• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Monthly Archives: szeptember 2010

Szebb élet a barlangban

Posted on 2010. szeptember 11. szombat by agria

A néprajzosok funkciót is találtak az épületeknek. Szép régi tárgyakkal rendezték be a tájházat, amelyben alkothatnak is a látogatók <small> FOTÓ: GÁL GÁBOR </small>A pihenés völgyeként emlegetett Egerszalók nemcsak a fürdővel, hanem turisztikai látványosságokkal is csalogatja a turistákat.

A kínálatuk egyik érdekes eleme a Sáfrány utca végén található barlanglakások. Tőgyi Gábor polgármester elmondta, hogy a 33 millió forint támogatást 8,5 millióval egészítette ki az önkormányzat. Így felújíthatták a kétszáz évvel ezelőtt készült, tufába vájt lakhelyeket, ahonnan 11 éve költözött ki az utolsó lakó.

Simon Andrásné, Marika néniről, az átadóünnepségen éneklő asszonykórus egyik tagjáról megtudtuk: kislányként ő is itt élt édesanyjával, nagynénjével, unokatestvéreivel a háború idején. Az apák katonák voltak, az asszonyokra hárult a ház körüli teendő. Mégis gyönyörű volt, kívül-belül vakító fehér a lakásuk. Az ablakkeret akkoriban kékre volt festve. Talán ennyi a különbség az akkori és a mostani között. És persze az is, hogy nem villannyal, hanem petróleumlámpával világítottak.

A házak előtt gyerekek szaladoztak, tyúkok kapirgáltak, az ólban disznó röfögött, kecske mekegett, s a kertekben minden megtermett, amire a konyhán szükség volt. Ez utóbbiakat nem varázsolhatták ide a helyi civilszervezetek tagjai, de arra gondjuk volt, hogy az igényesen helyreállított építmények berendezésében a néprajzos szakemberek se találjanak hibát. Összegyűjtötték a hajdan használatos tárgyakat az ágytól a bögréig, s úgy helyezték el, ahogyan azok valaha álltak.

Funkciót is találtak az épületeknek. Nemcsak kiállításként látogathatják az érdeklődők, hanem bekapcsolódhatnak a kézműves-foglalkozásokba. Vagyis, újra élet lesz itt – de csak szépség, a hajdanvolt mindennapok keservei nélkül.

Forrás: Heol

Posted in Kultúra, Szabadidő |

Együttműködés a roma közösségekért

Posted on 2010. szeptember 11. szombat by agria

Újabb összejövetelen erősödött az Észak-magyarországi és Kelet-szlovákiai roma civil szervezetek közötti együttműködés. A RomNET Együttműködési Hálózat legutóbbi rendezvényén pénteken a siroki SIROMA Egyesület mutatta be a roma-felzárkóztatás érdekében végzett tevékenységét, köztük a sikeres telep-felszámolási programot.A Kárpátok Alapítvány-Magyarország kezdeményezésére a Roma Közösségfejlesztés Országos Egyesülete és a Polgári Lehetőségek Kezdeményezése a Szlovák Köztársaságban szervezetek közreműködésével programot indítottak a roma civil szervezetek megerősítéséért.

A februártól működő RomaNET Együttműködési Hálózat c. projekt célja a magyar és a szlovák cigány civil szervezetek együttműködésének ösztönzése. Bata Boglárka, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország ügyvezető igazgatója az Európai Unió által is támogatott projektről elmondta, hogy főleg olyan civil szervezetekkel működnek együtt, amelyek romákból állnak vagy roma ügyekért dolgoznak. Kiemelte, hogy 15-20 szervezet vesz részt a programban a két országból. Számukra szerveznek olyan képzéseket, amelyek legfőbb céljai a jogvédelem, az érdekérvényesítés, a forrásteremtés lehetőségeinek megismertetése és a kommunikációs készségek fejlesztése. Emellett még pályázatírást és projektmegvalósítást is tanulnak a résztvevők. Ezen kívül rendeznek közös találkozókat, ahol tapasztalataikat át tudják adni egymásnak – tájékoztatott az alapítvány igazgatója.
A pénteki siroki találkozón, ahol több civil szervezetet – köztük Szlovákiából érkezőket – is fogadtak, a 2008-ban alakult SIROMA Egyesület elnöke, Csikiné Puporka Andrea mutatta be eddigi eredményeiket, köztük a Tarnai-kőlyukak c. pályázati projektet. Bemutatójában elmondta, hogy a SZETA Egri Szervezete, a Siroki Roma–Magyar Egyesület és a siroki községi önkormányzat október végén záruló közös programjának célja – többek között – a helybéli nehéz sorsú, szegénységben élő családok lakhatási feltételeinek javítása, és oktatásukkal a felnőttek munkához jutási esélyeinek növelése.
Összesen tizenegy családnak sikerült közösen új otthont teremteniük, a hónap végére pedig teljesen felszámolják a nagyrészt romák lakta Bánya-telepet, és a barlanglakásokból (kőlyukakból) is kiköltöztették az embereket új otthonaikba – emelte ki prezentációjában Csikiné Puporka Andrea. Hozzátette, hogy a foglalkoztatási részprojektjük révén gyermek- és ifjúságfelügyelő szakképzést, illetve kőműves és erdészeti szakmunkás bizonyítványokat is szereztek siroki hátrányos helyzetű emberek. Végül megtudtuk, hogy a SIROMA Egyesület a faluban élő cigány családok számára rendszeresen szervez olyan közösségi programokat, amelyeken próbálnak számukra minél hasznosabb elfoglaltságokat kínálni.
A SIROMA Egyesület pályázati forrásokból felújított Közösségi Házban további prezentációk és szakmai beszélgetések során egyeztettek a nap során a programban szereplő civil szervezetek. Közösen keresték és dolgozták ki azokat a területeket, ahol eredményesen járhatnak el a romák érdekeinek képviseletében.

Az RomaNET projektben szereplő civil szervezetek összefogásának eredményeiről a www.romanet.hu oldalon is tájékozódhatnak, továbbá a program végén egy – négy nyelven is olvasható – összefoglaló tanulmány is bemutatja majd az egyéves munka tanulságait.

Posted in Belföld |

Frontális ütközés, két halott Andornaktálya és Nagytálya között

Posted on 2010. szeptember 11. szombat by agria

Két férfi, egy 51 éves egri és egy 39 éves ózdi lakos hunyt el ma hajnalban egy frontális ütközésben Andornaktálya és Nagytálya között.

Néhány perccel háromnegyed egy előtt ütközött frontálisan egy személygépkocsi és egy kisteherautó szombaton az Andornaktálya és Nagytálya közötti útszakaszon. A személyautóban utazó három ember közül a helyszínen életét vesztette egy 51 éves egri, illetve egy 39 éves ózdi férfi. A harmadik személy könnyű sebesülést szenvedett. A kisteherautó egyik utasa „karcolás nélkül” megúszta az ütközést, míg másikuk súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén megtudtuk, hogy az egri tűzoltók vonultak a baleset helyszínére. A személykocsiban lévőket ki kellett vágni, hasonlóképpen a tehergépjárműben lévő sebesültet is. A helyszínelés teljes útzár mellett hajnali öt óráig tartott.

Forrás: Heol

Posted in Kék hírek |

Hó Márton és a Jégkorszak koncert Egerben

Posted on 2010. szeptember 10. péntek by agria

Jó hírrel szolgálunk minden koncertre éhes egri, és persze nem egri, zenebarát számára. A magyarországi lo-fi színtér egyik jeles képviselője, a Hó Márton és a Jégkoszak lép majd fel a városban. A helyszín a még kora ősszel is hangulatos Bíboros Poharazó udvara, az időpont pedig szeptember 15., azaz szerda este, fél kilenc.

Hó Márton neve egyébként nemcsak a Hippikiller zenekarból lehet ismerős, a tudatos médiafogyasztók már valószínűleg felfigyeltek az újságírói munkásságára is. Az énekes-dalszerző 2009 decemberében tette fel a netre az első, Kiadatlan Felvételek című dalgyűjteményét, amely mindmáig szabadon letölthető. A számokat szigorúan lo-fi körülmények között rögzítette. Ez ad meghitt hálószobapop-jelleget a hanganyagnak. Az élő fellépések idejére Szőke Barna (The Qualitons, Planet 55) szegődik a zenész társául. A közelgő koncert kuriózumát pedig az adja, hogy az egri esemény lesz a Hó Márton és a Jégkorszak legelső vidéki fellépése. A megjelenés tehát erősen ajánlott.
A koncert előtt és után a Popméter pörgeti majd a lemezeket.

Forrás: Popméter

Posted in Szabadidő |

A Magyar Dal Bora Egerben

Posted on 2010. szeptember 10. péntek by agria

Bemutatták a Magyar Dal Borát ma az EKMK- Forrás Gyermek és Szabadidő Központban. A szervezők úgy gondolták, hogy a Magyar Dal Fővárosában és egyben a bor városában illik az eseménynek tisztelegni egy –kifejezetten erre az alkalomra készült- borkülönlegességgel.

Nem is lenne egy dalos ünnep Egerben igazi, jó egri borok nélkül. A 2009-ben az „Év Bortermelőjének” választott dr. Lőrincz György, a St. Andrea szőlőbirtok vezetője két bort palackozott erre az alkalomra, amely megkaphatta a Magyar Dal Napja címkét és ezzel a Magyar Dal Bora címet.  A két évig fahordóban érlelt Egri Vörös 2007–es helyi fajták társításból készült: kékfrankos, turán, pinot noir, shiraz fajtákkal színesítve. Az Egri Fehér 2007-es 10 hónapig fahordóban érlelt, hárslevelű, olaszrizling, leányka, chardonnay, pinot blanc társításából készült gazdag zamatú, egries stílusú bor.

Posted in Szabadidő |

Pál György kontra Orosz Lászlóné

Posted on 2010. szeptember 10. péntek by agria

Pál György felszólította Orosz Lászlónét, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől etikátlan viselkedése miatt. Véleménye szerint képviselőtársa, résztulajdonában lévő cégével milliókat kasszírozott az önkormányzattól és az Agria Humán Kft.-től. Orosz Lászlóne szerint mindez csak lejáratás a választások előtt.

A képviselői munka egy feladat, mely egy adott körzet és az egész város fejlődését hivatott elősegíteni, az itt élő emberek életét megkönnyíteni – kezdte ma reggeli sajtótájékoztatóját Pál György, Eger 11-es számú választókörzetének szocialista képviselőjelöltje. „Egy képviselő nem húzhat hasznot a városból, el kell kerülnie még a gyanú árnyékát is” – mondta a politikus. Véleménye szerint nem minden városi képviselő gondolta ezt így az elmúlt négy évben.

Pál György Orosz Lászlóné képviselőasszonyra utalt, aki a Szépasszonyvölgy Kft. résztulajdonosa. A társaság, amely a 2007-2009-es időszakban a Városháza rendezvényeire milliós nagyságrendben szállított ételt, jelentős bevételt könyvelt el onnan, illetve még többet az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő Agria-Humán Kft.-től, aminek egy 9872 négyzetméteres ingatlant, rajta 1024 négyzetméteres üzemcsarnokkal adott bérbe. Az Agria Humán Kft. kezdetben havi 600 ezer forintot, később 900 ezer forintot fizetett a területért. Ezzel a cég majdnem 26 millió forinttal lett gazdagabb a mai napig – magyarázta Pál György.

A politikus úgy látja, hogy mindez törvényes, de nem etikus, összeegyeztethetetlen a közéleti szereppel az ilyen viselkedés. Ezért felszólítja Orosz Lászlónét, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől, mert Egernek nincs szüksége etikátlan képviselőkre.

Forrás: Egriszín

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Orosz Lászlóné közleményben reagált:

„Ismerve a szocialisták eddig napvilágra került hazugságait, börtönnel jutalmazott cselekedeteit, az egri szocialista képviselők tehetségtelen, eredménytelen munkáját,  az önkormányzati választások közeledtével egyetlen lehetőség maradt számukra: mások lejáratása. Hazugságokat állítanak, hisz csupán ehhez értenek. Kezdték a polgármesterrel, most én vagyok a célpont, de biztosan van még a tarsolyukban néhány olyan valótlanság, melytől azt remélik, hogy megtévesztve az embereket, sikeresek lehetnek az önkormányzati választásokon. Aki hazudik, az minden egyéb galádságra is képes. Tudjuk, látjuk, halljuk, tapasztaljuk.”

Posted in Politika |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. szeptember
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
« aug   okt »