Operettműsor a Bartakovicsban



A katasztrófák elleni védekezés egyik fontos eleme a jól működő, széleskörű társadalmi alapokon nyugvó polgári védelem. Ahogy az elnevezés is tükrözi, a polgárok szerveződésével, együttműködésével létrejövő, a polgárok védelmére hivatott rendszerről van szó, mely elsősorban különböző katasztrófák, veszélyhelyzetek esetén képes segítséget nyújtani olyan helyzetekben, amikor az esemény kezelésére rendelt szervezetek (tűzoltóság, rendőrség, mentőszolgálat) kapacitásai önmagukban már nem elegendők. Erre adott esetben egy elhúzódó, komoly árvízi helyzet is példa lehet, hiszen egy ilyen védekezés egyrészt időben is elnyúlik – a beavatkozókat pihentetni kell, a védekezést azonban nem lehet felfüggeszteni – másrészt szükségessé válhat olyan gépek, eszközök igénybe vétele, melyekkel a hivatásos szervek nem rendelkeznek. Fontos tudni, hogy vannak olyan önkéntes szerveződések – Vöröskereszt, Polgárőrség -, melyeknek tagjai adott esetben lényegében ugyanazt a tevékenységet végzik veszélyhelyzetek idején, mint „normál" időszakban, csak a katasztrófavédelem önkéntes állományának tagjaként, ily módon ez a szolgálat nem jelent plusz terhet az önkéntes számára. A katasztrófavédelem egyik alappillére a polgári védelmi szakterület. Ez a rendszer munkahelyi -, települési -, területi illetékességű egységekből áll, melyek az adott település, terület veszélyeztetettségének figyelembe vételével jöttek létre. A fenti egységek állománya az utóbbi évtizedekben törvényi felhatalmazás alapján kijelöléssel kerültek feltöltésre. A megújult katasztrófavédelmi szabályozó rendszer azonban lehetőséget ad önkéntes polgári védelmi szervezetek létrehozására is. Heves megyében a köteles polgári védelmi szervezetek állománya több ezer főt tesz ki, de az önkéntesek száma is dinamikusan növekszik. Önkénteseink olyan emberek, akik vállalják, hogy szabadidejükből áldoznak a közjavára, illetve felajánlják erejüket szaktudásukat, speciális technikai eszközeiket embertársaik védelme érdekében. Ebbe a sorba tartoznak az önkéntes tűzoltó egyesületek, a járási mentőcsoportok, vagy éppen a MÁTRA Mentőcsoport, mely megyénk speciális mentő egysége. Az önkéntesek egy részére fizikai munkában számíthatnak a katasztrófavédők, más részük pedig speciális szakértelmével (orvos, építész, búvár, alpinista, kutya kiképző) vagy eszközeivel (quad, terepjáró, lánctalpas jármű, vízi jármű), járul hozzá a katasztrófák elleni védekezéshez, vagy eltűnt személyek kereséséhez. A cél az, hogy a polgári védelmi szervezetek minél nagyobb része álljon önkéntesekből, hiszen az az ember képes legtöbbet tenni, aki saját akaratából cselekszik, magától dönt úgy, hogy a közösség érdekében plusz feladatokat is vállal. Ezért döntöttünk úgy, hogy meghirdetjük az önkéntes polgári védelmi szervezetekbe, települési mentőcsoportokba való jelentkezés lehetőségét. Csatlakozzon hozzánk, legyen tagja egy olyan csapatnak, melyben mindenki egy céllal dolgozik: önzetlenül segíteni a bajban! Önkéntes polgári védelmi szolgálatra jelentkezhet olyan személy is, akinek semmilyen végzettsége, szakképzettsége nincs, hiszen számos olyan feladat, művelet adódhat egy alkalmazás során, amely egy gyorsított ütemű felkészítést követően végezhető (ide tartozik például a homokzsákos árvízvédekezés több részfeladata is). Várjuk azok jelentkezését is, aki valamilyen speciális tudás, szakértelem birtokában vannak. Ez alatt olyan szaktudást, képességet értünk, mint például a különböző mérnöki szakterületek (építész, vegyész, biológus, fizikus, gépész, stb.). Hasonlóan nagy szükség lehet speciális végzettséggel rendelkező szakemberekre is, mint amilyen az alpinista, vagy búvár. Nem csak a személyes tudás, fizikai munka, vagy képesség alkalmazható a kárfelszámolás során: óriási segítség lehet egy technikai eszköz, jármű, vagy éppen speciális szerszám, berendezés is. Éppen ezért várják olyan személyek jelentkezését is, akik ilyen jellegű segítséget képesek nyújtani. A jelentkezők saját településük veszélyeztető hatásai elleni védekezésben vesznek részt, a polgármester felhívására. Aki egyetért és azonosulni tud a fenti célokkal kérjük jelentkezzen és csatlakozzon hozzánk! Érdeklődni és jelentkezni lehet Eger város polgármesteri hivatalában (becze.attila@ph.eger.hu tel:36/ 521-945) valamint az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltségen (eger.kvk@katved.gov.hu tel.: +36 36 510-620).

Mint ahogy arról már korábban értesülhettek, október végén létrejött a Heves Megyei LIGA Szakszervezet Kéményseprő Szakszervezeti Csoportja. Megalakulásunk legfőbb céljaként azt határoztuk meg, hogy - egy emberként - választ kapjunk kérdésünkre: a jelenlegi szolgáltató megszűnése esetén - amire a fennálló helyzet alapján joggal számíthatunk – hogyan fog alakulni a Heves megyei kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyzete és ez miként fog minket - akik a feladat ellátásához szükséges szakképesítéssel rendelkezünk - érinteni.
Sajnálatos tény, hogy az elmúlt időszakban sok kéményseprő került elbocsátásra és december közepén a még megmaradt, de már felmondás hatálya alatt álló szakemberállománynak is megkezdődik a munkavégzés alóli felmentése. Tehát az általunk megfogalmazott kérdés akkut problémákat vet fel, ami mielőbbi határozott megoldást igényel, tekintettel a fűtési szezonra és - a médiában is egyre gyakrabban megjelenő - balesetek, tragédiák megelőzésére. Megkerestük Habis László polgármestert mint az ellátásért felelős MJV önkormányzatának vezetőjét, továbbá a tevékenységet felügyeleti szervként koordináló Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot és kezdeményeztünk egy kerekasztal beszélgetést, amire 2014. november 21. napján került sor az egri városházán.
A tárgyaláson a szakszervezet részéről Vámos Csaba ügyvivő, valamint Dr. Krasznay Zsófia és Nádassy Géza a Heves Megyei LIGA Szakszervezet tisztségviselői, míg Eger MJV képviseletében Habis László polgármester, Dr. Turcsányi Dániel gazdasági alpolgármester, Dr. Bánhidy Péter aljegyző, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről pedig Csontos Ambrus megyei igazgató vett részt.
Az egyeztetés pozitív hangvételű volt, a résztvevők egyetértettek abban, hogy mielőbb megoldást kell találni a kialakult helyzetre. A fennálló állapot orvoslására több lehetőség felmerült, de egyelőre érdemi döntés nem született és az illetékesek időt és türelmet kértek, hogy az összes alternatívát részletesen megvizsgálhassák. A megoldási javaslat kidolgozásához mi is felajánlottuk a szakmai segítségünket. A megjelentek egybehangzóan támogatásukról biztosították a megye valamennyi kéményseprőjét, de jelezték, hogy nem akarnak hamis ígéretekkel bíztatni minket. Mindeközben kijelentették azt is, hogy Eger MJV önkormányzata törekedni fog arra, hogy a megyében zökkenőmentes legyen a kéményseprő-ipari közszolgáltatás, hiszen ez a hatályos 2012. évi XC. törvény alapján jogszabályi kötelezettségük is.
Az idő természetesen szorít minket kéményseprőket, hiszen mindannyiunk megélhetése és mind a személyes, mind szakmai megbecsülése a tét, de ígéretet kaptunk egy újabb, közel jövőbeli egyeztetésre, ahol - reményeink szerint - már konkrét megoldással, vagy legalább annak tervével tudnak szolgálni számunkra.
Ezúton kérném tisztelettel én is valamennyi kollégám türelemét és megértését. Úgy vélem, egybehangzó véleményünk alapján, legkésőbb december közepéig, tehát a jelenlegi szolgáltató biztos működésének végéig várnunk kell a fennálló probléma megoldására. Azonban amennyiben 2014. december 15. napjáig nem kapunk tájékoztatást a konkrét közszolgáltatás-ellátási tervről, vagy meghívást egy újabb egyeztetésre, úgy további lépéseket kell megfontolnunk a Heves megyei kéményseprők jövője és a megye lakosságának és vállalkozásainak biztonsága érdekében.
Eger, 2014. november 24.
Vámos Csaba
ügyvivő

Az elkövető a tulajdonos hazaérkezésekor az ajtón kiszaladva menekült el a lakásból.
Egy szücsi lakos tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység- irányítási Központjába, miszerint vasárnap este ismeretlen személy bement lakásába, majd onnan különböző értékeket tulajdonított el. Az elkövető a tulajdonos hazaérkezésekor az ajtón kiszaladva menekült el a lakásból.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság egyenruhásai röviddel a bejelentést követően elfogtak egy 25 éves helyi férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. H. Roland ellen lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Az elmúlt hétvégén immár ötödjére látogatott Egerbe Hatano Yoshiharu 8. Danos Shito Ryu karate mester. Szemináriumán több karate stílus képviselői vettek részt, hiszen tanítása a karate eredeti harcművészeti felfogásán alapul.
