• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2012. március 29. csütörtök by agria

Régészek bevonásával derített fényt egy 2008-ban elkövetett gyilkosságra a rendőrség tegnap Egerben. A négy évvel ezelőtti tettét beismerő férfit egy másik gyilkosság miatt már elítélték.

Helyszíni szemlén bizonyította tettét az elkövető, a 2008-as bűncselekményben. A részletekről dr. Sasi Csaba r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, ma délután számolt be.

A rendőrség korábban közigazgatási eljárás keretében vizsgálta egy asszony eltűnését 2008 júliusában. 2011-ben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság részletesen vizsgált korábbi ügyeket, melyek között sok egybevágó részletre bukkantak ennek az ügynek a kapcsán. Az adatok alapján 2012 februárjában jutottak el a házhoz, ahol egy betemetett kútban megtalálták a 2008-ban eltűnt nő holttestét. A Vörösmarty utcában található ház udvarán az ásást régészek segítségével végezték és 1 méter 30 centiméteres mélységben bukkantak testre, amiről a boncolás egyértelműsítette az idegenkezűséget.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az agyonvert nő ügyében, a rendőrség büntetőeljárás keretében folytatta a nyomozást, amely során a szálak L.Tamáshoz vezettek. A 82-es születésű férfit, aki jelenleg egy svájci állampolgárságú nő megölése miatti börtönbüntetését tölti, tegnap hallgatták ki. A férfi a kihallgatás során meglepően hamar beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot. A helyszíni szemlén további bizonyítékokat jelentettek azok a részletek, amelyeket az elkövetőn kívül nem ismert senki.

A szándékos emberölés mögött egy régebbi családi viszály húzódik. Az elkövető korábban a sértett lányának barátja volt. A megromlott és újrakezdett kapcsolatot nem nézte jó szemmel a lány anyja, nemtetszésének hangot is adott. A fiatalember, akinek a tettében nem kis szerepet játszott az alkohol, azt a megoldást választotta, hogy elhallgattatja a sértettet. A Vörösmarty utcában található, korábbi albérletben elkövetett tettét szégyellte a barátnője előtt. A férfi a cselekmény súlyát nem tudta magában tartani, a kihallgatáson azonnal részletes vallomást tett.

Holló Miklós/Egriügyek

Posted in Kék hírek | Tags: büntetés, Eger, eltűnés, gyilkosság, kút |
« Kőbe zárt dallamok
Főiskolai hallgatók a kormányablakban »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr