Lezárt ügy: tiltott állatviadal egy tanyán

· Kék hírek

Mint arról korábban hírt adtunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és az Egri Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével, 2013. június 29-én a hajnali órákban egy Verpelét külterületén lévő tanyán tiltott állatviadal résztvevőit érték tetten.

Az intézkedő rendőrök V. Sándor 26 éves szigethalmi, F. Dénes 33 éves aldebrői, D. Csaba 41 éves káli, K. Lajos 27 éves felsőlajosi és K. Zsolt 42 éves verpeléti lakosokat előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol tiltott állatviadal szervezése bűntett, valamint állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. A nyomozók V. Sándor lakásán tartott házkutatáskor kábítószergyanús anyagokat is találtak, ezért vele szemben kábítószerrel visszaélés vétség elkövetésének gyanúja miatt is eljárás indult.

A rendőrség mind az öt gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk elrendelésére.

A rendőrök a tettenérés helyszínén 42 harci kutyát foglaltak le, majd a nyomozás során további két személyt, P. Antal 31 éves káli és V. Henrietta 20 éves verpeléti lakosokat is gyanúsítottként hallgatták ki. Velük szemben az Egri Rendőrkapitányság tiltott állatviadal szervezése bűntett, és állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szabadlábon védekező gyanúsítottak ellen folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Tarolt az első nagyobb eső Egerben

· Belföld

Gyorsan jött és gyorsan ment az eső, mégis károkat okozott.

Megérkezett 2015 első nagyobb esője a Hevesi megyeszékhelyre. A gyorsan lezúduló nagy mennyiségű csapadék ismét károkat okozott. A már megszokott Csiky Sándor utcai vizet a csatorna most sem tudta lekezelni, feltört az esővíz, vitte magával az aszfaltot is. A belvárosban a sétáló utcában bokáig érő víz termett rövid idő alatt, a mozi és a boltok elázását csak torlaszokkal tudták megakadályozni.

Köszönjük Molnár Eszter, Tóth Dániel és a www.egriprogramok.hu segítségét.

Jó időben, rossz időben várják a vendégeket a bükkszéki fürdőben

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Felkészülten várják a jó időt és a vendégeket a bükkszéki fürdőben.

Már csak a jó idő kell ahhoz, hogy elinduljon az igazi szezon a strandon. A szabadtéri medencék feltöltve, az élmény elemek előkészítve várják a látogatókat.

A messze híres bükkszéki víz kívül-belül jótékony hatással van a szervezetre. Használható nőgyógyászati, reumatikus és bőrbetegségekre is.

Az elmúlt évek fejlesztései révén már nem csak a nyári időszakban, hanem télen is látogatható a fürdő.

Napirenden az ügy: Felnémet elszakadása és a hajléktalanszálló

· Belföld · Gazdaság · Politika

A Felnémeti Lokálpatrióta Egyesület közleménye:

Tisztelt Felnémeti lakosok! Nagyon sok megkeresést kaptunk az elmúlt időszakban, hogy „mi a helyzet Felnémet ügyével”! A második lakossági fórum után komoly és hosszadalmas munka várt ránk. Sok önkéntes segítő szorgalmas munkája révén gyűlnek az adatok a lakosságot érintő kérdésekben. Az első és legfontosabb cél a HAJLÉKTALANSZÁLLÓ Felnémeten való megépítésének megakadályozása. Tudomásunk szerint a pályáztatási szakasz lezárult. Hét vállalkozás pályázott a szálló megépítésére. A pályázatok elbírálása folyamatban van. A második és nem kevésbé fontos lépés, hogy amennyiben nem lehet megakadályozni a szálló megépítését, milyen a lakosok érdekeit, igényeit kielégítő intézkedések, beruházások kerülnek megvalósításra Felnémeten, megfelelő garanciák mellett. A harmadik, a lakosok egy részét szintén foglalkoztató kérdés: Felnémet önállósodása! Eger Város Önkormányzata kérésünkre rendelkezésünkre bocsájtotta Felnémet városrész által befizetett adók összegét. Az adatok elemzése sokoldalú tudást igényel. Szakemberek bevonásával készítjük elő azt az összefoglaló anyagot, amely egyértelműsíti, hogy Felnémet képes-e az önálló működésre! Sajnos a háttérben sok negatív és bántó kritikát is kaptunk! Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy nem adtuk fel! Továbbra is Felnémet érdekeit tartjuk a legfontosabbnak! A közeljövőben a harmadik lakossági fórumon fogunk beszámolni Önöknek az eddig elvégzett munkákról és eredményekről! Ahol majd szeretnénk kikérni az Önök véleményét a további lépésekről! Köszönjük eddigi bizalmukat és kérjük további támogatásukat. Bármilyen információt és javaslatot az info@felopa.hu email-re várjuk.

