• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2011. december 23. péntek by agria

 

Kiosztották a Magyar Teátrumi díjakat csütörtökön este Békéscsabán. A legjobb színpadmesternek járó elismerést az egri társulat tagja,  Mészáros Sándor kapta.

A Magyar Teátrumi Társaság kezdeményezte a háttérdolgozók díjazását, akiknek munkája nélkül nem jönne létre estéről-estére előadás. A színházak második alkalommal jelölhettek. A díj egy bearanyozott csapágy, mely az egymást kiegészítő, segítő munkát hivatott szimbolizálni egy színpadi produkció életében.
Idén az egri Mészáros Sándor az egyik kitüntetett. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagja december 22-én vehette át az ország legjobb színpadmestere elismerést a Békés megyei Jókai Színházban.

„Igazán nagy meglepetés volt ez a díj . Véletlenül kerültem a színházhoz, katonaság után egy barátomnak köszönhetem, hogy felvettek 1972-ben, amikor az egri színház még Miskolchoz tartozott. Aztán 1985-ben megalakult az önálló társulat, én meg jelentkeztem. Díszítőként, színpadmesterként, majd megbízott műszaki vezetőként dolgoztam. Első perctől kezdve megtetszett a színház, jó volt a megfigyelőképességem, gyorsan tanultam. Nagyon jó szakemberek vettek körül, előbb tőlük lestem el a szakma csínját-bínját, majd elvégeztem az iskolát. Ma már elmondhatom, hogy szinte minden zegét-zugát ismerem a színháznak” – mondta Mészáros Sándor.

Posted in Kultúra | Tags: díj, Mészáros Sándor, teátrum |
« 60 milliós támogatás az egri színháznak
Sikeres projektet zárt Nagytálya »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr