• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Yearly Archives: 2011

Tisztességes Kereskedő – Tisztességes Szolgáltató

Posted on 2011. október 3. hétfő by agria

A HKIK a Nagykaposi Vállalkozói Szövetséggel és az Észak-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesülettel közösen sikeresen pályázott a „Tisztességes kereskedő – Tisztességes Szolgáltató” védjegy létrehozására Magyarországon és Szlovákiában című projektre, ami a Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében belül valósul meg.

A pályázat célja az, hogy a magyar és a szlovák érdekképviseleti szervezetekkel, fogyasztóvédelmi egyesületekkel közösen egy olyan védjegyet hozzanak létre, amely mind a kereskedelmi, mind a szolgáltató szektor számára biztonságot nyújt. A védjegy elnyerése előnyöket biztosít: a fogyasztók tudják, hogy megbízható, korrekt partnerrel állnak szemben.

A pályázatban kidolgoztak egy olyan tanúsítási rendszert, mely önértékelésen, ellenőrzésen, majd bizottsági döntésen alapszik. Csákiné Dr. Gyuris Krisztina, az NFH főigazgató-helyettese elmondta: szeretnék, ha a fogyasztók tisztában lennének a jogaikkal, illetve tudatos fogyasztókká válnának.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Egy nagyszabású marketingkampány keretein belül a védjegy megismertetésével foglalkozunk a magyar-szlovák határ menti területek viszonylatában. Az a fogyasztó, aki ezt a védjegyet látja egy üzlet kirakatában, biztos lehet benne, hogy korrekt, tisztességesen működő vállalkozással került szembe- mondta Fülöp Gábor, a HKIK titkára.

A védjeggyel rendelkező vállalkozások nemcsak üzleti előnyhöz, de nagyobb piachoz juthatnak, ami versenyképesebbé teszi azokat.

A projekt eredményeként kerül sor az I. védjegy átadó ünnepségre, aminek keretében a következő magyar vállalkozások, szolgáltatók és kereskedők vehették át az elismerést, a védjegyet:

Szilárdi Lászlóné ev.,Montvai Katalin ev., Jánosi Ildikó ev., Gyöngyszöv ÁFÉSZ, ER-TANK Kft., Egyesült Körzeti ÁFÉSZ Lőrinci, Tarnaméra és Vidéke ÁFÉSZ, CÉZÁR Travel Kft., J.P. 98 Fűtéstechnika Kft., Mucsné és Társa Kft., Automobil-Eger 97 Kft., Jódaqua Kft., BESZKID Elektro Kft., Kis ANNA Hláaszkert Vendéglő, Szekrényes és Társa Kereskedelmi Kft., HIDRO-GEODRILLING Kft., Compuda Kft., Diósgyőri Party-Service Kft., Mátra Party Kft., Bemolux Kft., PROMOD HUNGARY Kft., Szépítész Eger Kft., Tóth János, ev., Győri Sándor, ev., Agria Humán Kft., Bor és Gasztronómia Kft., OLVA Kft., MASNI VARRODA, Cseh András ev., Kuczik Anita ev., Zemplén Idegenforgalmi Kft.

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: fogyasztó, Fülöp Gábor, HKIK, kereskedő, korrekt partner, magyar, szlovák, vállalkozó |

Mentő-baleset Egerben

Posted on 2011. október 3. hétfő by agria

Mentő és egy személygépkocsi karambolozott Egerben a Mocsáry utcában, ma 13 óra előtt. Az előzetes megállapítások szerint a megkülönböztető jelzés nélkül haladó mentőautó vezetője nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan haladó gépkocsinak, ezért nekiment az oldalának. A helyszínen többen elmondták: az utcából, ahonnan a mentő kijött, nehezen látható be a fák miatt a forgalom. A személyautó az ütközés után az út melletti árokba csapódott, az utast a mentők elszállították, a vezetőt a helyszínen ellátták. A Rendőrség a helyszínelés idejére az utcát lezárta.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, jelzés, mentő, sérült |

Biliárd fesztivál Egerben

Posted on 2011. október 2. vasárnap by agria

 

Több mint 30 nemzet mintegy 130 indulójának részvételével, százezer eurós összdíjért zajlik pool biliárd verseny október 6-ig a Hotel Eger&Parkban.

Az egri fesztiválon sztárjátékosok adnak egymásnak „randevút”. A nyitányt a Hungary Open, az EuroTour sorozat európai pontszerző verseny 5. állomása jelenti – közölte a BEASSYTM megalapítója. A 10-es játéknemben kiírt mérkőzések után a BEASSYTM 9ball World Class Open és a BEASSYTM 8ball World’s TOP Gun világverseny következik, ugyancsak kiválóságokkal.
A 100 ezer eurós összdíjazáson túl a fő vonzerőt a BEASSYTM luxusbrand adja, amiért eljött Egerbe a háromszoros világbajnok német Oliver Ortmann, a kétszeres vb-első Ralf Souquet, és az angol Darren Appleton.
A tíznapos rendezvény szervezőjének azért esett a választása a Hotel Eger & Parkra, mert a szálloda kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik világversenyek lebonyolításában.

