A Heves Megye Napja programsorozat részeként a megyei kórház gyermekosztályát támogató jótékonysági estet rendeztek.
A megyei közgyűlés döntése alapján az idén először rendezik meg a Heves Megye Napja elnevezésű programsorozatot. A hagyományteremtés jegyében tartott események sorában – Horváth László kormánymegbízott fővédnökségével – szombaton jótékonysági estet tartottak a Gárdonyi Géza Színházban.
A műsort megelőzően, amelyet a színház sikeres produkcióiból, valamint az Egri Szimfonikus Zenekar, Herczeg Flóra, a Corelli Trió és Nádasy Erika műsorszámaiból állítottak össze, köszöntőt mondott Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Horváth László kormánymegbízott.
Az est bevétele egyébként 6,5 millió forint volt, ebből a jegyárakból 2,5, adományokból pedig kétmillió jött össze, ennek része Zeller Ferenc festőművész két árverésen elkelt festménye. Az adomány összegéhez ugyanennyit a meghirdetett célra – a megyei kórház gyermekosztályának a támogatására – a ZF Hungária Kft. is hozzátett.
A színház nézőterét zsúfolásig megtöltő közönség mindvégig jó hangulatban töltötte az időt. A vendégek a Heves Megye Bora címet 2010-ben elnyert kiváló italokat fogyaszthatták. Emellett borárverésen licitálhattak öt különleges nedűre. Ezek közül a legértékesebb tételnek a Szent Andrea pincészet borkülönlegessége bizonyult. A palack 35 ezer forintért talált gazdára.
Forrás: HEol

Február 27-én vasárnap 18 órakor gyertyagyújtást tart a kommunista diktatúra áldozatai emléknapja tiszteletére a Forradalmi Emlékbizottság, melynek vezetője Szíki Károly. A helyszín a Hatvani kapu tér, a gyertyákat az ’56-os emlékmű melletti kőnél gyújtják meg. 
Első alkalommal ünnepeljük Heves Megye Napját. Erről szóló döntésével a megyei közgyűlés hagyományt szeretne teremteni. A programsorozat tudományos konferenciával kezdődött.