Munkaerőhiány van a strandbüfékben. A vendéglátó egységek vezetői aggódnak, mert egyre kevesebben jelentkeznek a meghirdetett állásokra. Akit pedig felvesznek, általában nem sokáig bírja a kemény munkát.
Dideregnek a fürdőzők a strandokon, a 20 fokban csak a legbátrabbak merészkedtek be a kinti medencékbe, mindenki inkább fedett helyen fürdőzött, de sokan mentek melegvizes gyógyfürdőkbe is. A meteorológusok szerint viszont lesz még standidő a jövő héten, hétvégén azonban megint lehűl a levegő. Augusztus 20-án, a tűzijátékon pedig vihar is lehet.
Akár 40 fok is lehet a pénteken és szombaton az ország több településén is. A meteorológusok szerint emiatt könnyen előfordulhat, hogy a nyár legforróbb napjai következnek, bár az augusztus még tartogathat meglepetéseket. A kánikulát a legtöbben vízpartok mellett próbálják átvészelni. A Balatonon is megteltek a strandok, de sokan voltak gyógyfürdőkben is pihenni.
Jól jegyezzék meg ezt a szót: Légzuhatag! Nem csoda, hogy a hétfői vihar tört, zúzott az országban, ez a légköri jelenség tizenkét kilométer magasból, hirtelen támad, olyan erős széllel, amivel még a meteorológusok is ritkán találkoznak. Mögöttem épp azt láthatják, hogyan borította el Budapestet alig fél óra leforgása alatt. Mindent vitt, ami az útjába került. A következő napokban akár 12 fokot is csökkenthet a hőmérséklet, de fázni még így sem fogunk.
Fuldoklott és kapálózott egy négy éves kisfiú az egri strand egyik medencéjében. Magától mehetett a mélyvízbe, amikor a szülei nem figyeltek rá. Az uszodamester lélekjelenlétén múlt, hogy időben ki tudták emelni és újra tudták éleszteni. Mióta ilyen nagy meleg van, megnőtt a vízi tragédiák száma, csak a múlt héten heten fulladtak vízbe.
RTL.hu
No Description
Egy strandoló nővér és az úszómester élesztett újra egy elmerült fürdőzőt Jászberényben. Az asszony rosszul lett, és nem jött ki a vízből. Amikor kihúzták a partra pulzusa sem volt, a bőre elkékült. Az úszómester azt mondta, percek teltek el, mire újra kapott levegőt. A mentők eszméletlenül vitték kórházba. Később megköszönte telefonon, hogy megmentették az életét.