Felnémet, 2015. május 19. Tisztelettel: Érdekvédelmi Csoport

Megújult a Heves Megyei Hírlap

· Belföld

Több helyi tartalom és gazdagabb lokális szolgáltatási információk kerülnek a lapba. Teljes átalakításon, külső és belső megújításon esett át a Mediaworks nyolc megyei napilapja, köztük a Heves Megyei Hírlap. A kiadó célja egy olvasóközpontú és hirdetői szemszögből sokszínű regionális paletta felállítása. A megújulás érinti a Mediaworks portfólió minden nyomtatott megyei kiadványát: az Új Dunántúli Napló (Baranya), a Heves Megyei Hírlap (Heves), a 24 Óra (Komárom), a Somogyi Hírlap (Somogy), az Új Néplap (Szolnok), a Tolnai Népújság (Tolna), a Békés Megyei Hírlap (Békés) és a Petőfi Népe (Bács), valamint a Vasárnap Reggel megyei és központi kiadása egyaránt új dizájnban jelenik meg május 18-ától. Az olvasók számára leginkább érzékelhető változás a több helyi tartalom, a gazdagabb lokális szolgáltatási információk és nagyobb terjedelem lesz, amelyet hetente egy alkalommal egy 8 oldalas rejtvény melléklet is biztosít. A megújulás Heves Megyei Hírlapban több helyi hírt, színesebb oldalakat, erősebb olvasói jelenlétet jelent. Az olvasói visszajelzésre épített megújulást hónapok óta készíti elő a szerkesztőség. A Heves Megyei Hírlap első megújult száma utána jár annak a szóbeszédnek, amely szerint Heves városában szervkereskedők tűntek fel. Foglalkozik azzal a konfliktussal is, amely Szúcs településen borzolja a kedélyeket, s amelyben üzemszerű falopás éppen úgy szerepel, mint egy gazdag, illetve egy szegény cigány család ellentéte. A lapban vélemények hangzanak el pro és kontra a halálbüntetésről, továbbá arról, hogy Heves megyében is rohamosan terjed egy új drog, jelesül a herbál (vagy biofű) használata. „Fő célkitűzéseink az előfizetői és árus példányszámok emelése. Ehhez igazodnunk kell a helyi igényekhez, amit elsősorban a rájuk szabott tartalommal tehetünk meg. Minden lapszámban az első három oldal az adott megye történéseire fókuszál, de lesznek speciális tartalmú megyei oldalak, valamint egy félig szolgáltatás, félig interaktív oldal is. A Mediaworks kihasználva a vállalati szinergiákat a megyei lapokban is szeretné erősíteni a szórakoztató jelleget, amihez jó alapot biztosítanak a portfólió női termékei, a Fanny és a hot!” – árulta el a megújulás kapcsán Hanák Tamás Napilap Divízióigazgató. A megújult lapokkal kényelmesebbé válik az olvasás, a termékek az olvasók igényeire szabva szellősebb, rendezettebb, tagoltabb layoutot nyertek. A korábbi címlapi struktúrát egy kirakat típusú elrendezés váltotta fel, amiben a képi illusztrációk és az infografikák nagyobb hangsúlyt kaphatnak. A belső oldali tagoltságot kísérőszínes kiemelések teszik látványosabbá. Előtérbe kerül a szolgáltatás jelleg (részletes programajánlók, piaci hírek, ügyeleti nyitva tartások, traffipax, vízállásjelentés, anyakönyvi hírek), valamint az olvasói interaktivitás (sms-ek, mms-ek, olvasói fotók, levelek, észrevételek). A hagyományos tartalom mellett minden esetben kap valami pluszt az olvasó; új elemek például a tippek, kommentárok, tudta-e típusú háttérinformációk, stb. A vélemények mellett az érdeklődő mindig megtalálja a szerző nevét és elérhetőségét, ami lehetőséget ad a közvetlen visszajelzésre és interaktívvá teheti a véleményformálást. Szintén újdonság a lapokba kerülő képregény. „Számos kutatási eredmény igazolta az elmúlt időszakban, hogy mennyire fontos a helyi hírek szerepe a mindennapi életben való eligazodáshoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy a hétköznapokon és vasárnap is több tudósítást, interjút, riportot, illetve lokális szolgáltatás jellegű információt adunk a megyék településeiről. Azt szeretnénk, ha ebben az új korszakban még szorosabb lenne kapcsolatunk az OLVASÓval, ezért tágabb teret adunk észrevételeiknek. Szívesen közzé tesszük levelüket, információjukat, fotójukat, de cikkeinkhez is bármikor hozzászólhatnak újságíróink e-mail címére küldött üzenetükkel.” – mondta el Takács Zoltán regionális felelős szerkesztő. A regionális csoport további lehetőségeket is kínál olvasóinak és hirdetőinek tartalmi és formai szempontból egyaránt. Ilyenek, az éves szinten több alkalommal megjelenő extra kiadványok, például az Egészség magazin, a Barangoló turisztikai kiadvány, a Top100 gazdasági magazin, az Agrármagazin, a Szépítészet című lakásdekorral foglalkozó, valamint a Karácsonyi kiadvány, vagy a receptkönyv. Az olvasóknak a helyi hírek fogyasztására mobil platformon is lehetőségük van, illetve digitális előfizetéssel a nyomtatott lap nyújtotta kínálat tableten is elérhető. Az előfizetők a Mediaworks portfólió termékeiből összeállított változatos csomagajánlatok közül is válogathatnak. A megyei lapok megújulását kommunikációs kampány kíséri külön-külön fókuszálva az előfizetői és árushelyen vásárló közönségre. A kampány részei az online és print hirdetések, reklám- és tv-szpotok, valamint citylight felületek.

