A Kopcsik Marcipániában, majd a mester Törvényház úti műhelyében tett látogatást az egri közgyűlés Idegenforgalmi és Kulturális bizottsága.
A Kopcsik Marcipániában, majd a mester Törvényház úti műhelyében tett látogatást az egri közgyűlés Idegenforgalmi és Kulturális bizottsága.
Szűkebb költségvetéssel működik a 2011-2012-es bajnokságban a ZF-Eger férfi OB I-es vízilabda csapata. A hétfői sajtótájékoztatón Bárány Attila ügyvezető elnök ismertette a végleges keretet. A címvédő együttest továbbra is Gerendás György-Tóth Kálmán edzőpáros irányítja. Távozott Egerből az olimpiai bajnok Kis Gábor, a vállsérüléssel bajlódó kanadai Aaaron Feltham, az új kihívásokra vágyó Hegedüs Gábor, továbbá Nébald Olivér, Nikolaosz Kotszidisz, Petrovai Márton, Sántavy Máté.
Forrás: www.egerwaterpolo.hu
Második alkalommal rendezték meg az Észak-magyarországi Régiós Béka – Delfin seregszemle, ahol a 7-8 és a 9-10 éves, Nógrád, Borsod és Heves megyei úszók mérték össze a tudásukat. A versenyen az Integra Agria Sportegyesület 42 versenyzője is rajthoz állt, akik nagyszerű teljesítményt nyújtottak, hiszen az éremtáblázaton nagy fölénnyel végeztek az élen.
A megszerezhető 50 aranyéremből 21 került az egri gyerekek nyakába. Ki kell emelni a hat győzelmet arató, Cseke Petrát, a három-három aranyat nyerő Safrankó Sárát és Angyal Mátyást. Ők a győzelmeik mellett olyan kiváló időeredményeknek is örülhettek, melyekkel az országos korosztályos ranglistán is vezető, vagy dobogós helyen állnak. Sára újabb két számban vette át a vezetést, Petra sokoldalúságát bizonyítandó 200 vegyesen második, Matyit pedig mindössze 20 század választotta el, hogy hatodik integrás versenyzőnként egy időben ranglistát vezessen!
Természetesen a többi fényes medált nyerő is dicséretet érdemel: Kovács Attila, Dér-Herendovics Zsombor, Tóth Veronika, Kiss Olivér, Bisztriczki Sára, Markó Csilla és Renn Dániel. Velük együtt összesen 27-en állhattak fel a dobogó valamely fokára, bizonyítva az Integra utánpótlásának az erősségét, a helyhiány miatt nem soroljuk fel, de természetesen nagyon büszkék vagyunk az ezüst és a bronzérmeseinkre és a többi, helyezett versenyzőinkre is.
– A nyári országos bajnokságokhoz hasonlóan, ez a régiós seregszemle is olyan
fokmérő, ahol lemérhettük, hogy hol tartunk, ez már nem egy átlagos verseny volt a sok közül, hiszen ennek a korosztálynak, ez, illetve a július közepén, Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő országos bajnokságot pótló Béka-Delfin Derby a fő versenye.
Edzőink, Pohl Anette, Bundics Ildikó, Sallai Bea, Rostás Andrea és Patkó Katalin kiváló munkát végeztek, nagyszerűen sikerült a gyerekek felkészítése. Fantasztikus sikerélménnyel térhettünk haza és bízunk a sikeres folytatásban. Szeretnénk újból köszönetet mondani a szülőknek, akik Miskolcon is nagy segítséget nyújtottak az Integrának. – nyilatkozta Kripkó Zoltán klubelnök
Eredmények:
Cseke Petra (2001)
200 méter vegyes 1. helyezett 2:50,59
400 méter gyors 1. helyezett 5:34,52
100 méter gyors 1. helyezett 1:15,49
100 méter mell 1. helyezett 1:30,96
200 méter gyors 1. helyezett 2:43,51
50 méter pillangó 1. helyezett 36,52
Safrankó Sára (2003)
100 méter gyors 1. helyezett 1:24,24
50 méter gyors 1. helyezett 36,04
50 méter hát 1. helyezett 43,26
Kovács Attila (2004)
50 méter gyors 1. helyezett 43,73
50 méter mell 1. helyezett 57,12
50 méter hát 2. helyezett 54,70
Dér-Herendovics Zsombor (2005)
50 méter gyors 1. helyezett 1:05,30
50 méter mell 1. helyezett 1:10,10
50 méter hát 3. helyezett 1:07,90
Angyal Mátyás (2002)
100 méter hát 1. helyezett 1:26,29
100 méter gyors 1. helyezett 1:21,57
50 méter pillangó 1. helyezett 43,73
Prokaj Zsombor (2005)
50 méter hát 1. helyezett 56,64
50 méter gyors 2. helyezett 1:08,86
Tóth Veronika (2002)
50 méter pillangó 1. helyezett 47,10
100 méter mell 2. helyezett 1:42,05
Kiss Olivér (2004)
50 méter hát 1. helyezett 49,61
50 méter gyors 2. helyezett 47,34
50 méter mell 4. helyezett 1:02,60
Bisztriczki Sára (2005)
50 méter gyors 1. helyezett 1:04,80
50 méter mell 2. helyezett 1:17,90
50 méter hát 5. helyezett 1:14,81
Markó Csilla (20005)
50 méter mell 1 .helyezett 1:14,70
50 méter gyors 3. helyezett 1:07,20
50 méter hát 4. helyezett 1:10,20
Renn Dániel (2002)
100 méter mell 1. helyezett 1:44,26
200 méter gyors 5. helyezett 3:36,90
100 méter gyors 7. helyezett 1:46,40
Kormos Gergely (2001)
100 méter gyors 2. helyezett 1:18,75
200 méter gyors 2. helyezett 2:46,90
200 méter vegyes 2. helyezett 3:16,19
Kovács Kristóf (2003)
100 méter gyors 2. helyezett 1:32,96
50 méter gyors 2. helyezett 41,27
50 méter hát 2. helyezett 48,36
Hegyi Balázs (2001)
50 méter pillangó 2. helyezett 41,67
200 méter gyors 3. helyezett 3:07,33
100 méter hát 6. helyezett 1:41,37
Szeleczki Zsombor (2005)
50 méter mell 2. helyezett 1:12,21
Dobi Dorina (2002)
200 méter vegyes 2. helyezett 3:41,50
100 méter hát 4. helyezett 1:42,98
50 méter pillangó 4. helyezett 54,34
Pogonyi Márton (2002)
200 méter gyors 2. helyezett 3:16,64
100 méter hát 5. helyezett 1:39,60
Dér-Herendovics Botond (2005)
50 méter hát 2. helyezett 1:02,90
50 méter mell 6. helyezett 1:39,80
Hegyi Tamás (2002)
100 méter mell 2. helyezett 1:46,45
100 méter hát 6. helyezett 1:40,80
Kopka Noémi (2001)
200 méter gyors 2. helyezett 3:08,23
100 méter mell 6. helyezett 1:48,29
50 méter pillangó 7. helyezett 50,90
Sík Bence Máté (2001)
100 méter gyors 3. helyezett 1:22,92
100 méter hát 3. helyezett 1:30,50
100 méter mell 3. helyezett 1:44,85
Juhász Janka (2005)
50 méter hát 3. helyezett 1:08,66
50 méter mell 4. helyezett 1:26,80
Szabó Zsanett (2002)
100 méter gyors 3. helyezett 1:29,27
100 méter mell 5. helyezett 1:47,41
Tóth Máté (2002)
100 méter gyors 3. helyezett 1:28,10
100 méter mell 5. helyezett 1:50,75
Hegyi Ádám (2005)
50 méter mell 3. helyezett 1:16,03
50 méter gyors 4. helyezett 1:15,20
50 méter hát 6. helyezett 1:13,80
Burkus Bence (2003)
50 méter mell 3. helyezett 57,12
50 méter gyors 6. helyezett 52,09
Pálinkás Petra (2002)
200 méter gyors 3. helyezett 4:11,03
50 méter pillangó 6. helyezett 1:01,86
100 méter mell 8. helyezett 2:05,52
Sári Pálma (2002)
100 méter gyors 4. helyezett 1:36,08
100 méter hát 5. helyezett 1:44,43
Lezsák Kira (2004)
50 méter gyors 4. helyezett 54,80
50 méter hát 11. helyezett 1:08,50
50 méter mell 11. helyezett 1:14,20
Mező Virág (2004)
50 méter mell 5. helyezett 57,67
50 méter gyors 6. helyezett 47,93
100 méter gyors 7. helyezett 1:55,96
Gyöngy Virág (2002)
100 méter gyors 6. helyezett 1:39,78
100 méter mell 6. helyezett 1:48,16
Visontai Balázs (2004)
50 méter gyors 6. helyezett 59,50
50 méter hát 6. helyezett 1:02,40
Winkler Gergő (2003)
50 méter hát 6. helyezett 1:04,87
50 méter mell 6. helyezett 1:06,70
50 méter gyors 7. helyezett 55,58
Dér-Herendovics Zsolt (2002)
100 méter mell 6. helyezett 1:52,53
200 méter gyors 7. helyezett 4:05,01
Gömöri Olivér (2002)
200 méter gyors 6. helyezett 4:04,60
100 méter hát 9. helyezett 1:51,00
Blaskó Nikol (2004)
50 méter mell 6. helyezett 1:09,82
50 méter hát 9. helyezett 1:05,00
Renn Viktória (2004)
50 méter hát 7. helyezett 1:03,60
50 méter gyors 9. helyezett 1:01,00
50 méter mell 9. helyezett 1:13,25
Kopka Réka (2003)
50 méter mell 7. helyezett 1:01,50
50 méter hát 9. helyezett 1:03,44
50 méter gyors 10. helyezett 56,30
György Botond (2004)
50 méter gyors 7. helyezett 1:00,90
50 méter hát 12. helyezett 1:16,70
Gál Patrik (2002)
100 méter gyors 8. helyezett 1:51,12
Pogonyi Bíbor (2005)
50 méter hát 8. helyezett 1:30,80
Pálinkás Péter (2004)
50 méter mell 8. helyezett 1:08,90
50 méter hát 11. helyezett 1:14,09
4 x 50 méteres fiú gyorsváltó
2. helyezett Integra Agria SE (2001-2002-ben születettek)
2. helyezett Integra Agria SE (2003-2004-ben születettek)
4 x 50 méteres lány gyorsváltó
2. helyezett Integra Agria SE (2001-2002-ben születettek)
Izgalommal várta a mezőny a hazai leghosszabb országúti kerékpáros versenyt, a Balaton Kört a hétvégén. A magyar tengert megkerülő viadal, a Tour de Tissot mezőnyében ott voltak az elmúlt hónapokban sikert sikerre halmozó Bátorfi – Agria KTK kerekesei is.
Kenyó Anita zsebében a gyömrői elsőséggel, Fejes Gábor pedig azzal a tudattal érkezett Siófokra, hogy mindenki őt szeretné legyőzni. A viszonylag kis létszámú egri csapat olyan ellenfelekkel találta szembe magát, mint a közel harminc versenyzőt felvonultató Aegon, vagy a szintén népes létszámú Balaton Team. A Siófokról rajtoló mezőny fátyol felhős időben kezdte a tekerést. Azonban még a déli parton „megérkezett” a kánikula, s végig kísérte a karavánt. Az Aegonosok figyelmét láthatóan lekötötte Fejes Gábor, taktikájuk elsősorban az egri üdvöske szemmel tartására irányult. Olyannyira, hogy a szökevényekkel sem sokat törődtek, s több kísérlet után „futni”hagytak egy négyes bolyt, amelyben a Bátorfi csapat meglepetés embere, Takács Tamás is tekert. Innentől fordult a kocka, mivel az Aegonnak egyetlen embere sem volt elől. Fejes pihenhetett, a biztosítós csapat pedig vezethette az üldözőket. A különbség azonban a hajrára sem csökkent 40 másodperc alá, így a négyek döntöttek a sorrendről. Takács Tamás korai hajrája után az utolsó méterekre begörcsölt, de így is az előkelő második helyen végzett. Nem így Kenyó Anita, aki végig nagyon taktikusan versenyzett, a férfi mezőny nagy részét is faképnél hagyva (abszolútban az első 20-ban érkezett) a legjobb nőként ünnepelhetett. Sikerét nem kis részben köszönve csapattársának, Lengyel Gábornak. Fejes Gábor hatodikként végzett.
A Nemzeti Összetartozás Napján Gyergyószentmiklósról 58-an, Zetelakáról 30-an tettek ma Egerben állampolgári esküt.
Hangsúlyozták: amit a sors elvett dédapáiktól, azt most nekik adta vissza, s az álom akkor lenne teljes, ha a székely emberek elérnék a területi autonómiát, s ott élhetnének igazán magyarként. Elhangzott az is: senki nem mondhatja már rájuk, hogy BOZGOR, azaz HAZÁTLAN, hiszen hivatalos okiratuk van arról, hogy ők Magyarország állampolgárai. Határok eddig sem léteztek magyar és magyar között, hiszen pontosan körülhatárolható volt, hol értik meg egymást az emberek, hol gondolkodnak és élnek magyarként. A mai nap öröme kifejezhetetlen, hatalmas elégtétel és igazságszolgáltatás, hogy jogilag is magyarok lehetnek – hangsúlyozta Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Magyarországon, így megyénkben is egyre népszerűbb a motorkerékpáros közlekedés. A növekvő forgalommal egyenesen arányosan a motorosok által okozott balesetek száma és azok súlyossági foka az utóbbi időben egyre nagyobb problémát jelent. Megyénk földrajzi adottságánál fogva kedvelt célállomása a motorosoknak, a 24-es főút mátrai szakasza nagyon népszerű túraútvonal. Ma Magyarországon nagyon sokféle típusú motorkerékpárt lehet kapni. Ezek a járművek rendkívüli teljesítményre lehetnek képesek, s ezek kezeléséhez nagy odafigyelésre van szükség. Azon motorosok, akik nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, egy-egy veszélyhelyzet bekövetkezésekor sokszor rosszul döntenek, és ez komoly sérüléseket, valamint anyagi károkat okozhat.
A motoros balesetek visszaszorítása és a motorosok vezetéstechnikai tudásának bővítése céljából a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a Megyei Baleset megelőzési Bizottsággal a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével közösen a Vilati Bike Center támogatásával a Közlekedési Felügyelőség Egri tanpályáján („nagylaposon” a Shell töltőállomás mögött) 2011. június 11-én 09.00 órától Motoros közlekedésbiztonsági napot tart. A rendezvényen való részvétel ingyenes!
Ezen a rendezvényen részt vesznek az Egri és Gyöngyösi Rendőrkapitányság motoros járőrei, akik vezetéstechnikai bemutatót és képzést tartanak. Vezetéstechnikai tanpályát építenek, amit a rendezvényen résztvevőknek lehetősége lesz kipróbálni, a feladatokat a motoros rendőrök segítségével végrehajtani.
A rendezvényen fellép a Rétság Riders Team, akik látványos stunt-riding bemutatót tartanak.
Forrás: Police.hu