• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Donornap a Körcsarnokban

Posted on 2012. június 20. szerda by agria

Idén 9. alkalommal várja a véradókat a Tv Eger. Június 22-én, pénteken szervezik meg a véradást a segítő szándékú embereknek a Körcsarnokban. Az idei programon főzőversennyel, színpadi programokkal és tanácsokkal várják a véradó donorokat.

A vérkészlet megfelelő biztosítása fontos feladat. A nyári időszakban egyre többet és többet igényelnek a betegek, illetve a kórházak. Ennek a megsegítése érdekében szervezi meg a Tv Eger a Családbarát Donornapot, melyet idén már 9. alkalommal tartanak meg. A 2004-ben elkezdett program minden évben sok segítséget nyújtott a Vöröskeresztnek. Idén június 22-én, pénteken 15 órától kezdődik meg a véradás, illetve a programok, amelyeken este 9 óráig vehetnek részt az érdeklődők. Zenekarok, énekesek műsorával színesítik meg az előadást a szervezők, minden korosztály számára érdekes programmal várják a résztvevőket. A Körcsarnokba látogatók étel-ital kóstolásokon vehetnek részt, megismerhetik az alternatív gyógymódokat, illetve ingyenes szűrővizsgálatok is rendelkezésre állnak majd a helyszínen.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Szabadidő | Tags: beteg, kórház, program, véradás, Vöröskereszt |

Állatvédőt bántalmazhattak Egerben?

Posted on 2012. június 20. szerda by agria

A Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület elnökét bántalmazták. Botka Tímea könnyű sérülést szenvedett, az ügyben feljelentést tett testi sértés elkövetése miatt. Az elnök a kutyák miatt ment ki a gyeptelepre, mert szerinte rengeteg állatot altattak el az utóbbi időben.

Könnyű sérüléseket szenvedett Botka Tímea, a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület elnöke.  A két héttel ezelőtti atrocitás a kutyák eltűnése kapcsán történt. Botka Tímea az Eger határánál található gyepmesteri telepre ment ki, az ott található kutyákat akarta lefényképezni. Ezt azonban az ott tartózkodó gyepmester nem engedélyezte, annak ellenére, hogy az állatvédő egyesület rendszeresen kijár a kutyákhoz. Ekkor történt a testi sértés, amelyben az állatvédő könnyű sérüléseket szenvedett. Állítása szerint a gyepmester megpofozta, fojtogatta, majd rádobta a gyepmesteri autóra. Az egyesület elnöke nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett. Az ügyben feljelentést tett mind Botka Tímea, mind a gyepmester, aki állítja: nem bántalmazta az egyesület elnökét, illetve nem emlékszik bántalmazásra.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az ügy kapcsán a szervezet elnöke elmondta: sok időt töltenek a gyepmesteri telepen, ugyanis a tudomásukra jutott, hogy hamarabb elaltatják az állatokat, mint amennyi ideig őrizniük kellene. Úgy tudja: közel 30 állatot, köztük 4 fajtiszta kutya életét oltották ki április óta a gyeptelepen. Péntek óta 4 állatot őriznek a telepen, kettőt közülük egy kenelben. Botka Tímea szerint ez nem megengedett, ugyanis a többi helyen egyáltalán nincs állat.

Az ügyben megszólalt Jakab Zoltán is, a Városgondozás Eger ügyvezető igazgatója aki elmondta: vizsgálják az ügyet, tudnak a nemrégiben történt atrocitásokról.

Ott jártunkkor is elhoztak egy kutyát az állatvédők, akit már várnak az örökbefogadó gazdái.

Posted in Kék hírek, Szabadidő | Tags: állatvédő, gyepmester, kutya | 2 hozzászólás |

Három épület robbant fel Egerben

Posted on 2012. június 20. szerda by agria

Már javában zajlik a volt OMYA telep bontása. A még álló épületek felrobbantására szerda délután került sor. A telepen nagymértékű beruházás kezdődött meg, a kilenc hektáros területre kis- és középvállalkozókat várnak a befektetők.  A Bükki Nemzeti Park beavatkozására is szükség volt, az épületekben fészkelő fecskék miatt.

Szerdán délután, nem sokkal fél 2 után robbantották fel a volt OMYA területén lévő épületeket. A robbantáshoz 38,5 kg robbanószert használtak fel. Öt szakértő dolgozott a munkálatokban, akik közel 300 méter sugarú körben kitelepítették a nézőket. A 1 és 2 óra között elvégzett robbanás másodpercek alatt döntötte le a 28 méter magas épületet, illetve a két kisebb melléképületet. Az építmények betonszerkezete miatt óriási darabban dőltek el a detonáció következtében. A gyárépület a vasúti sínek felé borult el, óriási porfelhőt hagyva maga után. A robbantáson nagy számban jelentek meg az érdeklődők. Sokan még életükben nem láttak ilyet, így izgatottan várták a detonációt.

Várkonyi György, az Evat Zrt. vezérigazgatója elmondta: a létesítmények robbantására azért csak most került sor, mert az épületben lakó molnárfecskék kiköltésére vártak. Elmondta továbbá: nem akartak az állatoknak ártani, ezért is vártak ezzel a munkálattal.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A beruházás területén kis- és középvállalkozókat várnak, hogy azok ne a lakókörnyezetben működjenek, hanem az Eger-Felnémet határán található volt gyárterületen. A beruházás fél milliárd forintba kerül. Szeptemberre tervezik a beruházás befejezését, akkorra kell készen állnia a cégek befogadására a helynek.

 

Posted in Gazdaság | Tags: Eger, épület, robbantás |

A turisztikai tevékenységek ösztönzése

Posted on 2012. június 20. szerda by agria

Megjelent

a Magyar Közlöny 2012. évi 68. számában
A vidékfejlesztési miniszter

52/2012. (VI . 8. ) VM rendelete
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez

a LEADER Helyi Akciócsoportok közremûködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes
feltételeiről szóló rendelet.

Letölthető:

http://www.kormany.hu/download/0/f5/90000/MR_2012_052_(VI_8)_VM_rendelet.pdf

A támogatási kérelmet az egyes mezõgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén
postai úton, 2012. július 1. és július 31.
között lehet benyújtani az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett, a
(2) bekezdésben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon – a Törvény 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az
MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerzõdés szerint – a beruházás helye szerinti illetékes
LEADER HACS munkaszervezeti irodájához.

(Forrás: Eger Vidék Kincsei Egyesület www.evk-egyesulet.hu )

Posted in Gazdaság | Tags: pályázat, viék |

Takarékos polgármesterek jelentkezését várják

Posted on 2012. június 19. kedd by agria

Péntekig jelentkezhetnek a bükkszéki önkormányzat felhívására azok a politikusok,  akik tudnak „okosan”, gazdaságosan főzni. Olyan településvezetők jelentkezését várják, akik tudják:  a vakáció a legjobb időpont arra, hogy bárki elkezdhessen az egészséges táplálkozás alapszabályai szerint élni. Ebben segíthetnek azok a friss magyar zöldségek, gyümölcsök, amelyeknek most van szezonja. A főzőversennyel tudatosítani szeretnék azt is, ha hazai terméket vásárolunk, munkahelyeket menthetünk meg vele. 

A versennyel a nyaralási szezon beindulása előtt arra szeretnének rávilágítani, hogy a vakáció a legjobb időpont arra, hogy bárki elkezdhessen az egészséges táplálkozás alapszabályai szerint élni. A szervezők úgy vélik, hogy az all inclusive nyaralások helyett, itt az ideje, hogy egyre többen menjenek olyan hazai kistelepülésekre, ahol a jó levegő mellett, akár meg lehet ismerni a friss, helyi alapanyagokból készített tájjellegű ételeket is. – nyilatkozta a heves megyei Bükkszék polgármestere, Zagyva Ferencné.

A főzni tudó polgármesterek segítségét abban kérik, hogy  a versenyen való részvételükkel demonstrálják: a nyaralóknak érdemes felkeresniük  a hazai kistelepüléseket is,  a vakációt  érdemes kiegészíteni  az itt található helyi piacok meglátogatásával,  ahol nem csak friss zöldségekhez, gyümölcsökhöz juthatunk, hanem a helyi konyha specialitásait is megkóstolhatjuk.

Mindezekhez a szervező település polgármestere hozzátette:  a legtöbb magyar család sajnos jól ismeri azokat a szűkös napokat, amikor kevés pénzből kell okosan gazdálkodni. Sok mai háziasszony elfelejti, hogy nyáron az olcsóbb, hazai alapanyagokból is készülhet kiadós és ízletes étel, ha használjuk azokat a praktikákat, amelyeket még a nagy- és dédszüleink jól ismertek. Sajnos a legtöbb háztartásban elfelejtették,  hogyan kell  gazdaságosan főzni. Pedig a takarékos konyha nem jelenti azt, hogy külföldi, rossz ízű, gyenge minőségű alapanyagokból kell elkészítenünk ételeinket.  A takarékos háztartásnak vissza kell adni azt a jelentését, amit nagymamáink jól ismertek: olcsóbb árú, de jó minőségű alapanyagokból is készíthetünk  finom és laktató ételek. – a versenyen induló polgármesterek mind ezt szeretnék demonstrálni. – mondta a nyolcszáz lakosú település polgármestere.

A rendezvény ideje: június 23.

Helye: Bükkszék

Posted in Belföld, Politika, Szabadidő | Tags: Bükkszék, család, főzőverseny, konyha, polgármester, takarékos, zöldség |

Lopott műtárgyakat foglalt le a rendőrség

Posted on 2012. június 18. hétfő by agria

Nagy értékű műtárgyakat foglalt le a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Két alkotó festményét Budapesten, míg további négyet Szegeden akartak értékesíteni a gyanúsítottak. Az egri rendőrkapitányságra érkezett információ az adás-vétellel kapcsolatban.

Június 15-én, pénteken érkezett információ a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint két nagy értékű festményt akarnak bevizsgáltatni Budapesten. A XII. kerületben található Táltos utcában csapott le a rendőrség a gyanúsítottakra, akik egy Pablo Picasso és egy Gustav Klimt szignóval ellátott képet kívántak értékesíteni. Később Szegeden fogtak el további műtárgykereskedőket, akik négy festményt bocsátottak volna adás-vételbe. A négy kép között megtalálható két Gulácsy Lajos, egy André Derain és egy Hitler szignójával ellátott festmény. A műtárgyak eredete nem tisztázott ez idáig, egy igazságügyi szakértő bevonásával kívánják vizsgálni a képek származását.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a festmények feltehetően bűncselekményből származnak. A napokban hat embert hallgattak ki, mindegyikőjüket tanúként. Ha kiderül, hogy a képek hamisítványok, az ügyben csalás bűntette miatt indul eljárás.

Posted in Kék hírek | Tags: festmény, gyanúsított, rendőrség |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. július
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« jún