A közel száz résztvevő között voltak Olaszországból, Németországból és Ausztriából érkezettek is. A tábor technikai színvonala - hála a mesternek, - magasan meghaladta a Magyarországon megszokottat.

Kiesett az Agria Volán menetrend szerinti járatának bal hátsó, dupla kereke a 3. számú főúton Kápolna és Kerecsend között.
A járat Egerbe tartott, amikor valószínűleg a kilazult csavarok miatt a dupla kerék mindkét tagja önállósította magát. A busz kerekek nélkül, szikrát hányva csúszott még néhány métert az úton. A nagy sebességgel elszabadult kerekek eltaláltak egy szemből érkező kamiont is.
A balesetben szerencsére senki sem sérült meg. A kerék nélküli busz utasait a következő busz felvette. A rendőrség a mentésig a forgalmat irányította. A baleset résztvevői a felelősségben megállapodtak, rendőri közreműködésre nem volt szükség.
Szakemberek szerint az elszabadult kerekek akár tragédiát is okozhattak volna.


A Városgondozás Eger Kft. 2014. november 17-től (hétfő) november 28-ig (péntek) végzi a szokásos évi, őszi, lakossági zöldhulladék gyűjtési akcióját a megadott időpontok szerint.
Saját lakókörnyezetünk tisztaságának megóvása érdekében kérjük a Tisztelt Állampolgárokat, hogy a közterületen jól látható helyre, a megjelölt időpont reggelén 6 óráig szíveskedjenek elhelyezni a zöldhulladékot, lehetőség szerint nem sokkal korábban.
Kérjük, ne rakjanak ki kommunális hulladékot, veszélyes anyagokat (olaj, festék, akkumulátor stb.), építési törmeléket és a leírtaktól eltérő módon zöldhulladékot, mert azt a szolgáltató nem szállítja el és hatósági eljárást fog kezdeményezni!
A zsákokba (a szelektíves zöld zsák nem erre a célra került kiosztásra !) összegyűjtött falombot, zöldhulladékot illetve jól összekötözött metszési nyesedéket, könnyen megközelíthető helyre és kezelhető méretben szíveskedjenek kihelyezni.
Az akció kizárólag a lakosság részére biztosított.
November hónapban a zöldhulladék átvétele a 2 hulladék udvarban (Homok u.26., Építési-bontási Törmelék Feldolgozó Telep) a lakosságtól térítésmentesen történik.
Észrevételek, információk a VIKSZ Kft.-nél : a 411-144, 516-849 telefonszámokon vagy a www.varosgondozaseger.hu honlapon.
Kérjük, hogy a zöldhulladék gyűjtés ideje alatt az érintett utcákban óvatosabban közlekedjenek!
Eger a mi otthonunk, ezért úgy óvjuk, gondozzuk és viselkedünk benne, mint ahogyan azt saját otthonunkban tesszük. Kérjük, Ön is segítsen ebben. Köszönjük!
a Részletes időpontok:
| 1 | Ady Endre u. | november 19./szerda |
| 2 | Ágas u. | november 21./péntek |
| 3 | Agyagos u. | november 21./péntek |
| 4 | Akácfa u. | november 28./péntek |
| 5 | Albert Ferenc u. | november 18./kedd |
| 6 | Állomás tér | november 19./szerda |
| 7 | Almagyar köz | november 17./hétfő |
| 8 | Almagyar u. | november 17./hétfő |
| 9 | Almárvölgy u. | november 28./péntek |
| 10 | Almási P. u. | november 27./csütörtök |
| 11 | Alvégi u. | november 28./péntek |
| 12 | András bíró u. | november 21./péntek |
| 13 | Ankli u. | november 25./kedd |
| 14 | Apátfalvi u. | november 28./péntek |
| 15 | Aradi u. | november 18./kedd |
| 16 | Arany János u. | november 20./csütörtök |
| 17 | Árnyékszala u. | november 27./csütörtök |
| 18 | Árok köz | november 27./csütörtök |
| 19 | Árpád u. | november 17./hétfő |
| 20 | Árva köz | november 17./hétfő |
| 21 | Attila u. | november 17./hétfő |
| 22 | Babocsai u. | november 27./csütörtök |
| 23 | Bajcsy- Zs. E. u. | november 17./hétfő |
| 24 | Bajza u. | november 19./szerda |
| 25 | Baktai u. | november 24./hétfő |
| 26 | Balassa Bálint u. | november 18./kedd |
| 27 | Bálint pap u. | november 21./péntek |
| 28 | Bárány u. | november 18./kedd |
| 29 | Barkóczy u. | november 19./szerda |
| 30 | Bartakovics u. (25-ös úttól keletre) | november 19./szerda |
| 31 | Bartakovics u. (25-ös úttól nyugatra) | november 24./hétfő |
| 32 | Bartalos u. | november 24./hétfő |
| 33 | Bartók Béla tér | november 20./csütörtök |
| 34 | Bástya u. | november 21./péntek |
| 35 | Béke u. | november 28./péntek |
| 36 | Bem tér | november 24./hétfő |
| 37 | Bérc u. | november 18./kedd |
| 38 | Bercsényi u. | november 25./kedd |
| 39 | Bervai ltp. I., II. | november 28./péntek |
| 40 | Bervai u. | november 28./péntek |
| 41 | Berze Nagy János u. | november 18./kedd |
| 42 | Berzsenyi út | november 18./kedd |
| 43 | Bethlen G. u. | november 26./szerda |
| 44 | Blaskovics u. | november 27./csütörtök |
| 45 | Bocskay u. | november 19./szerda |
| 46 | Bolyki u. | november 21./péntek |
| 47 | Borházsor u. | november 17./hétfő |
| 48 | Bornemissza u. | november 21./péntek |
| 49 | Boross Endre u. | november 28./péntek |
| 50 | Borsitz u. | november 26./szerda |
| 51 | Borsod u. | november 28./péntek |
| 52 | Brassói u. | november 18./kedd |
| 53 | Breznai u. | november 18./kedd |
| 54 | Bródy Sándor u. | november 19./szerda |
| 55 | Buzogány u. | november 21./péntek |
| 56 | Bükk sétány | november 26./szerda |
| 57 | Cecey Éva u. | november 21./péntek |
| 58 | Ceglédi u. | november 26./szerda |
| 59 | Cifrakapu tér | november 18./kedd |
| 60 | Cifrakapu u. | november 24./hétfő |
| 61 | Cifrapart u. | november 18./kedd |
| 62 | Cinca u. | november 28./péntek |
| 63 | Csákány u. | november 20./csütörtök |
| 64 | Csákósor u. | november 19./szerda |
| 65 | Csalogány u. | november 28./péntek |
| 66 | Csiky Sándor u. (25-ös úttól keletre) | november 19./szerda |
| 67 | Csiky u. (25-ös úttól nyugatra) | november 24./hétfő |
| 68 | Csokonai u. | november 25./kedd |
| 69 | Csordás u. | november 17./hétfő |
| 70 | Csurgó u. | november 18./kedd |
| 71 | Darvas u. | november 18./kedd |
| 72 | Dayka Gábor u. | november 18./kedd |
| 73 | Deák Ferenc u. | november 17./hétfő |
| 74 | Deméndi u. | november 17./hétfő |
| 75 | Déva u. | november 18./kedd |
| 76 | Dézsmaház u. | november 18./kedd |
| 77 | Diófakút u. | november 21./péntek |
| 78 | Dobó köz | november 28./péntek |
| 79 | Dobó tér | november 17./hétfő |
| 80 | Dobó u. | november 17./hétfő |
| 81 | Domokos J. u. | november 20./csütörtök |
| 82 | Dónát u. (vasúttól a Tetemvár út felé) | november 26./szerda |
| 83 | Dónát u. (vasúttól északra) | november 21./péntek |
| 84 | Dózsa György tér | november 17./hétfő |
| 85 | Dr. Hibay Károly u. | november 17./hétfő |
| 86 | Dr. Kapor Elemér u. | november 27./csütörtök |
| 87 | Dr. Nagy János u. | november 19./szerda |
| 88 | Dr. Sándor Imre u. | november 17./hétfő |
| 89 | Dr.Bakó Ferenc u. | november 27./csütörtök |
| 90 | Egészségház úti lakótelep | november 21./péntek |
| 91 | Egri Csillagok u. | november 21./péntek |
| 92 | Egri út | november 28./péntek |
| 93 | Endresz u. | november 27./csütörtök |
| 94 | Eötvös u. | november 19./szerda |
| 95 | Eperjesi u. | november 17./hétfő |
| 96 | Epreskert u. | november 25./kedd |
| 97 | Érsek u. | november 17./hétfő |
| 98 | Eszperantó sétány | november 19./szerda |
| 99 | Eszterházy tér | november 19./szerda |
| 100 | Fadrusz u. | november 18./kedd |
| 101 | Faggyas u. | november 21./péntek |
| 102 | Faiskola u. | november 18./kedd |
| 103 | Farkasvár u. | november 17./hétfő |
| 104 | Farkasvölgy u. | november 17./hétfő |
| 105 | Fazola Henrik u. | november 17./hétfő |
| 106 | Fecske u. | november 28./péntek |
| 107 | Fejedelem u. | november 26./szerda |
| 108 | Félhold u. | november 21./péntek |
| 109 | Fellner Jakab u. | november 17./hétfő |
| 110 | Felvégi u. | november 28./péntek |
| 111 | Fenyő u. | november 28./péntek |
| 112 | Fertőbánya u. | november 17./hétfő |
| 113 | Fiumei u. | november 18./kedd |
| 114 | Foglár u. | november 17./hétfő |
| 115 | Folyás u. | november 21./péntek |
| 116 | Frank Tivadar u. | november 17./hétfő |
| 117 | Fügedi u. | november 26./szerda |
| 118 | Fürdő u. | november 17./hétfő |
| 119 | Fűzér u. | november 21./péntek |
| 120 | Galagonyás u. | november 17./hétfő |
| 121 | Garay u. | november 26./szerda |
| 122 | Gárdonyi u. | november 21./péntek |
| 123 | Gerinc u. (25-ös úttól keletre) | november 19./szerda |
| 124 | Gerinc u. (25-ös úttól nyugatra) | november 24./hétfő |
| 125 | Gerl Mátyás u. | november 17./hétfő |
| 126 | Gerle köz | november 27./csütörtök |
| 127 | Gólya úti lakótelep | november 21./péntek |
| 128 | Gorové u. | november 24./hétfő |
| 129 | Görög u. | november 18./kedd |
| 130 | Grónay u. | november 20./csütörtök |
| 131 | Gyóni G u. | november 25./kedd |
| 132 | Gyöngy u. | november 27./csütörtök |
| 133 | Gyulafehérvári u. | november 18./kedd |
| 134 | Hadnagy u. | november 20./csütörtök |
| 135 | Hajdúhegy u. | november 26./szerda |
| 136 | Harangláb u. | november 27./csütörtök |
| 137 | Harangöntő u. | november 17./hétfő |
| 138 | Hársfa u. | november 28./péntek |
| 139 | Hatvanasezred u. | november 24./hétfő |
| 140 | Hatvani kapu tér | november 20./csütörtök |
| 141 | Hell Miksa u. | november 20./csütörtök |
| 142 | Hétvezér u. | november 26./szerda |
| 143 | Hevesi S. u. | november 25./kedd |
| 144 | Hild J. u. | november 19./szerda |
| 145 | Homok u. | november 20./csütörtök |
| 146 | Honfoglalás u. | november 26./szerda |
| 147 | Hontalan u. | november 20./csütörtök |
| 148 | Hóvirág u. | november 28./péntek |
| 149 | Hősök u. | november 24./hétfő |
| 150 |
|
november 18./kedd |
| 151 | Ifjúság u. | november 17./hétfő |
| 152 | Iglói u. | november 18./kedd |
| 153 | Íj u. | november 21./péntek |
| 154 | Ipolyi A. u. | november 19./szerda |
| 155 | Iskola u. | november 27./csütörtök |
| 156 | Ív u. | november 19./szerda |
| 157 | Janicsár u. | november 21./péntek |
| 158 | Jankovics u. | november 18./kedd |
| 159 | Jókai u. | november 17./hétfő |
| 160 | Joó János u. | november 21./péntek |
| 161 | József A. u. | november 28./péntek |
| 162 | Kacsapart u. | november 19./szerda |
| 163 | Kalcit u. | november 20./csütörtök |
| 164 | Kallómalom u. | november 24./hétfő |
| 165 | Kálnoky u. | november 26./szerda |
| 166 | Kandra Kabos u. | november 24./hétfő |
| 167 | Kapás u. | november 17./hétfő |
| 168 | Karéj u. | november 18./kedd |
| 169 | Károlyi M. u. | november 19./szerda |
| 170 | Kárpát úti lakótelep | november 18./kedd |
| 171 | Kassai u. | november 18./kedd |
| 172 | Katona István tér | november 17./hétfő |
| 173 | Kazinczy u. | november 18./kedd |
| 174 | Keglevich u. | november 18./kedd |
| 175 | Kelemen I. köz | november 21./péntek |
| 176 | Kertalja u. | november 27./csütörtök |
| 177 | Kertész u. | november 20./csütörtök |
| 178 | Kilián u. | november 24./hétfő |
| 179 | Király u. (25-ös úttól keletre) | november 20./csütörtök |
| 180 | Király u. (25-ös úttól nyugatra) | november 27./csütörtök |
| 181 | Kis Merengő u. | november 20./csütörtök |
| 182 | Kisasszony u. | november 27./csütörtök |
| 183 | Kisdelelő u. | november 28./péntek |
| 184 | Kis-Eged u. | november 21./péntek |
| 185 | Kisfaludy u. | november 26./szerda |
| 186 | Kiskanda u. | november 18./kedd |
| 187 | Kistályai u. | november 19./szerda |
| 188 | Kisvölgy u. (25-ös úttól keletre) | november 19./szerda |
| 189 | Kisvölgy u. (25-ös úttól nyugatra) | november 24./hétfő |
| 190 | Klapka György u. | november 17./hétfő |
| 191 | Knézich Károly u. | november 17./hétfő |
| 192 | Kocsis B. u. | november 20./csütörtök |
| 193 | Kodály Z. u. | november 20./csütörtök |
| 194 | Koháry u. | november 27./csütörtök |
| 195 | Kolacskovszky u. | november 20./csütörtök |
| 196 | Kolozsvári u. | november 18./kedd |
| 197 | Kossuth Lajos u. | november 17./hétfő |
| 198 | Koszorú u. | november 17./hétfő |
| 199 | Kovács Jakab u. | november 28./péntek |
| 200 | Kovács János u. | november 19./szerda |
| 201 | Kő u. | november 27./csütörtök |
| 202 | Kőkút u. | november 27./csütörtök |
| 203 | Kölcsey tér | november 18./kedd |
| 204 | Könyök u. | november 27./csütörtök |
| 205 | Kőporos tér | november 20./csütörtök |
| 206 | Körmöcbányai u. | november 17./hétfő |
| 207 | Kővágó tér | november 27./csütörtök |
| 208 | Köztársaság tér | november 18./kedd |
| 209 | Külsősor u. | november 18./kedd |
| 210 | Lágyas u. | november 28./péntek |
| 211 | Lájer D. u. | november 19./szerda |
| 212 | Laktanya u. | november 25./kedd |
| 213 | Leányka u. | november 21./péntek |
| 214 | Legányi u. | november 21./péntek |
| 215 | Lejtő u. | november 19./szerda |
| 216 | Lenkey u. | november 19./szerda |
| 217 | Liget u. | november 21./péntek |
| 218 | Liszt Ferenc u. | november 18./kedd |
| 219 | Literáti u. | november 21./péntek |
| 220 | Lovász u. | november 27./csütörtök |
| 221 | Lőcsei u. | november 18./kedd |
| 222 | Ludányi u. | november 26./szerda |
| 223 | Maczky Valér u. | november 17./hétfő |
| 224 | Madách Imre u. | november 18./kedd |
| 225 | Madárkút u. | november 28./péntek |
| 226 | Maklári út | november 20./csütörtök |
| 227 | Malom u. | november 24./hétfő |
| 228 | Malomárok u. | november 25./kedd |
| 229 | Mályva u. | november 28./péntek |
| 230 | Mária u. | november 18./kedd |
| 231 | Markhot Ferenc u. | november 18./kedd |
| 232 | Mátyás király u. páratlan oldal | november 18./kedd |
| 233 | Mátyás király u. páros oldal | november 17./hétfő |
| 234 | Mecset u. | november 18./kedd |
| 235 | Meder u. | november 19./szerda |
| 236 | Mekcsey u. | november 21./péntek |
| 237 | Mély u. | november 20./csütörtök |
| 238 | Menház u. | november 20./csütörtök |
| 239 | Merengő u. | november 20./csütörtök |
| 240 | Mester u. | november 24./hétfő |
| 241 | Mikes K. u. | november 25./kedd |
| 242 | Mikszáth K. u. | november 20./csütörtök |
| 243 | Mindszenthy G. u. | november 26./szerda |
| 244 | Mlinkó u. | november 18./kedd |
| 245 | Mocsáry u. | november 19./szerda |
| 246 | Móricz Zs. u. | november 26./szerda |
| 247 | Munkácsy u. | november 18./kedd |
| 248 | Nagy L. út | november 18./kedd |
| 249 | Nagy-Eged u. | november 21./péntek |
| 250 | Nagykőporos u. | november 20./csütörtök |
| 251 | Nagylaposi u. | november 28./péntek |
| 252 | Nagyrét u. | november 19./szerda |
| 253 | Nagyváradi u. | november 18./kedd |
| 254 | Napsugár köz | november 20./csütörtök |
| 255 | Napsugár u. | november 20./csütörtök |
| 256 | Neumayer u. | november 20./csütörtök |
| 257 | Nyíl u. | november 19./szerda |
| 258 | Nyitrai u. | november 17./hétfő |
| 259 | Olasz u. | november 25./kedd |
| 260 | Orgonás tér | november 19./szerda |
| 261 | Ostorosi u. | november 20./csütörtök |
| 262 | Ostrom u. | november 21./péntek |
| 263 | Pacsirta u. (25-ös úttól keletre) | november 20./csütörtök |
| 264 | Pacsirta u. (25-ös úttól nyugatra) | november 17./hétfő |
| 265 | Pallos u. | november 18./kedd |
| 266 | Pápai u. | november 18./kedd |
| 267 | Paphegy u. | november 27./csütörtök |
| 268 | Partos u. | november 21./péntek |
| 269 | Pást u. | november 18./kedd |
| 270 | Pásztorvölgy u. | november 28./péntek |
| 271 | Patakpart u. | november 19./szerda |
| 272 | Pázmány Péter u. | november 25./kedd |
| 273 | Pázsit u. | november 18./kedd |
| 274 | Pető Gáspár u. | november 27./csütörtök |
| 275 | Petőfi S. u. | november 26./szerda |
| 276 | Petőfi tér | november 17./hétfő |
| 277 | Pirittyó u. | november 28./péntek |
| 278 | Pori sétány | november 19./szerda |
| 279 | Posta köz | november 28./péntek |
| 280 | Pozsonyi u. | november 17./hétfő |
| 281 | Puky Miklós u. | november 18./kedd |
| 282 | Pyrker tér | november 19./szerda |
| 283 | Ráchegy u. | november 27./csütörtök |
| 284 | Ráckapu tér | november 27./csütörtök |
| 285 | Radnóti M. u. | november 26./szerda |
| 286 | Rajner K. u. | november 27./csütörtök |
| 287 | Rákóczi u. | november 25./kedd |
| 288 | Raktár u. | november 19./szerda |
| 289 | Régi Cifrakapu u. | november 24./hétfő |
| 290 | Reményi Ede tér | november 20./csütörtök |
| 291 | Remenyik Zsigmond úti lakótelep | november 21./péntek |
| 292 | Rezeda u. | november 27./csütörtök |
| 293 | Rigó köz | november 27./csütörtök |
| 294 | Rókus köz | november 21./péntek |
| 295 | Rókus u. | november 21./péntek |
| 296 | Rottenstein köz | november 19./szerda |
| 297 | Rozália köz | november 20./csütörtök |
| 298 | Rozália u. | november 20./csütörtök |
| 299 | Rózsa K u. (25-ös úttól nyugatra) | november 24./hétfő |
| 300 | Rózsa Károly u. (25-ös úttól keletre) | november 19./szerda |
| 301 | Rózsásdűlő u. | november 26./szerda |
| 302 | Rozsnyói u. | november 17./hétfő |
| 303 | Rövid u. | november 20./csütörtök |
| 304 | Rudivár u. | november 27./csütörtök |
| 305 | Sánc köz | november 28./péntek |
| 306 | Sánc u. | november 28./péntek |
| 307 | Sáncalja u. | november 28./péntek |
| 308 | Sas u. | november 19./szerda |
| 309 | Sasvár u. | november 19./szerda |
| 310 | Sertekapu u. (25-ös úttól keletre) | november 19./szerda |
| 311 | Sertekapu u. (25-ös úttól nyugatra) | november 24./hétfő |
| 312 | Servita u. | november 18./kedd |
| 313 | Síp köz | november 19./szerda |
| 314 | Sóház u. | november 20./csütörtök |
| 315 | Sólyom u. | november 28./péntek |
| 316 | Stadion u. | november 17./hétfő |
| 317 | Sugár István u. | november 27./csütörtök |
| 318 | Szabadkai u. | november 18./kedd |
| 319 | Szabó Sebestyén u. | november 21./péntek |
| 320 | Szaicz Leó u. | november 18./kedd |
| 321 | Szala köz | november 27./csütörtök |
| 322 | Szalapart u. | november 27./csütörtök |
| 323 | Szálloda úti lakótelep | november 21./péntek |
| 324 | Szalóki u. | november 17./hétfő |
| 325 | Szarvas Gábor úti lakótelep | november 21./péntek |
| 326 | Szarvas tér | november 20./csütörtök |
| 327 | Szarvaskői út | november 28./péntek |
| 328 | Széchenyi u. | november 19./szerda |
| 329 | Szederkényi u. | november 27./csütörtök |
| 330 | Székelyudvarhelyi u. | november 18./kedd |
| 331 | Szélpart u. | november 28./péntek |
| 332 | Széna tér | november 17./hétfő |
| 333 | Szénáskert u. | november 17./hétfő |
| 334 | Szent János u. | november 17./hétfő |
| 335 | Szent Miklós u. | november 18./kedd |
| 336 | Szépasszonyvölgy u. | november 27./csütörtök |
| 337 | Szérűskert u. | november 28./péntek |
| 338 | Szeszfőzde u. | november 19./szerda |
| 339 | Szolárcsik u. | november 18./kedd |
| 340 | Szőlő u. | november 18./kedd |
| 341 | Szövetkezet u. | november 18./kedd |
| 342 | Szúnyog köz | november 17./hétfő |
| 343 | Szüret u. | november 18./kedd |
| 344 | Szvorényi u. (25-ös úttól keletre) | november 20./csütörtök |
| 345 | Szvorényi u. (25-ös úttól nyugatra) | november 17./hétfő |
| 346 | Talizmán u. | november 21./péntek |
| 347 | Tárkányi Béla u. | november 17./hétfő |
| 348 | Tárkányi u. | november 28./péntek |
| 349 | Tátra u. | november 17./hétfő |
| 350 | Tavassy Antal u. | november 18./kedd |
| 351 | Tavasz u. | november 24./hétfő |
| 352 | Telekessy u. | november 20./csütörtök |
| 353 | Telepi u. | november 28./péntek |
| 354 | Temesvári u. | november 18./kedd |
| 355 | Tetemvár u. | november 27./csütörtök |
| 356 | Tévesztő köz | november 20./csütörtök |
| 357 | Tiba u. | november 26./szerda |
| 358 | Tibrikdűlő u. | november 21./péntek |
| 359 | Tihaméri u. | november 20./csütörtök |
| 360 | Tímár u. | november 20./csütörtök |
| 361 | Tinódi u. | november 19./szerda |
| 362 | Tittel P. u. | november 20./csütörtök |
| 363 | Tizeshonvéd u. | november 24./hétfő |
| 364 | Tompa u. | november 18./kedd |
| 365 | Tordai u. | november 26./szerda |
| 366 | Torok köz | november 19./szerda |
| 367 | Torony u. | november 18./kedd |
| 368 | Tölgy u. | november 28./péntek |
| 369 | Törvényház u. | november 19./szerda |
| 370 | Töviskes tér | november 26./szerda |
| 371 | Töviskes u. | november 26./szerda |
| 372 | Trinitárius u. | november 20./csütörtök |
| 373 | Tulipánkert u. (belterületi szakasz) | november 27./csütörtök |
| 374 | Tündérpart u. | november 19./szerda |
| 375 | Türk F. u. | november 26./szerda |
| 376 | Tűzoltó tér | november 17./hétfő |
| 377 | Újsor u. | november 20./csütörtök |
| 378 | Váci M u. | november 25./kedd |
| 379 | Vadrózsa u. | november 28./péntek |
| 380 | Vajda u. | november 18./kedd |
| 381 | Vak Bottyán u. | november 25./kedd |
| 382 | Vallon u. | november 24./hétfő |
| 383 | Vályi u. | november 19./szerda |
| 384 | Vámház u. | november 27./csütörtök |
| 385 | Vár bejáró | november 19./szerda |
| 386 | Városfal u. | november 19./szerda |
| 387 | Vasöntő u. | november 20./csütörtök |
| 388 | Vasút u. | november 19./szerda |
| 389 | Vécsey Sándor u. | november 18./kedd |
| 390 | Vécseyvölgy u. | november 21./péntek |
| 391 | Veres P. u. | november 18./kedd |
| 392 | Verőszala u. | november 27./csütörtök |
| 393 | Verseghy Ferenc u. | november 25./kedd |
| 394 | Vincellériskola u. | november 17./hétfő |
| 395 | Vitkovics u. | november 19./szerda |
| 396 | Vízimolnár u. | november 25./kedd |
| 397 | Vörösmarty u. | november 25./kedd |
| 398 | Zalár u. | november 17./hétfő |
| 399 | Zellervár u. | november 20./csütörtök |
| 400 | Zoltay u. | november 21./péntek |
| 401 | Zólyom u. | november 18./kedd |
| 402 | Zombori u. | november 18./kedd |
| 403 | Zöldfa u. | november 21./péntek |
| 404 | Zúgó u. | november 19./szerda |
| 405 | Zseb köz | november 19./szerda |

A helyszínre percek alatt kiérkeztek a gyöngyösi hivatásos tűzoltók, akik feszítővágó berendezés segítségével azonnal megkezdték a személyautóba beszorult sofőr kiszabadítását. Az elsődleges információk szerint a buszon utazók közül senki nem sérült meg. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett a sérültért, ezért a 24-es számú főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Úgy tudjuk a 37 éves helyi férfi esküvőn zenélt egész éjjel. Valószínűleg ez volt az oka, hogy nem sokkal hazaérkezése előtt vezetés közben elaludhatott, így fékezés nélkül csapódott a szabályosan közlekedő buszba.
A szemtanúk szerint az utolsó 100-130 métert már furcsán tette meg.