• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. július 15. csütörtök

Dr. Jung László az Egererdő élén

Posted on 2010. július 15. csütörtök by agria

Átalakította a 25 tulajdonosi joggyakorlása alatt álló cég vezetését a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) – közölte az állami pénzintézet. Az Egererdő Zrt. élére dr. Jung Lászlót nevezték ki.

A közlemény szerint a változások a kormányprogramban meghatározott hatékony és takarékos működés céljából történtek, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény megfelelő rendelkezése alapján.

Az MFB a társaságok igazgatóságait megszüntette, tagjaikat visszahívta. A változtatással összesen 102 igazgatósági tagság szűnt meg véglegesen. Az igazgatóság jogkörét mostantól mindenhol egyetlen felelős vezető – vezérigazgató, illetve ügyvezető – gyakorolja.

A közlemény szerint a vezetői feladatokat az EGERERDŐ Erdészeti Zrt. élén mostantól az eddigi általános és termelési vezérigazgató-helyettes,   dr. Jung László látja el. Rosta Gyula, a Mátrafüredi Erdészet vezetője ezután a Zalaerdő Erdészeti Zrt. élén dolgozik majd, míg a Felsőtárkányi Erdészet eddigi vezetőjét, Zay Adorjánt, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. élére nevezték ki.

Megújultak a cégek felügyelő bizottságai is. Eddig 108 felügyelő bizottsági tagnak volt megbízatása, mégpedig díjazással és egyéb juttatásokkal. Az új felügyelőbizottság mindenhol háromtagú (összesen 75 tag), ők a tevékenységükért nem részesülnek tiszteletdíjban.

Forrás: Heol

Posted in Belföld |

Egri sakkcsillag

Posted on 2010. július 15. csütörtök by agria

 

Harmadik Európa bajnoki címét szerezte meg a szerbiai Szabadkán rendezett korcsoportos rapid Európa Bajnokságon Gledura Benjamin. A még mindig csak 11 éves egri tehetséget ennek apropóján köszöntötték ma a Városházán.

Nézze meg videónkat!

Hét győzelemmel, egy vereséggel és egy döntetlennel utasította maga mögé a kontinens sakkozóit az egy évvel idősebb korosztályban induló Benjamin az elmúlt hétvégén, aki első kiemeltként végig az első táblán játszott. Gledura a Fide lista alapján európai ranglistavezető korcsoportjában, sőt a közelgő világbajnokságon (Görögország október 19-31) megmérkőzhet a világranglistán élen álló kínai fiúval. A vb-n való indulásnak azonban tetemes az összege, mintegy 600 ezer forint kellene a több mint tíznapos versenyhez.

Szeleczki János is gratulált az eredményhez és ajándékkal kedveskedett az ifjú sportolónak. Az alpolgármester kiemelte, hogy folyamatos a kapcsolata a sakkszövetség vezetőivel, a legfőbb téma, hogy milyen módon tudják biztosítani Benjamin fejlődését. Komoly szövetségi támogatásra van kilátás, ám még nem dőlt el, hogy Egerben marad-e, avagy Kazincbarcikára, esetleg a Budapesti Honvédhoz kerül a sakkozó.
A köszöntésen részt vett az egri sakkélet motorja Rauch Ferenc is, aki a sportágat övező légkörről szólt. Mint elmondta, Egerben minden adott lenne a jó szerepléshez, vannak nagyon jó versenyzők, fiatal tehetségek, ám a pénz korántsem áramlik a sportágba. „Sajnos a sakk nem tartozik a látványos sportok közé, ezért nagyon nehéz támogatókat találni. Sokat próbálkozunk pályázatokon, kevés sikerrel. Körülbelül 300-500 ezer forintra lenne szükség, hogy Egernek NB II-es sakkcsapata legyen.” – tette hozzá Rauch Ferenc. Végül beszámolt a már hagyományos nemzetközi Agria Sakkfesztiválról, melyet július 20-25. között immár 34. alkalommal rendeznek meg Egerben. Az önköltséges eseményre körülbelül 100 versenyzőt várnak.
Forrás: Egriszín

Posted in sport |

Párt nélkül a városért

Posted on 2010. július 15. csütörtök by agria

 

Párton kívüli függetlenként folytatja közéleti munkáját Császár Zoltán önkormányzati képviselő. Az elmondása szerint Heves megyén végigsöprő Fideszes belháború és feloszlatás ellenére, továbbra is a városért kíván dolgozni, és függetlenként indul a 2010-es helyhatósági választásokon, jelentette be ma délelőtti tájékoztatóján.

Az ízig vérig Fideszes Császár Zoltán, immár független képviselőjelöltként Eger 1. sz. választókörzetének szívében tájékoztatta a médiát arról, hogy annyi munka és áldozat után nem adja át a helyét megméretés nélkül. Ennek okáról így nyilatkozott:
„A Fidesz döntése az oka. Tizenkét éves Becsületes munka és három ciklus megnyerése után, a Fidesz indok és fellebbezés lehetősége nélkül kiértesített minden tagot, aki a feloszlatás után újból kérte a tagfelvételét, hogy sajnálatos módon nem fogadja el a jelentkezését.
Úgy gondolom, én nem ezt érdemlem. De kétségbe nem esek, pártonkívüliként, függetlenként fogok indulni a jövőben. Úgy gondolom, hogy a becsületes munka, a közért való tenniakarás és az emberszeretet nem kötődik párthoz.
Császár szerint a döntés mögött a mindenkit megszédítő nagy lehetőség áll. Sok a jelentkező a könnyen megszerezhető helyekre. Bizonyos háttéralkuk, egyeztetések eredménye az, hogy olyan képviselők, tanácsnokok, akik még ma is aktívak, nem jutnak lehetőséghez a jövőben.
„Teljes mértékben igazságtalannak érzem a helyzetet, meg vagyok döbbenve. Én a Fideszt szerettem, én nem ebbe a pártba léptem be. Úgy látszik, az értékrendek már nem azok, amik voltak.” – nyilatkozta a képviselő, aki antidemokratikusnak és nem polgári értékrendet képviselőnek nevezte az elutasítást, amiért szerinte Demeter Ervin választókerületi elnöké a felelősség. Az újjászervezésben a tagfelvételnél, az országos választmány által véleményezéssel megbízott Demeter Ervin áldozata Császár Zoltán, aki szerint feltűnő egy becsületes képviselő félreállítása. Demeter semmilyen indoklást nem fogalmazott meg Császár Zoltán számára, aki leveleket küldött a párt vezetőinek, de onnan sem méltatták válaszra.
„A 2005 és 2009 között „titkos fegyverként” Egerbe küldött Demeter Ervin béketeremtő, integráló szerepe csődöt mondott.”- fogalmazott Császár aki nem érti, hogy miért nem Demetert hívták vissza. Szerinte a belháború és feloszlatás nem Egerből indult, és nem is itt ér véget, egész Heves megyén végigsöpör, aminek méltatlan módon sok tisztességes ember esik áldozatul. Ő maga azt vallja, hogy a Fidesz belső ügyei nem tartoznak rá, megélhetési politikusokat és azok családtagjait látja feltűnni a színen. A körzet adottságai és állapota, a Szépasszony-völgy kecsegtető üzleti lehetőségei nagy csábítást jelentenek más jelöltek számára. Ehhez ahogy ő fogalmaz, meg kell szabadulni tőle.

Császár Zoltán bírálta Habis László munkáját a tegnapi sajtótájékoztatója kapcsán, melyen elhangzott, hogy a polgármester számára összeegyeztethető a városvezetői és országgyűlési képviselői munka, valamint a bizottsági alelnöki és frakcióvezető-helyettesi poszt. Császár szerint korábban éppen ők fogalmaztak meg emiatt kritikát Nagy Imrével kapcsolatban, most nem érti miért vállalható ugyanez a korábban bírált magatartás. Az elmúlt négy évben a lakossággal nem volt elég szoros a kapcsolat, az egyetlen alpolgármester sem képes mindig a polgárok érdekeit érvényesíteni. „Borból és boros rendezvényből nagyon sok van, munkahelyből viszont kevés” – idézte a lakossági észrevételt. Császár szerint elsődlegesen fontos lenne a munkahelyteremtés, az elszivárgó fiatalok itt tartása. Szerinte az 1+1-es felállású városvezetést a szakirodák munkája is megsínyli. Hatékony intézkedés híján sok ügy több hónapos, éves halasztásra van ítélve.
Császár, aki Habis László kampányában aktívan részt vett, sajnálatosnak nevezte azt is, hogy a polgármester nem állt ki mellette.
Császár Zoltán 1997 óta volt tagja a Fidesznek, s miután az alapszervezetet múlt év novemberében feloszlatták, tagsága megszűnt. Nem kíván más párt színeiben tevékenykedni, függetlenként is bízik a sikerben, véleménye szerint az emberek értékelik a becsületes munkát.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Rendkívüli közgyűlés

Posted on 2010. július 15. csütörtök by agria

Hét városi képviselő kezdeményezésére rendkívüli közgyűlést tartanak Egerben július 26-án.

Mint arról már beszámoltunk, a képviselők azért kívánták összehívni a testületet, mert nem tartják helyesnek az Ifjúsági Ház funkcióváltását, hatályon kívül szeretnék helyezni korábbi döntésüket. Bányász Róbert múlt heti sajtótájékoztatóján azzal indokolta álláspontját, hogy anno, a megtévesztő előterjesztés miatt szavaztak többen igennel.
 
A rendkívüli közgyűlés hétfőn 12 órakor kezdődik – közölte Koczka József, az önkormányzat sajtóreferense.
 
A kezdeményezők:

Bányász Róbert (Együtt Egerért Egyesület), Jánosi Zoltán, Nagy István (MSZP), Deák Boldizsár, Bodnár Pál, Császár Zoltán (Fidesz), dr. Gyulai Katalin (Összefogás egy Jobb Egerért)

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Október 3-án választunk! Sólyom kiírta az önkormányzati választásokat

Posted on 2010. július 15. csütörtök by agria

Sólyom László köztársasági elnök a mai napon hozott határozatában a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját 2010. október 3-ra, vasárnapra tűzte ki.

 

Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármesterek választását – az időközi választás kivételével – az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény megszabja, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra.

 

Az őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél kettővel több, összesen 3.176 településen lesz voksolás, ugyanis a választással két új település „születik”. A Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok a kihirdetésüket követő önkormányzati választás napján lépnek hatályba.

Forrás: Világgazdaság online

Posted in Politika |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. július
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« jún   aug »