• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. szeptember 24. péntek by agria

Tarsoly József, független polgármester-jelölt továbbra is kifogásolja, hogy a szüreti felvonulás ünnepségén a korábbi évekkel ellentétben nem a hegybíró hirdethette ki hivatalosan is a szüret kezdetét, illetve nem neki adhatták át a szőlő- és bortermelők a megáldott szőlőkoszorút. Ez egy stílustalan és etikátlan viselkedés volt az önkormányzat részéről – hangzott el a hegybíró mai délelőtti sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy azzal, hogy egy több száz éves hagyományt szakítottak meg szeptember 18-án a Dobó téren, nem csupán a mindenkori hegybíró személyét, hanem az egri szőlő- és bortermelőket és a város polgárait is megsértették. Kiemelte, hogy ez azért is kellemetlen, mert a bor évében történt mindez, akkor, amikor a városnak kitüntetett figyelmet kellene tanúsítania a borhoz kötődő rendezvényekkel szemben is.
Tarsoly József úgy véli, hogy az elmúlt négy évben a város vezetői az elnyomást és mások véleményének figyelmen kívül hagyását mutatták. Azt látja, hogy ezzel a hozzáállással egyre többen szembesülnek, és sokan szeretnék, hogy szűnjön meg ez a stílus. Ezért is gondolja úgy a hegybíró, hogy Egernek nem pártpolitikusra, hanem független, teljesítményorientált vezetőre van szüksége. Egy olyan polgármesterre, aki a pártoktól egyenlő távolságot tartva képes összefogni a városban rejlő lehetőségeket, tudást és tapasztalatot.
Szó esett az Egervin helyzetéről is. Elkeserítőnek véli Tarsoly, hogy a volt Egervin telephelyén jelenleg 3 cég felszámolása van folyamatban. Elmondta, hogy korábban a városnak kétszer is lett volna lehetősége arra, hogy megvegye a céget, vagy abban meghatározó befolyást szerezve segítse az itt élők sorsának kedvezőbb alakulását. A jelenlegi helyzetben a hegybíró szerint Eger egyetlen kitörési lehetősége a turizmus és ezen belül a szőlő- és borágazat helyzetének javítása. Ezek fellendítésével nemcsak új munkahelyeket lehetne teremteni, hanem a város egészét vissza lehetne állítani a gazdasági vérkeringésbe. Tarsoly József úgy látja, hogy szükség lenne egy Egri Borkereskedőház létrehozására, amellyel rendezhető lehetne a jelenlegi nehéz piaci és termelési helyzet.

A következő hét első három napján kalandtúrát szervez a polgármester-jelölt Tarsoly expressz címen, ahol a város olyan részeit kívánja majd bemutatni, amelyekkel szélesebb rétegek ritkán szembesülhetnek. A Tarsoly expressz részletes programja megtalálható a www.tarsoly.net oldalon – tájékoztatott a hegybíró.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |
« Diákok a társadalmi problémákról
LMP: Tiszta lappal a helyi ügyekért »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr