• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2011. január 31. hétfő

Fogadták a legnagyobb adózókat

Posted on 2011. január 31. hétfő by agria

A hagyományoknak megfelelően hétfőn fogadták a helyi vállalkozói szféra száz kiemelt adózójának képviselőit az egri Városháza dísztermében. Az ünnepségre azokat hívták meg, akik a helyi iparűzési adójukkal az előző évben is számottevő mértékben hozzájárultak a város fejlődéséhez. Ahogyan 2008. óta mindig, most is kiosztották az Eger Város Gazdaságáért Díjat, a vállalkozások mérete alapján meghatározott három kategóriában. A 2010-es teljesítmény alapján Koczka Sándor szobafestő, mázoló, tapétázó mester, az S/K Kereskedőház Kft., valamint az Elso Elbe Hungária Bt. érdemelte ki az elismerést. Habis László, Eger polgármestere kifejtette, a helyi vállalkozók nagyon fontosak a város életében, hiszen nekik is köszönhető, hogy működik a város, vannak iskolák, szociális ellátórendszer, infrastruktúra. Kifejtette, a városi cégek összességében ugyanannyi adót fizettek be, mint a válság előtt, de nagyok az eltérések az egyes cégek között. Az adóbevételek 2010-ben 3,5 milliárd forintra rúgtak (ez a megyeszékhely költségvetésének több, mint fele), s ebből 2,9 milliárd forintot a vállalkozások fizettek be. Az iparűzési adóbevételek kétharmada a kétszáz legnagyobb befizetőtől származik, de a mikrovállalkozás is fontos szerepet tölt be a foglalkoztatásban. – Kétszázmillió forintra adtunk fizetési halasztást, vagy részletfizetési kedvezményt, s igyekeztünk a visszautalásnál is gyorsak lenni, tavaly 330 millió forint adó túlfizetést tapasztaltunk. Igyekszünk segíteni az itt élőket, tevékenykedőket. Nagy, mintegy 670 millió forintos kedvezményt adunk az építményadóból, igaz, ez elsősorban a lakástulajdonosokat érinti. A törvény adta lehetőségeken belül a szedhető telekadónak is mindössze 16 százalékára tartunk igényt. Növekedtek az idegenforgalmi adóbevételek, amelyek arról tanúskodnak, hogy tavaly 13 ezerrel több vendégéjszakát töltöttek el nálunk, mint 2009-ben – mondta el a polgármester.
Az ünnepségen elköszönt dr. Estefán Géza címzetes főjegyző, aki február 28-án nyugdíjba vonul, s átadja hivatalát.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2011. január
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
« dec   febr »