Yearly Archives: 2011
Csángó gyermekek Egerben
19 csángó gyermek és négy kísérőjük érkezett városunkba Magyarfaluból a napokban, hogy egy hetet töltsenek el Egerben. A fiatalokat pénteken Habis László köszöntötte a Városháza dísztermében.
Habis László köszöntő szavait követően a csángó gyerekek egy rövid énekes műsorral köszönték meg a szívélyes fogadtatást és vendéglátást.
A magyar fotográfia napja

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ és a Heves Megyei Fotóklub pályázatot hirdet a 41. Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemlén való részvételre.
A képeket gondosan, a visszaküldésre alkalmas csomagolásban kell beküldeni. Alkotó kollektívák tagjai közös csomagban is beküldhetik képeiket, de az egyéni nevezési lap kitöltése ebben az esetben is szükséges. A beérkezett képanyagból 3 tagú zsűri közreműködésével a bemutatásra alkalmas képeket kiválogatják, és abból kiállítást és vetített képes bemutatót rendeznek. Az arra érdemes munkákat a zsűri döntése alapján díjazzák, valamint felajánlások alapján különdíjakat is adnak majd át.
Francia diákok érkeztek Egerbe
Eger testvérvárosából, a franciaországi Maconból négy diák érkezett városunkba kísérőjükkel együtt. A fiatalokat pénteken a Városháza dísztermében Habis László polgármester fogadta.
A fiatalok látogatásuk során megtekintik Eger nevezetességeit, valamint Budapestre is ellátogatnak.
dr. Sós Tamás szerint a kormány nem segít a devizahiteleseken
Heves megyében is nagyon sok családot, több ezer embert érint a devizában történő eladósodás – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke.
Dr. Sós Tamás véleménye szerint a kormány saját döntéseivel megy szembe akkor, amikor az igen hátrányos következményeket jelentő árfolyamgát majdani káros hatásai ellen is intézkedik: megszabja, hogy “csupán” 15 százalékot emelkedhet a törlesztőrészlet 2015-től.
A politikus kiemelte: szakemberek szerint, amennyiben nem változik a nem fizetők aránya, ez 80 ezer család esetében lesz szükség kényszerintézkedésre. Ehhez viszont közel 400 milliárd forintra lenne szükség, de csak 2 milliárd áll rendelkezésre..
Dr. Sós Tamás végül elmondta: az MSZP felszólítja Orbán Viktort, hogy azonnal szakítsa meg szabadságát és hívjon össze kormányülést a kialakuló gazdasági válsághelyzet miatt. Arra kérik a miniszterelnököt, hogy kössön új megállapodást a Magyar Bankszövetséggel és folytasson további egyeztetéseket az adósok és az önkormányzatok érdekképviseleti szerveivel, a bankadó bevételeit pedig fordítsák a válságkezelésre, illetve egy válságalap létrehozására.
Már a szemetet is lopják!
A Kölyuktetőn található szelektív hulladék-válogató üzem területén tartott szerdán délelőtt sajtótájékoztatót Sós István alpolgármester és Holló István, az Agria Humán Kft. igazgatója, akik elmondták, hogy lopják a zsákosan kihelyezett szelektív hulladékot.
Ha valaki bármilyen információval tud szolgálni a „szeméttolvajokról”, hívja a Városgondozás Eger Kft. 24 órás portaszolgálatát a 36/411-144-es , 516-849-es telefonszámon, vagy az Eger Polgármesteri Hivatal zöld számát a 80/200-882-es számot.
