Koszorúzással egybekötött kegyeleti megemlékezést tartottak hétfőn délután az Ötvenhatosok emlékparkjában.
A megemlékezés nem múlhatott el békességben, a Magyar Szocialista Párt koszorúzását kifütyülték.
Forrás: Egriszín
Koszorúzással egybekötött kegyeleti megemlékezést tartottak hétfőn délután az Ötvenhatosok emlékparkjában.
A megemlékezés nem múlhatott el békességben, a Magyar Szocialista Párt koszorúzását kifütyülték.
Forrás: Egriszín
A december 5-én elfogadott civil törvény megszületésében nagyban hozzájárultak az Egri Civil Kerekasztal javaslatai. Az új jogszabállyal a civil szervezetek stabil, átlátható szabályokra és kevesebb adminisztrációra számíthatnak.
Erős egri lobbinak köszönhetőek az elfogadott javaslatok- emelte ki Habis László. Eger az egyik leghatékonyabb civil élettel rendelkezik, több kezdeményezést és javaslatot tett a módosításokhoz. Kényes terület, mégis mindenki érdeke , hogy konszenzus szülessen kormánypárti és ellenzéki között- fogalmazott a polgármester.
Dr. Lukács Tamás hangsúlyozta, a cél az volt, hogy a civil tevékenységeket átláthatóbbá tegyük. Az egriek megmutatták, hogyan tudnak közösséget alkotni, együttműködni egy cél érdekében. Ebből is látszik, hogy a legjobb befektetés a civileké, hiszen itt a legnagyobb a hozzáadott érték.
Sok egymással ellentmondó szabályozás akadályozta eddig a tevékenységünket, de most ezek a problémák megoldódni látszanak- fejtette ki Bárdos Ferenc az Egri Civil Kerekasztal soros elnöke. Most csökken a bürokrácia, és megerősödhetnek a közhasznú szervezetek. Segíteni fogunk a szervezeteknek az átállásban, és a pályázatok kihasználásában. Reméljük, a növekednek a költségvetési források és több támogatás jut a vidéki szervezeteknek is.
Forrás: Egriszín
Különleges és egyedülálló lesz a 2012-es költségvetés, hiszen az államháztartási hiány 3% alatt marad – mondta dr. Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára a napokban tartott egri sajtótájékoztatón.
Az államtitkár hangsúlyozta: az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta először fordul elő, hogy 3% alatt várható a költésvetési hiány. Mindez EU-s elvárás, de a FIDESZ politikájának is megfelel – tette hozzá.
Dr. Répássy Róbert kiemelte: emellett egy jelentős tartalékot, 300 milliárdos országvédelmi alap létrehozását tervezi az országgyűlés. Szó esett továbbá arról, hogy a következő évben közösségi célokra is szeretnének többletet fordítani. Az igazságszolgáltatás átalakul, 10%-kal nő a reálértékben számított támogatása. Ez az egyik olyan terület, amely nyertese lehet a jövő évi büdzsének. Az új törvény értelmében mozgó bírói státuszokat hirdetnek majd meg, lehetőség lesz az ügyek és a bírák mozgatására is. Mindez lehetővé teszi majd a hatékonyabb működést, s az elvárások szerint 3 éven belül nem lesz 2 évnél hosszabb ideig húzódó eljárás.
Forrás: Egriszín

A Heves Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények igazgatói, pénzügyi-gazdasági vezetői számára a napokban szakmai értekezletet rendeztek a Magyar Államkincstár Heves Megyei Igazgatóságánál, ahol Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke bejelentette, hogy a szociális és a gyermekvédelmi intézmények dolgozói részére a jogszabály által biztosított lehetőségekkel élve a megye ki tudja fizetni a két százalékos kereset-kiegészítést.
Szabó Róbert közgyűlési elnök az értekezleten elmondta, hogy komoly feladat az önkormányzat és a kormányhivatal közötti intézményi átadás-átvétel lebonyolítása, mind az új, mind a régi fenntartónak.
Az elnök örömmel jelentette be, hogy a szociális és a gyermekvédelmi intézmények dolgozói részére a jogszabály által biztosított lehetőségekkel élve a megye ki tudja fizetni a két százalékos kereset-kiegészítést, összesen 37 millió 395 ezer forint értékben. Az érintett intézmények munkatársai szintén megkapják a szociális továbbképzés után járó, de 2008 óta elmaradt illetményüket, ami 4 millió 966 ezer forint. Mindezt még decemberben kifizeti a megyei önkormányzat, az összeg átlagosan félhavi bért jelent az intézmények dolgozóinak.
Szabó Róbert hangsúlyozta: a megyei önkormányzat úgy szeretne búcsúzni az intézményeitől, hogy a dolgozókkal szemben valamennyi elmaradását pótolja, így azokat is, amelyek az előző vezetés tevékenysége során halmozódtak fel.
A kormányzat által szervezett „Országjárás” keretében pénteken Egerben tartott sajtótájékoztatót Pokorni Zoltán, a FIDESZ alelnöke, országgyűlési képviselő. Többek közt a kormány jövő évi intézkedéseiről, valamint a 2012. évi költségvetésről beszélt. Mint elmondta: nem a kormány által javasolt költségvetés a probléma, az a megoldás.
Az Európai Unió a legsúlyosabb gazdasági válságon megy keresztül, Magyarország is nehéz időket él. Ebben a helyzetben az a legfontosabb cél, hogy hazánkban egy feszes, takarékos költségvetés valósuljon meg, s hogy az államháztartási hiány ne lépje át az unióban elfogadható 3%-os mértéket – mondta az alelnök. Hozzátette: amennyiben átlépnénk ezt a százalékot, Magyarországot több EU-s programból is kizárnák, s ennek következtében közel 1400 milliárd forintot nem tudna felhasználni Magyarország. A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá: országunk közel nyolc éve többet költ, mint amennyit lehetne, folyamatosan halmozódik az államadósság, amely jelenleg 24 ezer milliárd körül mozog.
Pokorni Zoltán végül elmondta: az oktatás, a nyugdíjrendszer, valamint az egészségügy átalakítása nyilván konfliktusra ad majd okot. És bár a jövő évi költségvetés szigorú lesz, de reményeik szerint megoldást kínál a jelenlegi problémákra, s a folyamat végére csökken az államadósság.
Forrás: Egriszín
A megyei önkormányzatok konszolidációjával kapcsolatos, november 25-én kihirdetett törvény alapján a kormányhivataloknál létrejönnek a Megyei Intézményfenntartó Központok. Ezek lesznek a megyei önkormányzatoktól átvett intézmények középszintű szakmai irányítói. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormánymegbízotton keresztül látja el az intézmények irányítását – hangsúlyozta a Heves Megyei Államigazgatási Kollégium idei utolsó, keddi ülésén dr. Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója.
Az ülésen Plachi Péter, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese a védelmi igazgatás megújuló rendszeréről beszélt. Kovács Miklós megyei rendőr-főkapitány helyettes, rendészeti igazgató a Közbiztonsági Egyeztető Fórum beszámolóját tolmácsolta a Heves megyei közbiztonság alakulásáról. Szabó Tibor, a Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóságának osztályvezetője az idei népszámlálás lebonyolításának tapasztalatairól szólt.