• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. július 27. kedd

Kortárs művészek a Bükkben

Posted on 2010. július 27. kedd by agria

 

Tíz kortárs művész részvételével, harmadik alkalommal rendezik meg a Bükki Művésztelepet Nagyvisnyón.

A Bükki Művésztelep lehetőséget nyújt az alkotóknak, hogy a minőségi kortárs művészet a városi kultúra mellett a vidéki kultúrából is meríthessen. A július 29-től augusztus 8-ig tartó tábor nem kötelezi el magát stílus, vagy művészeti ideológia mellett, az összetartó erő az együttgondolkodás, a közösen megélt inspiráció, amiben nagy szerepet kap a természet és ember, illetve az ember és ember egyszerű kapcsolatának újbóli megtalálása.
Olyan alkotókat vesznek részt a munkában, akiket eddigi tevékenységük alapján ismer és elismer a kortárs művészeti kritika, valamint a szakma, és inspiratív számukra ez a helyszín és ez a közösség. Olyan alkotókat is szeretnének bevonni, akik még nem örvendenek nagyobb ismertségnek, de művészetük kibontakozásához ez az alkotóközösségi forma újabb utakat és lehetőségeket kínálhat.
A résztvevők: Adorján Attila – festőművész, Gábor Enikő – festőművész, Gál Krisztián – grafikusművész, Halmi-Horváth István – festőművész, Ilka Habrich – festőművész, Kovács Mária Fikusz – grafikusművész, Mihályfi Iván – grafikusművész, Palásti Kovács András – grafikusművész, Pintér Juli – festőművész, Z. Szabó Zoltán – festőművész.

Forrás: Egriszín

Posted in Kultúra |

Átadták Andornaktályán a díszteret

Posted on 2010. július 27. kedd by agria

Pályázat segítségével, több, mint 10 millió forintból elkészült a Polgármesteri Hivatal előtti tér.

Nézze meg videónkat!

Posted in Nincs kategorizálva |

Harc a tisztább környezetért

Posted on 2010. július 27. kedd by agria

 

14  illegális hulladéklerakót számolnak fel a közeljövőben a „Vedd észre, Tedd szóvá, Szólj rá!” projekt keretében, hangzott el az új pályázattal kapcsolatos sajtótájékoztatón ma délelőtt, a Városházán.

Nézze meg videónkat

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködve az Egri Polgárőrséggel, az Agria Polgárőr Egyesülettel és a Városgondozás Eger Kft.-vel, sikeresen pályázott a „VEDD észre, Tedd szóvá, Szólj RÁ! Együtt egymásért, egy más környezetért. Civilek és az Önkormányzat összefogása egy tisztább jövőért” című munkájával, aminek köszönhetően közel 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.
A korábbi program folytatásaként augusztusban, szeptemberben és októberben ismét lesz szemétszüret, amelyen 6 alkalommal 14 helyszínen számolják fel a munka során feltárt és dokumentált illegális hulladék-lerakóhelyeket.

Számos eredményt tudhat magáénak a város a bel- és külterületek tisztaságának biztosítására tett lépéseket és az illegális hulladéklerakók felszámolását illetően, hangsúlyozta Habis László polgármester, utalva a Zöld Kommandó sikeres munkájára. Kiemelte, hogy jó példa ez a civil szféra felelősségvállalására.
Az illegális hulladéklerakók felszámolására 2008-ban indított program célja, hogy a lakosság és az ideérkező turisták számára kellemes élhető környezetet alakítsanak ki, jelentette ki Cserged Csaba urbanisztikai ügyintéző, aki szerint a program nagyon fontos része az összefogás, ami a lakosság, a civil szervezetek és az önkormányzat között létrejött. Az új sikeres pályázat révén a következő időszakban 14 helyen számolják fel a lerakókat. A programban együtt dolgoznak két polgárőr szervezettel, de fontosnak tartják a lakosság és iskolák bevonását is.
A megtisztított területeken információs táblákat helyeznek el, melyeken felhívjuk a figyelmet a természet védelmére és tájékoztatást adunk arra vonatkozóan, hogy hol, milyen formában lehet legálisan elhelyezni a hulladékot.
A Vécsey-tetőn található illegális hulladéklerakó felszámolását követően pihenőterületet kívánnak kialakítani, padokkal, asztalokkal, hulladékgyűjtő edényekkel és őshonos fák telepítésével.
A tájékoztatón szó esett arról is, hogy a probléma kezelésénél, az „elszemetesedést” megelőzendő, a lakosság szemléletformálására van szükség, amiben a nyilvánosságnak is nagy szerepe van.

Az illegális hulladéklerakók kialakulásának megelőzése céljából Eger Város Önkormányzata
2009. júliusában kezdeményezte a Zöld Kommandó elnevezésű szakmai szervezet létrehozását.
A szervezet létrehozása azért is szükségessé vált, mert az Egri Kommunális Hulladéklerakó 2009. júliusában bezárt. A város közigazgatási területén keletkező hulladék más településen kerül elhelyezésre, így a lakosság ezirányú költségei is növekedtek. Megítélésünk szerint ezért nagyobb figyelmet kell fordítani a várost körülölelő peremterületek tisztaságára, hiszen vélhetőleg többen fognak illegális módon megszabadulni a feleslegessé vált lomoktól és a háztartási, vagy éppen az inert hulladéktól.

A Zöld Kommandó – az Egri Rendőrkapitányság, a Polgárőrség Eger, az Egri Hegyközség, a Közterület-felügyelet, a Mezőőri Szolgálat, az Egererdő Erdészeti Zrt., a Polgármesteri Hivatal munkatársainak és új csatlakozóként az Agria Polgárőr Egyesület tagjainak közreműködésével – az alakulást követően megkezdte tevékenységét.
A szervezet felvállalja a harcot az illegális hulladékelhelyezőkkel szemben, a megelőzésre helyezve a hangsúlyt közös erővel járőrözik és szükség szerint a helyszínen intézkedik, szemléletet formál és büntet, ha kell. Megjelenhet az egri határban reggel, vagy este, hétköznap vagy hétvégén, így bármikor tetten érhető az, aki illegálisan próbál megszabadulni a hulladéktól.
A szervezet célja elsősorban az illegális hulladék-elhelyezések megelőzése, de a résztvevők természetesen szükség szerint intézkednek falopás, hétvégi házak feltörése, szőlő- és fenyőfalopás, vagy egyéb külterületi illegális cselekmény észlelése esetén is.
A Zöld Kommandó heti több alkalommal, általában 10-15 fő részvételével szervezi akcióit, illetve a szervezetek egyénileg is folyamatosan ellenőrzik a kritikusabb területeket, lehetőség szerint lakossági bejelentés esetén soron kívüli intézkedés is megvalósítható. az illegális hulladék elhelyezés 30-100 ezer forint büntetéssel sújtható.
Az idei évben ismét lehetőség nyílt arra, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázati felhívására jelentkezzenek és a program folytatásához támogatást kérjenek.

Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |

Új néven a fejlődő városért

Posted on 2010. július 27. kedd by agria

 

„Együtt a Fejlődő Városunkért Egyesület” néven folytatja munkáját a Bányász Róbert vezette szervezet. Korábbi nevüket azért kellett megváltoztatniuk, mert a város nem járult hozzá, hogy az elnevezés tartalmazza az Eger szót.

Mint arról korábban hírt adtunk, nemrég egyesület alakult „Együtt Egerért Egyesület” néven, melyről Bányász Róbert önkormányzati képviselő, az új szervezet elnöke számolt be sajtótájékoztató keretében, július 2-án. A szervezet új néven működik tovább, ugyanis a jegyző nem járult hozzá, hogy a névben szerepeljen az Eger szó. A név más, ám az egyesület célkitűzései és feladatai nem változnak.

Forrás: Egriszín

 

Fentiekkel kapcsolatban a következő közleményt juttatták el hozzánk:

Eger város címerének és zászlójának használatát a 4/92(II.11) számú rendelet szabályozza, amely szerint előzetes engedély alapján használható az egri kifejezés. A kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani.

Bányász Róbert valótlanságot állít azzal, hogy „a hatalom szólt közbe” az egyesület nevének választásakor.

Kérelmüket mindez idáig nem nyújtották be a polgármesterhez.

                                                                                     Dr. Kovács Luca

                                                                                      titkárságvezető

Posted in Politika |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. július
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« jún   aug »