Gurulva segítettek a motorosok

· Kék hírek · Szabadidő

Immár második alkalommal indultak jótékonysági túrára a Szabad Motorosok.

A túra célja, hogy segítséget gyűjtsenek olyan szervezeteknek, amelyekkel egyébként ők is kapcsolatban állnak, amelyek révén ők is biztonságosabban űzhetik hobbijukat.

Az előző évben a Heves megyei mentőalapítványt támogatták a túrán befolyt összegből. Az idén a tűzoltó alapítvány kapja meg a gyűjtés eredményét.

Szezonnyitó Gyöngyösön

· Kultúra · Szabadidő

Kuriózum Egerben: megnyílt hazánk első Beatles Múzeuma

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

A múzeumot Bródy János, Kossuth-díjas zenész nyitotta meg pénteken Egerben az Egri Road-on.

Koncertfelvételek, dalok, korabeli sajtótermékek, filmrészletek, ruhadarabok, makettek, könyvek, ritka kiadások, limitált hangszerek, poszterek, játékok és élményfotózás varázsolja vissza a látogatót péntek óta Egerben a hatvanas évekbe, a gombafejűek zenekarának legendás korszakába. A Korona Hotelben, az Egri Road-on nyílt meg ugyanis hazánk első, és a világ negyedik Beatles Múzeuma, amely Molnár Gábor és Peterdi Gábor magángyűjteményébe enged betekintést és invitál időutazásra. A megnyitón részt vett Bródy János, Kossuth-díjas zenész is.

– A Beatles együttes jelentőségét nem lehet túlértékelni. Megalakulásuk a XX. század egyik legjelentősebb kultúrtörténeti eseménye volt. Nem fellépéseikkel váltak világhírűvé, hanem felvételeikkel, stúdiómunkájukkal jutottak el a csúcsra – szögezte le az egri múzeum megnyitóján Bródy János.

Mint azt a tulajdonosoktól – Molnár Gábor és Peterdi Gábor magángyűjtőktől – megtudtuk: egy véletlennek köszönhető, hogy Egerbe került a gyűjtemény, hiszen Bányainé Micski Marianna egy eltévedt e-mailnek köszönhetően kereste meg őket azzal a céllal, hogy az általa irányított Korona Hotelt ajánlja fel a múzeum helyszínéül. Így megvalósulhatott régóta dédelgetett álmuk: a hosszú évek alatt felhalmozott kincseket végre közszemlére bocsáthatják, és időutazásra invitálják az érdeklődőket a legendás 60-as évekbe.

A pénteki nap teljesen a Beatles-ről szólt: a múzeum megnyitója után levetítették az Egy nehéz nap éjszakája című filmet, este pedig a Beatles emlékzenekar, a The Black Birds koncertezik a Dobó téren.

Forrás: HEOL

Fotó: Korsós Viktor

Pünkösdi Fesztivál a Szépasszonyvölgyben

· Kultúra · Szabadidő

  1. május 23-24.
 

