• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: NAV

Állami pénzekkel csalt egy egri tánciskola

Posted on 2012. szeptember 10. hétfő by agria

Csalással gyanúsítja egy egri tánciskola oktatóit és vezetőit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), az ügyben ezer embert hallgattak ki – tudatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense vasárnap.

Kovács Dorina közlése szerint az egri tánciskola vezetői 2004 és 2008 között, négy tanéven keresztül igényeltek állami, normatív támogatást a tanulókról szóló adatok meghamisításával, a naplóban olyan diákok is szerepeltek, akik egy másik tánciskolába jártak, és voltak olyanok is a listán, akik már korábban végeztek.

A sajtóreferens tájékoztatása szerint kiderült, hogy az intézmény igazgatója és adminisztrátora utasította a tánctanárokat a csalásra. A történtek tisztázására mintegy ezer diákot, illetve szülőt hallgattak ki a pénzügyi nyomozók – tette hozzá. A tánciskola négy tanév alatt 51 millió 300 ezer forint összegű támogatáshoz jutott jogosulatlanul.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az ügyben tizenhét embert gyanúsítottak meg, közülük négyet különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalással, ők akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A 13 oktató a gyanú szerint köz- és magánokirat hamisítást követett el.

MTI

Posted in Kék hírek | Tags: csalás, NAV, támogatás, tánciskola | 1 Comment |

13 milliót kell fizetnie az adócsaló kereskedőnek

Posted on 2012. július 8. vasárnap by agria

 

Az adóhatóság ellenőrei ma már egyre gyakrabban találkoznak az adóelkerülés „kifinomultabb” formáival. Vannak, akik szándékosan hagyják figyelmen kívül az adózási szabályokat bevételeik növelése érdekében.

A NAV vám és adó szakágának együttműködése eredményeként egy olyan kereskedőt ellenőriztek, aki tevékenységét korábban egyéni vállalkozóként végezte, azonban – feltehetőleg azért, hogy az ezzel járó adókötelezettségeket ne kelljen teljesítenie – vállalkozását megszüntette, tevékenységét viszont változatlanul folytatta.
Az ellenőrzés során kiderült az is, hogy a kereskedő az egyéni vállalkozás működtetése során sem teljesítette a szükséges kötelezettségeket, ennek bizonyítása azonban nehézségbe ütközött, mivel az erre az időszakra vonatkozó iratokat és nyilvántartásokat – valószínűleg az ellenőrzés meghiúsítása érdekében – megsemmisítette.
Nem számolt azonban azzal, hogy amennyiben a bizonylatok hiánya összefüggésbe hozható az adózó érdekeivel, úgy az adóhatóság összehasonlító becsléssel határozza meg a kérdéses időszakban keletkezett bevételeket és költségeket, azaz a fizetendő adó alapját úgy, hogy megvizsgálja más, hasonló tevékenységet végző – jelen esetben kereskedő – kereseti és jövedelmi viszonyait.

A bejelentés nélkül kereső tevékenységet végzők esetében az abból származó jövedelem becslésénél 12 havi működést vélelmez az adóhatóság. A fenti esetben azonban az összehasonlító becslés a vállalkozás megszűnésétől a tényfeltárásig terjedő időszakra vonatkozott, tekintettel arra, hogy a nyomtatványforgalmazóktól beszerzett adatok szerint a kereskedő a vállalkozás megszűnése után is vásárolt számlatömböket, tehát állított ki számlákat.
Az így megbecsült, „feketén” szerzett bevétel önálló tevékenységből származó jövedelemnek számít, mely után a kereskedőnek az általános forgalmi adóra vonatkozó megállapítással együtt közel 13 millió forint adókülönbözetet kell befizetnie.

A hasonló, súlyosan jogsértő magatartást (bevétel eltitkolás, az iratok, nyilvántartások megsemmisítése) az adóhatóság következetesen és szigorúan szankcionálja.

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: adó, bizonylat, NAV |

Az egyszerűsített végelszámolással kapcsolatos bejelentési kötelezettségről

Posted on 2012. május 4. péntek by agria

 

A NAV tájékoztatása szerint az adóhatóság az adózók által bejelentett adatokat nyilvántartja és fel is használja abból a célból, hogy ellenőrizze az egyes adókötelezettségek teljesítését. Fontos, hogy ez a nyilvántartás naprakészen tükrözze a valóságot, tartalmazza az aktuális információkat, az adatokban bekövetkezett összes változást.

2012. január 1-jétől adókötelezettséget érintő változásnak minősülnek – többek között – az egyszerűsített végelszámolás megindulásáról, valamint annak megszüntetéséről és a cég működésének továbbfolytatásáról a Cégközlönyben megjelentetett közlemény adatai is. Ez azt jelenti, hogy az adózó 15 napon belül köteles megtenni bejelentését az állami adóhatósághoz a T201T jelű nyomtatványon, melynek B04-es lapján a 17-es pontban kell szerepeltetnie az egyszerűsített végleszámolásra vonatkozó adatokat.