Posted in Szabadidő | Tags: biliárd, Hotel Eger & Park, Hungary Open, verseny |

Álláskeresők ügyfélfogadásával kapcsolatos változások

Posted on 2011. október 1. szombat by agria

 

A Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Egri Kirendeltség és Szolgáltató Központja tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2011. október 1. napjától a pályakezdő álláskeresők ügyeit új helyszínen, Egerben a Klapka Gy. u. 9. szám alatti épület II. emeletén intézik.

Szintén a Klapka Gy. u. 9. szám alatt, de a földszinten történik majd a megváltozott munkaképességű álláskeresők ügyintézése. A rehabilitációs járadékban részesülő ügyfeleket változatlanul a Kossuth Lajos utca 9. szám alatt lévő épületben fogadják.

Posted in Belföld | Tags: álláskereső, helyszín, munka |

20 éves az EVAT Zrt.

Posted on 2011. szeptember 30. péntek by agria

Két évtizeddel ezelőtt kezdte meg munkáját az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. A születésnapi ünnepségre a mai napon került sor, ahol nem csak a 20. évet, de az 1971-ben indult IKV 40. évfordulóját is megünnepelték.

Az EVAT részvénytársaságként kezdte meg munkáját az IKV átalakulása után, ma már zártkörű részvénytársaságként működik, amely a házkezeléstől a parkolók ellátásáig végez el feladatokat. Várkonyi György, az EVAT Zrt. vezérigazgatója szerint nehéz volt közösséggé formálni a dolgozókat, azonban remek kollektívává váltak, biztos hellyel és megélhetéssel. Elmondta: nincs semmiféle jövőképük, mert az önkormányzati törvények miatt rengeteg változtatás esedékes.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az ünnepség ideje alatt egy külön kiállítást nézhettek meg az érdeklődők, melyet az EVAT Zrt. dolgozói készítettek el az elmúlt 20 év emlékeiből.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az összejövetelen beszédet mondott Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, aki fontosnak tartja a város és a vállalat együttműködését a jövőben is.

Posted in Gazdaság | Tags: együttműködés, Evat Zrt, Habis László, Várkonyi GYörgy |

Ügyészség: Csak az önkormányzat

Posted on 2011. szeptember 29. csütörtök by agria

Elutasította és indokolatlannak tartja a Heves Megyei Főügyészség a Heves Megyei Közgyűlés MSZP Frakciójának négy képviselője (Nagy Imre, Szabó Gyula, Korózs Lajos és Fekete László) által tett feljelentést és az azt követő fellebbezést, amely a Heves Megyei Önkormányzat adósságrendezési eljárásával kapcsolatban született ismeretlen tettes ellen – tájékoztatta a sajtót csütörtöki Megyeházán tartott tájékoztatón Nagy Imre, a megyei közgyűlés MSZP frakciójának vezetője.

Nagy Imre elmondta, hogy a Heves Megyei Főügyészség álláspontja szerint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnak – az oda is megtett majd elutasított feljelentésre -, panasz lehetőségét sem kellett volna biztosítania. A Főügyészség azzal indokolta az elutasítást, hogy a négy feljelentést tevő képviselő nem érintett az ügyben. A megye csődbevitelében valóban nem vagyunk érintettek, de sok kárvallottja van az ügynek. A Főügyészség szerint csak a Heves Megyei Önkormányzat a kárvallott, így csak az önkormányzat élhet feljelentési lehetőséggel. Nem valószínű tehát, hogy Szabó Róbert (FIDESZ)  feljelenti saját magát.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az MSZP frakcióvezetője kiemelte, hogy az intézmények, az azokban dolgozók és ellátásban részesülők, no pláne az innen elbocsátott dolgozók, mind kárvallottjai annak, hogy a megyei közgyűlés fideszes vezetése tudatosan adósságrendezési eljárásba vitte a megyei önkormányzatot. Ráadásul a folyamatról és annak mikéntjeiről hiányosan tájékoztatták a közgyűlési tagokat.

 

Az MSZP-frakció ismét öngólt lőtt

 A megyei közgyűlésnek sokkal fontosabb teendői vannak annál, mint hogy az MSZP-frakció alaptalan vádaskodásaival foglalkozzon. Hónapok óta a megörökölt nehéz helyzet megoldásán dolgozunk, hiszen az, hogy a felelősség kit terhel, már régen kiderült – reagált dr. Nagy Imre szavaira Tóth Csaba, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályának tájékoztatása szerint az eljárás során megállapították, hogy az adósságrendezés kapcsán a jelenlegi megyei vezetés részéről törvénysértés nem történt. Bűncselekmény hiányában a szocialista feljelentés elutasításáról határoztak. Magyarán, az MSZP-frakció újabb öngólt lőtt.

 

Posted in Belföld, Politika | Tags: adósságrendezés, feljelentés, Fidesz, Heves megye, Megyeháza, MSZP, ügyészség |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2011. január
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
« dec   febr »