Add a kezed...



Negyven-negyvenötezer méh kapaszkodott össze az egri Markhot Ferenc Kórház Széchenyi utcai, igazgatósági épületének udvarán, a gesztenyefán. A kórházi dolgozók, hogy megelőzzék az esetleges baleseteket, a megyei katasztrófavédőktől kértek segítséget. Végül az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport méhésze, Varró Attila szedte le a méhcsaládot a forgalmas helyen lévő fáról.
Varró Attila elmondta: kirajzás idején az ilyen méhészeti feladatoknak is szezonja van, hiszen az idén már öt hasonló esetben kérték a segítségét Egerben és környékén. Eddig a kórház udvarán talált méhcsapat volt a leginkább forgalmas, s ezáltal legveszélyesebb helyen.Varró Attila méhésztől megtudtuk, a méhcsalád valószínűleg eredeti élőhelyén túlszaporodott. Az, hogy az egri kórház igazgatóságának udvarán, a Gesztenyefán bújtak meg önmagában még nem jelentett veszélyt, hiszen a méhek nem támadnak, csak ha veszélyt éreznek.
Akkor is csak azért, hogy védjék a királynőt. Ha azonban megbolygatják őket, szúrnak, s már egy egészséges embert is megvisel, ha egyszerre tíz-húsz méhszúrás éri.
Éppen ezért tilos a „zümmögő fekete felhőt” megpróbálni elzavarni, a legjobb amit tehetünk, hogy jelezzük a katasztrófavédelemnek a méhek jelenlétét. Szakképzett méhész tudja a módját, hogyan távolítsa el a rajt még azelőtt, hogy akár egy szélroham lesodorja őket a fáról, vagy az ág letörik.
Szöveg: HEOL

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ közösségeinek bemutatkozó napja
Eger belvárosának hangulata 2015. június 6-án, szombaton megváltozik; a megszokott utcaképek színesebbre váltanak. A bevásárló körúton lévő család, az örvendező gyerekek, a nevetgélő fiatalok, a kávézó és péksüteményt majszoló helybéliek hirtelen egy másik világba csöppennek. Közvetlenül érzékelhetik a csoportok izgalmas programjait, meglepetéseit, s igény szerint csatlakozhatnak is hozzájuk.
Váratlanul felbukkanhatnak énekesek, táncosok, zenészek. Napközben a város lakói és a turisták egyebek mellett játszhatnak az utcán, kipróbálhatnak kézműves technikákat, láthatnak flashmobot és a közösségek életéről készített filmeket. Estefelé táncolhatnak táncházban, valamint koncertet is hallgathatnak a Dobó téren.Az EKMK közösségei ezen a napon a város különböző részein mutatkoznak be, mint például az Eszterházy téren, a Széchenyi utcán, a Gárdonyi téren, a Dobó tér nyugati, valamint keleti részén, a Jókai és Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán, az Eszperantó sétányon, a kis Dobó téren, illetve a Tinódi téren. Az egész napos programon a csoportokról szóló filmeket is vetítünk a Gárdonyi téren.
A program célja, hogy az Egerben sétálók jobban megismerhessék az EKMK-hoz tartozó közösségeket, esetleg a tagjukká is válhassanak.
Az eseményhez tartozik továbbá egy játék, mely a Facebook/Terek és közösségek – Pezsgő belváros címen érhető el. A játék során – mely a Facebookon egy ideje zajlik – kérdéseket teszünk fel az említett csoportokról, s a helyesen válaszolók között éves EKMK-belépőket és tiszteletjegyeket sorsolunk ki.

Tisztelt Érdeklődők!
Megjelent a Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 23/2015. (V. 29.) számú Közleménye az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletekben írt projektmegvalósítási és kifizetési kérelem benyújtási határidők meghosszabbításáról.
Az ún. ÁTK III. jogcímnél (2009-es támogatási kérelem benyújtási kör) a megvalósítás határideje 2015. június 30.
Az utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határideje: 2015. július 31.
A rendelet 5/A. §-a szerinti támogatási ügyekben (ahol jogutódként a vízügyi igazgatási szervek az ügyfelek) az utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határideje: 2015. augusztus 31.
Utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határideje: 2015. július 31.
A projekt megvalósítás határideje: 2015. augusztus 31.
Utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határideje: 2015. augusztus 31.
A közleményről bővebben az Eger Vidék Kincsei Egyesület honlapján olvashat.
Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Május 31. vasárnap
10.00
ÉRSEKKERTI GYERMEKNAPI MAJÁLIS
KREATÍV JÖVŐ
Egy helyen, egy időben, közel 50 programelemmel várjuk a családokat!
Játsszunk együtt a szökőkútnál, a tónál, a játszótéren, a sétányokon, a kert minden zegzugában!
Gyere 9 órára a Dobó térre, találkozz gólyalábasokkal és mesebábokkal!
Az érsekkerti színpadon fellépnek: Vaga Banda, Bóbita Band, Szemerey László, Joós Tamás valamint a színpadon a Miénk a tér! Megyei Művészeti Fesztivál és a Gyermekbábosok Országos Fesztiválja legjobbjai is bemutatkoznak.
Rekeszépítés, mászó fal, kötélpálya, Arvella játékok, rekesztorony építés, Wii játékok, sztereobunkó és a lovagi torna, energia bringa, biztos kéz, reflex, írj a tükörbe!, tudományos játszósarok, Pneumobil, „kígyóbűvölés”, aszfaltrajz verseny, kvíz játékok, pontgyűjtő játék, a világ másképp, rendőrségi-, tűzoltó bemutatók, kézműves játszóházak ... várják a kertbe látogató kicsiket és nagyokat!

Gyermeknapi csobbanás május 31-én.
A belépés - gyermeknap alkalmából - 14 éves korig ingyenes és a pénztárakban meglepetés is várja az apróságokat!"Csússz, amennyit csak bírsz, hódítsd meg a vízivárat és próbálj ki mindent!"
Részletek: www.egertermal.hu

Lehajtott az útról, majd az árokban felborult egy személyautó a 25-ös főút Eger és Kerecsend közötti szakaszán kedden reggel. A balesetben egy ember életét vesztette.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Eger és Kerecsend között a 25-ös számú főút 8-as kilométerszelvényében 2015. május 26-án 6 óra 30 perc körüli időben.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból az út menti árokba hajtott. A baleset következtében a gépjárműben utazó két személy közül a járművezető életét vesztette és a másik személy megsérült.Információink szerint a Toyota Kerecsend felől Eger felé közlekedett, amikor valószínűleg lesodródott az út szélén jobbra, majd amikor korrigálni próbált a vezető, balra húzta a kormányt, elhagyta az úttestet és az árokba borult.
A helyszínre érkeztek a rendőrök, a tűzoltók és a mentők. A lánglovagok motoros láncfűrész segítségével megtisztították a helyszínt és kiszabadították az autóba szorult sérülteket. A mentősök hosszú ideig küzdöttek a járművezető életéért, de sajnos az idős férfinak nem sikerült megmenteni az életét. A helyszínen elhunyt. A vele utazó nőt, úgy tudjuk, könnyebb sérülésekkel szállították a kórházba a mentőszolgálat munkatársai.
A baleset körülményeit az Egri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Eddig négy macska és egy kutya vált a mérgezés áldozatává.
Haldokló cicát találtak hétfőn Egerben járókelők a Faiskola utcában. A bajbajutott macskához azonnal kihívták az egri állatvédőket, hogy segítsenek. Mire azonban ők kiérkeztek az állathoz és bevitték az állatorvoshoz, a szerencsétlenül járt jószág már olyan rossz állapotba került, hogy nem tudtak rajta segíteni.
Az állaton a mérgezés tüneteit figyelték meg: a cica rángatózott, nyáladzott, erősen habzott a szája, s látszott rajta, nagyon a végét járja. Nem sokkal később újabb jelzés érkezett: három, hasonló tüneteket produkáló cicát találtak a környéken és egy kutyáról is értesültek. Sajnos ezeken az állatokon sem tudtak már segíteni. Mind elpusztultak.
Bíró Mariann, egri menhelyvezető elmondta: vélhetően a mezőgazdaságban használatos növényvédő szerrel mérgezhették meg az állatokat. A kék színű szer műanyag tálcákon volt bekeverve ételmaradékok közé.
- Nagyon erős méregről van szó, így esélyük volt az állatoknak. Azt kérem a gazdiktól, hogy a cicákat ne engedjék ki most egy ideig, a kutyusokkal sétálók pedig kerüljék el ezt a környéket egy jó darabig.
Az egri menhelyvezető hozzátette: a gazda, akinek elpusztult a kutyája, feljelentést tesz a rendőrségen, az alapítvány munkatársai pedig be fogják vizsgáltatni a mérget, hogy pontosan milyen anyagról van szó. Továbbá reméli, aki ezt a drasztikus módszert választotta, minél hamarabb megkapja méltó büntetését.
A környéken élők elmondták: összeszedték a dobozokat, amit találtak, de hamarosan újabbak kerültek ki. Elképzelni sem tudják, hogy ki és miért tehette ezt a szörnyűséget. A közelükben több ház és játszótér is van, így nemcsak az állatokat, hanem a gyermekeket is féltik a veszélyes méregtől, ezért igyekeznek minél több ember figyelmét felhívni a veszélyre.
Heol.hu

Pünkösdi Gerzsonnak nevezték el azt az újszülöttet, akit vasárnap délután negyed hatkor helyeztek el az Albert Schweitzer Kórház inkubátorházában. A csecsemő a vizsgálatok szerint egészséges.
Vasárnap délután szólalt meg az Albert Schweitzer Kórházban az a csengő, ami azt jelzi: valaki egy csecsemőt helyezett el az intézmény inkubátorházában. A szakemberek azonnal az életmentő berendezéshez siettek, ahol egy kisfiút találtak. Megvizsgálták az újszülöttet, és megállapították a 2850 grammos csecsemő teljesen egészséges, a dolgozók a Pünkösdi Gerzson nevet adták neki.
Az inkubátorházat 2013 novemberében adták át az Albert Schweitzer Kórházban, és ez már a harmadik eset, hogy egy csecsemőt helyeztek el ott. Először 2014. január 10-én a szintén egészséges, Albert névre keresztelt újszülöttet, majd 2015. január 16-án Jázmint találták meg az inkubátorházban.
A kórházban elmondták: az újszülöttet bárki elhelyezheti, az anya kiléttét nem vizsgálják, utána nem nyomoznak.
Forrás: hatvanonline.hu

Frontálisan ütközött két személygépkocsi a 2501-es úton Nagytálya és Andornaktálya között pénteken kora este.
Két ember meghalt, egyet fejsérülésekkel szállítottak kórházba.
Információink szerint egy Fiat Puntó közlekedett a nedves úton Andornaktálya felől Nagytálya irányába, amikor a település előtti kanyarban átsodródott a szemközti sávba és frontálisan ütközött a vele szembe közlekedő BMW-vel.
A baleset során a Puntó egyik utasa, aki az utas oldalon ült, azonnal életét vesztette. A másik, aki valószínűleg a vezető volt, súlyos sérüléseket szenvedett. Az ő életét a mentők szakszerű ellátása mellett sem sikerült megmenteni..A másik kocsi vezetője fejsérüléseket szenvedett. Őt a helyszínen bekötözték, majd kivizsgálásra kórházba szállították.
A baleset helyszínét a helyszínelés és a szemle idejére órákra lezárták.