A bejelentési-, változás bejelentési kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan bővebben tájékozódhat telefonon a NAV Általános Tájékoztató Contact Centerén (06-40/42-42-42) keresztül.

Posted in Gazdaság | Tags: adó, NAV, nyilvántartás |

A családi kedvezmény 2012. évi változásai

Posted on 2012. április 3. kedd by agria

 

A NAV tájékoztatása szerint a családi kedvezmény az összevont adóalapot csökkenti, melyet az erre jogosult magánszemély az eltartottak számának figyelembe vételével, a kedvezményezett eltartottak után érvényesíthet.

Összege a tavalyi évhez hasonlóan – az eltartottak számától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy és kettő eltartott esetén 62 500 forint, három és minden további eltartott esetén 206 250 forint.

Fontos változás 2012-től, hogy kedvezményezett eltartottnak már nem csak az a gyermek minősül, akire tekintettel családi pótlékot folyósítanak, hanem az is, aki után a magánszemély családi pótlékra jogosult. Ez azt jelenti, hogy 2012-től az is érvényesítheti a családi kedvezményt, akinek jár a családi pótlék, de valamilyen oknál fogva nem veszi azt igénybe.

Hasonlóképpen módosult az eltartott fogalma is. 2012-től az a személy minősül eltartottnak, aki a családi pótlék megállapításánál figyelembe vehető, függetlenül attól, hogy az ellátás megállapítására, illetve folyósítására ténylegesen sor került-e vagy sem. (Például, egy
önálló jövedelemmel nem rendelkező nappali tagozatos főiskolai hallgató abban az esetben is eltartottnak minősülhet, ha középiskolás testvére után nem igényelnek családi pótlékot.)

2012. január 1-től, ha a családi pótlékra saját jogán jogosult, illetve a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély nem érvényesíti saját maga után a családi kedvezményt, ezt csak a vele közös háztartásban élő hozzátartozója teheti meg. (2011-ig vele közös háztartásban élő személyt említ a törvény, tehát korábban az nem volt feltétel, hogy az illető egyben hozzátartozó is legyen!)

A családi kedvezménnyel kapcsolatban bővebb tájékoztatás kérhető telefonon a NAV Általános Tájékoztató Contact Centerén (06-40/42-42-42) keresztül.

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: család, kedvezmény, NAV |

Adónyilatkozat − a lehető legegyszerűbb bevallási forma

Posted on 2012. március 31. szombat by agria

 

A személyi jövedelemadóról szóló törvény 2012-ben is többféle lehetőséget kínál a 2011. évi jövedelemadó elszámolására és bevallására annak érdekében, hogy az adózók a számukra legegyszerűbb és legkényelmesebb formában tehessenek eleget törvényi kötelezettségeiknek.

Újdonságnak számít 2012-ben a köznapi szóhasználatban csak „söralátétként” emlegetett adónyilatkozat, amely mind terjedelmében, mind pedig tartalmában az eddigi legegyszerűbb bevallási forma, amely ugyanakkor nem keverendő össze az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallással. Míg azoknak az adózóknak, akik a bevallásbenyújtási kötelezettségük teljesítésével összefüggésben 2012. február 15-éig az arra rendszeresített nyomtatványon az adóhatóság közreműködését kezdeményezték, elegendő volt a személyes adataik feltüntetésén túlmenően néhány irányított kérdésre adott igen válasz esetén ezt a megfelelő kódkockában”X”-szel jelezniük, addig az adónyilatkozatot benyújtó adózók az adóévi jövedelmükről saját maguk kötelesek számszerűen nyilatkozni. Mindez azonban mégsem jelent számukra különösebb megterhelést, hiszen a csupán egyoldalas nyomtatványon az azonosító adataikon kívül mindössze három sort kell kitölteniük. E sorok kitöltésével minden szükséges adatról, így az adóköteles jövedelmük együttes összegéről, az azt terhelő személyi jövedelemadóról és a munkáltató/kifizető által levont személyi jövedelemadó, adóelőleg összegéről is nyilatkoznak.

Fontos azonban, hogy az adónyilatkozat benyújtására nem minden magánszemély jogosult. Annak eldöntésében, hogy az adózó élhet-e az adónyilatkozat választásának lehetőségével vagy sem, egyrészt a munkáltató(k)/kifizető(k) által átadott igazolásokon szereplő ezzel kapcsolatos tájékoztatás, másrészt pedig az adónyilatkozat megtételére szolgáló 1153ANY elnevezésű nyomtatvány hátoldalán, illetve az adónyilatkozathoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) letölthető kitöltési útmutatóban található 13+1 kérdés megválaszolása nyújt segítséget. Amennyiben a magánszemély összes feltett kérdésre adott válasza „Igaz”, akkor a bevallási kötelezettségét minden további nélkül teljesítheti adónyilatkozattal, ha viszont akár egyetlen kérdésre is nemmel felel, akkor − feltéve, hogy munkáltatói adómegállapítást nem kért, és nem választotta az egyszerűsített bevallás lehetőségét sem − a 1153 számú személyi jövedelemadó bevalláson, teljes vagy csökkentett adattartalommal, az állami adóhatóság közreműködése nélkül, önállóan kell a bevallási kötelezettségének eleget tennie.

Amennyiben a magánszemély az adónyilatkozat választására jogosult, és kíván is élni ezzel a lehetőséggel, akkor a bevallását a 1153ANY-es nyilatkozaton túlmenően más formában nem kell az állami adóhatósághoz benyújtania. Ha mégis így tesz, akkor a többszörös kötelezettségteljesítés késleltetheti a bevallása feldolgozását, ráadásul saját magára is további ügyintézési terhet ró.

A bevallási kötelezettség adónyilatkozattal történő teljesítésére szolgáló 1153ANY nyomtatvány az állami adóhatóság bármely ügyfélszolgálatánál beszerezhető, illetve a NAV honlapjáról is letölthető és az internetes program segítségével is kitölthető. A nyilatkozat benyújtására 2012. május 21-éig van lehetőség.

A benyújtás módjára vonatkozó, valamint az adónyilatkozat kitöltésével kapcsolatos legfontosabb információkat a 1153ANY elnevezésű nyomtatvány hátoldalán található, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról letölthető kitöltési útmutató tartalmazza, amelynek részletes tanulmányozása minden adózó, de különösen azok számára, akik év közben a munkáltatójuknak tett adóelőleg-nyilatkozatban adójóváírás vagy valamilyen kedvezmény figyelembevételét kérték, mindenképpen javasolt- tájékoztatta szerkesztőségünket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.

Posted in Gazdaság | Tags: adó, bevallás, NAV, nyilatkozat | 2 hozzászólás |

Évértékelő és célkitűzések a NAV-nál

Posted on 2012. február 29. szerda by agria

Eredményesen zárta a 2011-es évet a NAV, az észak-magyarországi régió kiemelt adó- és járulék bevételei közel 5 milliárd forinttal nőttek az előző évben 2010-hez képest. Az ellenőrzések célja idén is az adókerülés, az adóbevételi szempontból kiemelt kockázatot jelentő gazdasági folyamatok, magatartási formák mihamarabbi feltárása, visszaszorítása – mondta Lukács György, a NAV Heves Megyei Adóigazgatóságának igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatón elhangzott: ebben az évben elsődleges céljuk az adóhatóság jelenlétének növelése, ezzel pedig az adózók jogkövető magatartásra való ösztönzése. Lukács György elmondta: idén fokozott ellenőrzésekre lehet számítani az ipari ágazatban és a mezőgazdaság területén is. Kiemelt figyelmet fordítanak majd a gabona, takarmány, az élőállat és a húskészítmény nagykereskedelemre. Hozzátette: a feketegazdaság visszaszorítása érdekében az idei évtől új jogintézményként vezették be az adóregisztrációs eljárást. Azt szeretnék megakadályozni, hogy a kizárólag adóelkerülési célokat szolgáló társaságok ne kerülhessenek be a gazdaság körforgásába; cél továbbá az is, hogy a már bejegyzett cégek működtetéséből kizárja azon személyeket, akik a társaság jogszerű gazdálkodását veszélyeztetik.
Derda Zsolt, a NAV Heves Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának igazgatóhelyettese kiemelte, hogy a közeljövőben fokozottan ellenőrzik majd a külföldi rendszámú autókat a régióban, így megyénkben is. Az, aki illegálisan használ külföldi rendszámú  gépkocsit, 800 ezer forintig terjedő bírságra számíthat.

Dr. Balázs Zsolt, a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója az évértékelőn elmondta: az észak-magyarországi régióban az előző évekhez képest 2011-ben jelentősen emelkedett a NAV hatáskörébe tartozó, és a régió Bűnügyi Igazgatósága által felderített bűncselekmények száma. A 2010-es évhez képest 58%-kal több büntető eljárás indult. Az igazgató hozzátette: 2012. stratégiai céljai közt szerepel többek közt a megelőző bűnüldözés, a vagyonbiztosítás és vagyonvisszaszerzés, ezenkívül kiemelten fontosnak tartják a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, valamint a pénzügyi nyomozók magas szintű képzését.

Forrás: Egriszín

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: adókerülés, bevétel, birság, feketegazdaság, gazdaság, NAV |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj