• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Yearly Archives: 2011

Mesterházy: a kormány vonja vissza a költségvetést

Posted on 2011. október 6. csütörtök by agria

Az MSZP saját költségvetési tervezetet készít – mondta Mesterházy Attila, a párt elnöke csütörtökön Dormándon.

Kis- és középvállalkozások vezetőivel találkozott a dormándi Latinovits kastélyban csütörtökön Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke bejelentette: a párt alternatív költségvetési tervezetet készít, amelyet az év végéig benyújtanak az országgyűlésnek. A szocialista pártelnök ismét felszólította a kormányt: vonják vissza az „elszegényedés költségvetését”.

Mesterházy elmondta: a szocialisták álláspontja szerint a kabinetnek a gazdaságot kellene élénkíteni, nem pedig az adósságot csökkentenie. Szerinte a kormány büdzsé-terve illogikus adatokkal, a többi között 268 forintos euróval számol, holott ma 300 forint körül áll a valuta.

A fórumon több vállalkozó is a gazdaság problémáira hívta fel a figyelmet. A megszólalók szerint az ország gazdasága leállt, nincsenek beruházások, s nem bővül a piac. Elhangzott az is, hogy a minimálbér emelése a feketegazdaság növekedéséhez, elbocsátásokhoz vezethet. A megszólalók kifejtették azt a sejtésüket is, ami szerint az adóhatóságnak központilag két jelszót adtak ki: „büntetni” és „behajtani”.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Gazdaság, Politika | Tags: elszegényedés, kormány, Mesterházy Attila, minimálbér, MSZP |

A szép korúakat ünnepelték

Posted on 2011. október 6. csütörtök by agria

 

Az idősek világnapja alkalmából ma délelőtt ünnepi rendezvénnyel és műsorral köszöntötték a szép korúakat a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

A rendezvényre a megye településeiről érkeztek meghívott idős emberek, akik megtöltötték a Körcsarnokot. A Farkas Ferenc Zeneiskola és a Gárdonyi Géza Színház színészeinek műsora után az 50. házassági évfordulójukat ünneplő párokat köszöntötték.

A rendezvényen Szabó Róbert a Megyei Idősügyi Tanács elnök a következőket mondta: Át kell alakítani a társadalom életkorhoz való viszonyulását, mert sajnos leértékelődött az idős kor. Harmincöt éves kor után mindenki titkolja korát és fiatalabbnak akar látszódni. Ne küzdjünk az idősödés ellen, fontos a szép korú emberek szerepe, hiszen a tudást, a bölcsességet tőlük kapjuk- emelte ki az elnök. A társadalom problémája nem az, hogy sok az idős ember, hanem az, hogy kevés gyerek születik.
Sós István alpolgármester a városvezetés részéről köszöntötte az megjelenteket. Az egészségügy fejlődése, az urbanizáció, a szociális háló lehetővé teszi, hogy az emberek nagyon hosszú ideig éljenek.  Ez jó. Az idős kor megítélése megváltozott a mai világban, pedig fontos lenne, hogy számukra is kínáljon a társadalom hasznos elfoglaltságot, segítse képességük kibontakozását. Gondoskodni kell az öregekről, hisz ők ép olyan értékesek, mint bármelyikünk- fejtette ki az alpolgármester.

Forrás: Egriszín

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: idősügy, szépkorúak, társadalom |

Fórum az iskola rendőreinek

Posted on 2011. október 6. csütörtök by agria

Az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési bizottsága harmadik alkalommal hirdeti meg az iskola rendőre elnevezésű programját, melynek legfőbb célja az iskoláskorú gyerekek felkészítése a biztonságos közlekedésre, illetve a bűncselekmények megakadályozása. A 2011/2012-es tanévben is elindult ez a program.

Az iskolarendőrök feladata igen sokrétű. Az adott iskolákkal való kapcsolattartás mellett bűnmegelőzési és balesetvédelmi előadásokat tartanak, felhívják a figyelmet a fiatalokat érintő veszélyekre, problémákra. Mindezek mellett az iskolai rendezvényeken is részt vesznek.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Erdélyi Róbert rendőr alezredes elmondta: szeretnék tovább fejleszteni a programot, emiatt hívták össze a rendőröket a mai napra egy találkozóra, melyen a Heves megyében dolgozó összes iskolarendőr jelen volt. A tapasztalatcsere mellett módszertani eszközökkel ismerkednek, útmutatást kapnak a munkájukhoz a résztvevők.

A tavalyi évben 122 alapfokú intézmény vett részt a programban. Ebben az évben ez a szám további 2 középiskolával gyarapodott. Az „iskola rendőre” programban összesen 103 rendőr vesz részt.

Az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőröket kitüntették.

A kitüntetettek:

Kovács Richárd r. ftörm. Eger Rk.

Csomós György r. ftzls Gyöngyös Rk.

Pauer István r.ftörm. Hatvan Rk.

Burai István r.örm. Heves Rk.

Hajdú Attila r.töm Füzesabony Rk.

Posted in Kék hírek, Oktatás | Tags: baleset, bűncselekmény, gyerekek, iskola, megelőzés, rendőr |

A nagytályaiak környezettudatosan építik a jövőjüket

Posted on 2011. október 5. szerda by agria

Nagytálya községe környezettudatosabb élethez kezdett. Egy pályázaton elnyert 8,5 millió forintos pénzt komposztládák beszerzésére fordítják. A falu 200 ládát szerzett be a pályázati pénzből. Eddig 120-130 darabkomposztáló ládára jelentkeztek, de még mindig várják a falu lakóinak jelentkezését.

– A ládák kiosztását jövő hétre tervezzük, három estén pedig ismertető tréninget tartunk a komposztáló ládát igénylőknek. A komposztálás segítségével reméljük, hogy csökkenteni tudjuk a kommunális hulladék mennyiségét- mondta Lovasi Ferenc, a község polgármestere.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A pályázat megírása előtt közvélemény kutatást tartottak, amin felmérték a lakosok igényét a komposztálás iránt. A faluban élő lakosok nagymértékben támogatták a pályázatot, óriási érdeklődést mutattak a környezettudatosabb hulladékgyűjtés iránt. Hamar Andrásné, a falu egyik lakosa szerint fontos, hogy megvédjük a földünket, hiszen csak „kölcsönbe kaptuk az unokáinktól”. Szívügyének tekinti a környezetvédelmet, otthonában már több mint egy éve megtalálható egy saját készítésű komposztáló, így az elsők között jelentkezett a ládára. A polgármester úr reméli, hogy ezzel a kezdeményezésükkel példát mutathatnak, remélve, hogy más települések is követik a mintájukat.

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: komposztáló, Nagytálya, pályázat |

Hatalmi harcok színtere a színház – Káin és Ábel bemutatója

Posted on 2011. október 5. szerda by agria

Megújult az egri Gárdonyi Géza Színház társulata, új és a már régen ott dolgozó színészek teljes erővel első darabjuk bemutatóján dolgoznak. Blaskó Balázs igazgató elmondta, könnyen összeszokott az új csapat és az általa rendezett Káin és Ábel színdarab bemutatóján, a közönség is megbizonyosodhat erről.

A színmű Sütő András művére épült, a lázadás és elnyomás ellentéte látszódik kiéleződni az előadás során. A fiatal színészek remélik, hogy nem csak az idősebb a már a rendszerváltást megélt nézők látnak majd a színfalak mögé.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az igazgató reméli, hogy januártól, amikor már a Kormányhivatal kezelésébe kerül a színház, nagyobb anyagi lehetőségeik lesznek de, addig is a szűkös keretekből kell szórakoztatni a közönséget.

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: Blaskó Balázs, kormányhivatal, lázadás, Sütő András, színház, társulat |

Elektromos kisautókon tesztelhetik „vezetői” képességüket az óvodások

Posted on 2011. október 4. kedd by agria

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság  és a Heves Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága az országban egyedülálló programot indított az óvodás és kisiskolás korosztály számára. A pályázati pénzből megvalósított program célja, hogy a gyerekeket már ilyen fiatalon a biztonságos közlekedésre neveljék. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság három darab elektromos kisautót vásárolt, melyeket elsőként a Széchenyi és Deák Ferenc úti óvodások próbálhattak ki az Érsekkertben felállított KRESZ pályán.

A gyerekek részére készült kisautók kétszemélyesek, 68 kg-ig terhelhetőek és 2 órás vezetésre tervezték azokat. A járműveket biztonsági övvel is ellátták, így szoktatva a gyerekeket a biztonságos járműhasználatra.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A célunk, hogy a gyerekek olyan forgalmi szituációkat próbálhassanak ki játékos formában, amik a leggyakrabban előfordulnak. Az autók kormányozhatóak, hátrameneti funkcióval rendelkeznek, így bármilyen forgalmi szituációt képesek megoldani a gyerekek – mondta  Meggyesfalvi Tamás, a HMRFK Közlekedésrendészeti osztály vezetője.

Posted in Kék hírek, Oktatás, Szabadidő | Tags: forgalom, játék, óvoda, pályázat, rendőr, tanulás |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2011. január
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
« dec   febr »