Május 23. szombat 11.00 - 18.00

Játszópark – kiegészítő fajátékokkal

Helyszín: Szépasszonyvölgy Játszópark

Belépő: 300 Ft

Május 23. szombat 16.30 -18.30

Nótakaraoke

Magyar nóta, népdalok, operett és régi filmslágerek

Cigányzenekar Tordai Zoltán vezetésével

A műsorvezető: Csengeri Attila, színész, énekes, hangulatmester

Helyszín: Parkoló színpad, Szépasszonyvölgy

Május 23. szombat 18.30

Lévai Balázs a Budapest Bár sztárvendégeivel beszélget

Helyszín: Parkoló színpad melletti tér, Szépasszonyvölgy

Május 23. szombat 20.00

Budapest Bár koncert

Vendégek: Behumi Dóri, Keleti András, Németh Juci, Szűcs Krisztián

Helyszín: Szépasszonyvölgyi Márai Látogatóközpont, szabadtéri színpada

Belépő: elővételben 2500 Ft, helyszínen 2800 Ft

Május 23. szombat 22.00

DJ- Tóth Péter

Helyszín: Parkoló színpad, Szépasszonyvölgy

Május 24. vasárnap 10.00 - 18.00

Fajátékok

10.00 - 13.00

Kézműves foglalkozások

Helyszín: Szépasszonyvölgyi Márai Látogatóközpont előtti füves terület

Május 24. vasárnap 11.00, 13.00, 15.00

Pünkösdi királyválasztás - vonulással, zenekarral

Helyszín: Parkoló színpad, Szépasszonyvölgy

Május 24. vasárnap 17.00

Kolompos Együttes koncertje

Helyszín: Parkoló színpad, Szépasszonyvölgy

Május 24. vasárnap 20.00

KFT koncert

Helyszín: Szépasszonyvölgyi Márai Látogatóközpont szabadtéri színpada

Belépő: elővételben 2500 Ft, helyszínen 2800 Ft

A két koncertre (Budapest Bár és a KFT) a belépő: 3500 Ft

Információ és jegyárusítás: Egri Kulturális és Művészeti Központ

Eger, Bartók Béla tér 6. 36/517-555, 20/779-2877

www.ekmk.eu

Befogadó állomás: nem történt meg a bontás

· Belföld · Szabadidő

Ma kora reggel az egri önkormányzat szakemberei jelentek meg a Vidám Mancsok város széli befogadó állomásánál.

Szerintük a jogerős bontási határozatnak nem tettek eleget, ezért munkásokkal érkeztek, hogy lebontsák a kenneleket.

Az állatvédők a bontás miatti belépésüket nem engedélyezték, de együttműködésük jeleként a kutyák chipjének ellenőrzését igen.

Kovács Luca jegyző elmondta: a határozatot nem ők hozták, de a végrehajtást nekik kell ellenőrizni.

Az önkormányzat a következő állásfoglalást küldte szerkesztőségünknek:

Az Egri Járási Hivatal az önkormányzatot, mint a terület tulajdonosát a "30 méter hosszú, 4 méter széles és 2 méter magas kutya kennel” lebontására kötelezte, miután a szerkezeti terv szerint “a területen lakóépület és állattartást szolgáló építmény nem létesíthető”. A város úgy adta haszonbérletbe a területet, hogy azon felépítmény nem volt, az építéshatóság azonban azért az önkormányzatot kötelezi a bontásra, mert a kennelek építőjének a személyét nem tudta meghatározni. A haszonbérlő azt állítja, hogy a bontást önként elvégezte, ezzel szemben tény, hogy a kennelek a mai napig állnak, a tetejüket távolították el.

A határozat nem a kutyák elhelyezéséről szól, de az önkormányzat erre is kereste azt a megoldást, amely megfelelő az ebek számára és a környező lakóközösség életét sem zavarja. Ehhez és a határozat végrehajtásához szükséges lett volna a területen tartott mintegy 40 állat ideiglenes elhelyezése magánszemélyeknél és más állatvédő szervezeteknél, azonban ehhez a haszonbérlő nem járult hozzá. A bontást a haszonbérlő nem tette lehetővé, a kutyák máshol történő elhelyezését is megtagadta, viszont megengedte, hogy ellenőrizzük: az ebeket ellátták-e transzponderrel (chippel). A szabálytalan helyzetet a bérlő együttműködése nélkül a mai napon nem tudtuk feloldani, erről értesítettük a bontást elrendelő hatóságot a további lépések megtétele érdekében.

Eger Önkormányzata az elmúlt hónapokban folyamatosan a megoldásra törekedett, együttműködési szándékunkat bizonyítja az is, hogy egy másik önkormányzati ingatlant ajánlottunk fel a kutyák elhelyezésére, ezt azonban a haszonbérlő nem fogadta el, míg ugyanez az ingatlan más állatvédő szervezet számára megfelelő volt.