• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. december 21. kedd

A főkapitány fegyvert fogott

Posted on 2010. december 21. kedd by agria

A siroki MFS 2000 Magyar Lőszergyártó Zrt. és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködése évekre nyúlik vissza. A cég lőszert biztosít a rendőrök képzéséhez, a főkapitányság pedig kiképzőtisztekkel segít a gyár fegyveres őrségének, a ballisztikai állomás személyzetének oktatásához. A kiskaliberű lőszergyártással foglalkozó gyár területén található lőtéren vette kezdetét a  már hagyományos kiképzés, melynek alanyai ezúttal újságírók voltak. 2010-ben Európai bajnokságon is részt vett szigorú kiképző, Batki György őrnagy kezei alá osztották az addig csak kamerával és fényképezőgéppel lövöldöző média képviselőit , akik megtapasztalhatták a fegyverrel bánás nem is egyszerű módját. A szervezők fontosnak tartják, hogy az újságírókon keresztül, az állampolgárok is betekintést kaphassanak a rendszeres lőgyakorlatok és kiképzések jelentőségéről, valamint a lőszergyártás területén elért eredményekről.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Az uniós segítséggel fejlesztett cég közel 240 alkalmazottal , új termékek és fejlett technika bevezetésével átlagban 40%-kal növelte termelékenységét. Nem csak a magyar piacon hanem egész Európába  és  az USA-ba is exportálják termékeiket, ezzel nem csak a hatósági hanem a sport területén használt töltényekkel is kiszolgálják a vásárlókat. Dr. Ormossy Attila főkapitány elmondta, hogy folyamatos szakmai kapcsolatban vannak a beosztottjai, a gyár ballisztikai szakembereivel, így már egy közös lőszerfejlesztésen is túl vannak.

Posted in Kék hírek |

Véget ért a cipősdoboz akció

Posted on 2010. december 21. kedd by agria

210 cipősdoboznyi ajándékcsomag gyűlt össze Egerben, a Baptista Szeretetszolgálat és a helyi gyülekezet közös karácsonyi jótékonysági akciójában. A december elejétől egészen 20-án, hétfőn délig tartó gyűjtés során több egri iskola, óvoda és vállalkozás is csatlakozott a felajánlókhoz, a legtöbb ajándék azonban magánszemélyektől, gyermekes családoktól érkezett.

A cipősdoboz ajándékokat a baptista gyülekezet a napokban juttatja el az egri és Eger környéki rászorulókhoz. Néhányan -munkahelyi gondokkal, megélhetési problémákkal küszködő egri családok- meg is keresték már a Baptista Szeretetszolgálatot, hogy nem tudnának-e segíteni az ünnep alkalmából. Tudtak, hiszen ezért van ez az akció, hétfőn este adták át egy 7 gyermekes egri famíliának a több doboznyi ajándékot, a felajánlott szaloncukorral együtt.
Országosan több mint 15 ezer csomag gyűlt össze az idén, a kezdeményezést ezúttal a Duna Televízió, valamint a népszerű előadóművész, Ákos is segítette, aki december 16-án adott telt házas jótékonysági koncertet a Papp László Sportarénában. Az egriek is nagy szeretettel adakoznak, a megyeszékhelyen 210 csomag jött össze, a felajánlók a 2010-es akcióval együtt öt év alatt több mint 1700 szegény sorsú gyermek karácsonyát varázsolták szebbé a városban és közvetlen környékén.

Posted in Szabadidő |

220 000 forintot gyűjtöttek a Szilágyiban

Posted on 2010. december 21. kedd by agria

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium idén is megrendezte a több évre gyökerező karácsonyi jótékonysági műsorát. Az intézmény közel 220 000 forintot gyűjtött össze a határon túli magyar gyermekek és iskolák részére.

A határon túli magyar nyelvű oktatást segíti minden évben a Szilágyi Erzsébet Gimnázium a zenés-verses jótékonysági karácsonyi műsorral. Ebben az évben felléptek a tanárok is az iskola diákjai mellett, támogatva a nemes célt. Erre idén először volt példa. A belépők a hagyományokhoz híven önkéntes összegűek voltak, ebből gyűlt össze az adomány.

Minden évben felveszik a kapcsolatot a szervezők a megfelelő alapítvánnyal, amelyen keresztül eljuttathatják az adományokat a rászorulóknak. A karácsonyi jótékonysági műsorok 2005-ben kezdődtek, akkor egy csángóföldi magyar iskola kapta az összegyűjtött összeget, ezzel is hozzájárulva az épület felépítéséhez. 2006-ben a híres ferences rendi szerzetes, Böjte Csaba szeretetotthonának juttatták el az adományt Erdélybe. 2007-ben a kárpátaljai gyerekek étkeztetésére folyt be a bevétel, 2008-ban pedig a felvidéki magyar oktatás ügyét támogatták a Rákóczi Szövetségen keresztül.

A tavalyi évben magyar iskolákba utazhattak a vajdasági gyerekek az adományból, idén pedig a magyarfalvi csángó gyerekeké lesz az pénz, akik ennek köszönhetően folytathatják magyarnyelvű középiskolai tanulmányaikat.

Forrás: Egriszín

Posted in Oktatás |

Megválasztották a főiskola borait

Posted on 2010. december 21. kedd by agria

„Az Eszterházy Károly Főiskola Bora 2011” pályázati felhívásnak megfelelően december 20-án délután 14.00 órai kezdettel zajlott le a beérkezett borok bírálata. A cím elnyerésére összesen 32 borral nevezetek az Egri Borvidék borászai. A fehérborok versenyére 12, a vörösborok kategóriájában pedig rekord számú 20 nevezés érkezett.

A borbírálat szervező bizottságának elnöke Dr. Murányi Zoltán a főiskola Kémiai, Borászati Kémiai és Borászati Tanszékének vezetője volt. A fehér- és vörösborokat – Dr. Pók Tamás – elnökletével, 100 pontos vakbírálati (szokásos, nemzetközi szinten elfogadott) módszerrel külön bírálta a szakmai zsűri – melynek további tagjai voltak: Szűcs Erzsébet, Tóth Istvánné, Dr. Gál Lajos. Dr. Lékó László, Gromon Tamás és Gál Tibor – és az intézményi társadalmi zsűri.

Az összevetés intézményi társadalmi zsűrijének elnöke a főiskola rektora Dr. Hauser Zoltán volt, tagjai: Dr Liptai Kálmán a Természettudományi Kar dékánja, Dr. Kónya Péter az Eperjesi Egyetem rektorhelyettese Dr. Murányi Zoltán a Kémiai, Borászati Kémiai és Borászati Tanszékének vezetője Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona a Földrajz Tanszék vezetője, Dr. Rácz László a Kémiai, Borászati Kémiai és Borászati Tanszék főiskolai tanára és Grebely Gergely az FHÖK elnöke.

A szakmai zsűri a fehérborok versenyében hármat ajánlott a társadalmi zsűri figyelmébe (Demeter Pincészet Hanga 2009, Sike Borászat Egri Chardonnay 2009 és St. Andrea Kft. Napbor 2009). A vörösborok kategóriájának rendkívül erős mezőnyében sok közeli pontérték született. A szakmai zsűri három bikavért ajánlott a társadalmi zsűrinek további értékelésre (St. Andrea Kft. ÁLDÁS Egri Bikavér 2008, Juhász Péter Egri Bikavér 07’ 2007 és Kőporos Borászat Kft. Egri Bikavér 2007).  A szervezőbizottság tavalyi döntése alapján a főiskola – a magas minőség pártolása érdekében – minden évben a nevezett borokból az Eszterházy Károly Főiskola Superior borát is kiválasztja.

A borverseny eredménye a következőképpen alakult:

Az Eszterházy Károly Főiskola Superior Ünnepi Bora 2011 címet nyerte:
Thummerer Vilmos KLEIO EGRI CUVÉE 2007

Az Eszterházy Károly Főiskola Fehérbora 2011 címet nyerte:
St. Andrea Kft. Napbor 2009

Az Eszterházy Károly Főiskola Vörösbora 2011 címet nyerte:
Kőporos Borászat Kft. Egri Bikavér 2007

Posted in Kultúra |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. december
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« nov   jan »