• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. szeptember 24. péntek by agria

Ma délelőtt bemutatta hivatalos programját a Lehet Más a Politika Tiszta lappal a helyi ügyekért címmel. A párt egri szervezete átláthatóbb önkormányzatot, tiszta ügyeket és fenntarthatóbb várost szeretne.

Dr. Csarnó Ákos, a párt egri listavezetője elmondta, hogy stratégiai pontok mentén alakították ki programjukat. Ezen pontok taglalják – többek között – az önkormányzat átláthatóbb működéséhez szükséges intézkedéseket és a turizmus fellendítése és a környezettudatosabb szemlélet kialakítása érdekében tervezett lépéseiket. Ezek közül is kiemelt feladatuknak tekintik az önkormányzati intézmények működésének átvizsgálását. Szerintük jelenleg több városi fenntartású intézmények vezetői nem feltétlen az emberi és szakmai felkészültségeik alapján lettek kiválasztva.
Támogatják a Turisztikai Desztinációs Menedzsment fejlesztését, ugyanakkor úgy vélik, hogy az önkormányzat túlzott jelenléte akadályozza a szervezet munkáját – említette dr. Csarnó Ákos. A struktúra olyan átalakítását kezdeményezik, ahol valóban a turisztikai szolgáltatók hozhatják meg a lényegi kérdésekben a döntéseket.
Részletes programjuk megtalálható az alábbi linkre kattintva: http://lmpeger.blog.hu.
Forrás: Egriszín

Posted in Politika |
« Indul a Tarsoly expressz
Egri győzelemmel indult a centenáriumi program »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr