Negyedik alkalommal rendezték meg az Eger melletti Eged-hegyen Magyarország egyetlen teherhordó versenyét. A 4 km hosszú, 300m szintkülönbségű pályán 28 versenyző indult; a férfiak 60kg, a nők 20 kg-os teherrel a hátukon.
Negyedik alkalommal rendezték meg az Eger melletti Eged-hegyen Magyarország egyetlen teherhordó versenyét. A 4 km hosszú, 300m szintkülönbségű pályán 28 versenyző indult; a férfiak 60kg, a nők 20 kg-os teherrel a hátukon.
A Munka Törvénykönyvének tervezete kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat a munkaadókkal szemben – mondta péntek délelőtti egri sajtótájékoztatóján Dr. Sós Tamás, országgyűlési képviselő.
Az MSZP megyei elnöke szerint a kormány megalázza a dolgozókat, a munkavállalók jogainak csorbítása ellen mindenképpen fel kell lépni. Elmondta: arra kéri a választópolgárokat, dolgozókat, hogy keressék fel Heves megye hat választókerületében a kormánypárti országgyűlési képviselőket, és szembesítsék őket azzal, hogy mit tesznek akkor, amikor ezt a törvénytervezetet megszavazzák. Hozzátette: mindent megtesz majd azért, hogy a kormánypárti többség ne fogadja el a törvénytervezetet.
Dr. Sós Tamás kiemelte: a Munka Törvénykönyve jelentősen csökkenti a fizetéseket, az éjszakai műszakpótlék a jelenlegi 50%-ról 15%-ra csökken, az eddigi 20%-os délutáni műszakpótlék pedig nem is szerepel a tervezetben.
Az országgyűlési képviselő végül elmondta: a Fidesz újra bizonyította, hogy szociálisan érzéketlen, társadalmi egyeztetésekre alkalmatlan. Az Európai Unió törekvéseit a magánélet és a munka összeegyeztetésével kapcsolatban nem tiszteli.
Forrás: Egriszín

A 2010/2011-es úszó bajnoki szezont a székesfehérvári Országos Vidék Bajnokság zárta az elmúlt hétvégén. Az Eger Városi Úszóklub Erdélyi Annamária és Erdélyi Krisztina által irányított csapata kitett magáért, hiszen több versenyszámban is országos bajnokokként állhattak fel a dobogó legtetejére.
A csapat tagjai: Péceli Tamás, Lukács Eszter, Gyulay Dániel, Nagy Ádám, Pető Dorottya, Szalai Péter, Gáspár Noémi, Nagy Ágota, Jakab Dániel, Szakálas György, Kincses Lilla, Jurányi Viktória és Erdélyi Annamária edző.
Ez a szezon nagyon vegyes volt az egyesület számára, hisz a tavalyi nagyágyúk – Péceli Tamás, Nagy Ádám és Gáspár Noémi – sok kihagyással és betegséggel készültek fel az idei bajnokságokra, de mindezért kárpótlás volt az idei vidék OB. A legmegnyugtatóbb a többiek nagymértékű fejlődése volt: példának okáért a szeptemberben Szolnokról az EVUKhoz igazolt gyermek korosztályú Jakab Dániel a klasszikus 100m gyorsúszásban 9 mp-et javított és ezzel erős ostrom alá vette korosztálya legjobbjait. A ex-pólós és búvár Nagy Milán és Szalai Péter is óriásit fejlődtek. Pető Dorottya az év meglepetése lett, a 17 éves mezőkövesdi úszó 2 és fél év kihagyás után februárban látogatta meg először az edzéseket és az elmúlt 5 hónapos munka eredményeként a komoly javulások mellett vidék országos bajnokként zárhatta az évet. Gyulay Dániel az emelt szintű érettségik között hozta a formáját és alapköve volt a csapatnak. A nagycsapathoz januárban átkerült Szakálas György, Kincses Lilla, Maczák Eszter és Jurányi Viktória jövőre kezdhetik beérni a náluk idősebbeket.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg Magyarország egyetlen teherhordó versenyét, az Eged-hegyi sherpa rallyt. A felnőtteken kívül idén a gyerekek is kipróbálhatják magukat – mondta a pénteki sajtótájékoztatón Járdán Zsolt, a verseny szervezője.
Munkácsról, Eger testvérvárosából 14 gyermek érkezett kísérőkkel együtt hétfőn Poroszlóra, hogy egy hetet töltsenek el a térségben. A munkácsiak csütörtökön Egerbe is ellátogattak; a Városháza dísztermében Rázsi Botond alpolgármester fogadta őket.
A gyerekek és kísérőik a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat meghívására érkeztek a térségbe. Az elsősorban hátrányos helyzetű családban nevelkedő diákok kiemelkedő tanulmányi eredményeik jutalmaként kapták az utat. Az elmúlt napokban csónakáztak, vízi túrán vettek részt, és bejárták a Tisza-tavi tanösvényt is – mondta Trombitás Béla, az egri Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
Csütörtökön Egerbe is ellátogattak, ahol Rázsi Botond alpolgármester úr bemutatta városunk történelmét, nevezetességeit, oktatási rendszerét, de beszélt a díszteremben található festményekről, valamint Gárdonyi Gézáról és művéről, az Egri csillagokról is. Ezt követően a munkácsiak látogatást tettek a várban, a Kopcsik Marcipániában, a Minaretnél és a főiskolán is. A fiatalok kikapcsolódását Eger önkormányzata útiköltség-hozzájárulással és az egri programok szervezésével segítette.
A gyerekek és kísérőik vasárnap utaznak vissza Munkácsra.
Forrás: Egriszín
Gárdonyi Géza születésének 148. évfordulója alkalmából szerdán a Kopcsik Marcipániában ünnepélyes keretek között mutatták be az Oszkár-díjas cukrász Gárdonyi emlékére készült legújabb kompozícióját.