Egy Árpád-kori lakóház maradványaira és egy III. Béla korából származó pénzérmére bukkantak régészek Egerben.
Az országosan is tudománytörténeti kuriózumnak számító leleteket most dokumentálják, és később lehetőség szerint be is mutatják majd a nagyközönségnek is. Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Líceumának felújítása kapcsán kötelező régészeti megfigyeléseket végeznek az épület alatt is. Mint az bizonyára ismeretes, már a tavalyi próbafeltárások során több középkori és kora újkori ház alapfalait tárták fel, illetve egy barokk csatornarendszerre is rábukkantak. De a hetekben megtalált Árpád-kori házmaradvány és a pénzérme különleges muzeológiai értékkel bír. – Eredendően azt feltételeztük, hogy mivel anno egy mocsáros-lápos vidék volt a Líceum alapterületén és közvetlen környezetében, itt semmiféle korábbi épület nem maradhatott meg a lápos anyagban – mondta el lapunknak Thury László régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjának munkatársa. A szakember hozzátette azt is, hogy idén, amikor a szakfelügyelet során sorra kerültek elő a leletek, a főiskolának és a kivitelezőnek alkalmazkodniuk kellett a folyamatosan változó helyzethez. Ennek eredményeként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állandó ellenőrzése mellett a mélyföldszinti bontásoknál dokumentálják az előkerült leleteket. Ezek után születik közös döntés arról, hogy az előkerült tárgyakkal pontosan mi is történjen. Ugyanakkor azért is rögzítik a látottakat, hogy később könyv és kiállítás formájában be lehessen mutatni mindazt, amit nem tudnak a helyükön megőrizni – hangsúlyozta a régész érdeklődésére.
Az országosan is tudománytörténeti kuriózumnak számító leleteket most dokumentálják, és később lehetőség szerint be is mutatják majd a nagyközönségnek is. Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Líceumának felújítása kapcsán kötelező régészeti megfigyeléseket végeznek az épület alatt is. Mint az bizonyára ismeretes, már a tavalyi próbafeltárások során több középkori és kora újkori ház alapfalait tárták fel, illetve egy barokk csatornarendszerre is rábukkantak. De a hetekben megtalált Árpád-kori házmaradvány és a pénzérme különleges muzeológiai értékkel bír.
– Eredendően azt feltételeztük, hogy mivel anno egy mocsáros-lápos vidék volt a Líceum alapterületén és közvetlen környezetében, itt semmiféle korábbi épület nem maradhatott meg a lápos anyagban – mondta el lapunknak Thury László régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjának munkatársa. A szakember hozzátette azt is, hogy idén, amikor a szakfelügyelet során sorra kerültek elő a leletek, a főiskolának és a kivitelezőnek alkalmazkodniuk kellett a folyamatosan változó helyzethez. Ennek eredményeként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állandó ellenőrzése mellett a mélyföldszinti bontásoknál dokumentálják az előkerült leleteket. Ezek után születik közös döntés arról, hogy az előkerült tárgyakkal pontosan mi is történjen. Ugyanakkor azért is rögzítik a látottakat, hogy később könyv és kiállítás formájában be lehessen mutatni mindazt, amit nem tudnak a helyükön megőrizni – hangsúlyozta a régész lapunk érdeklődésére
A Líceum alatti régészeti szakfelügyelet miatt csúszhat a kivitelezés, ám a főiskolának fontos a kulturális örökség védelme. Fotó: Gál Gábor
Kárpáti János, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársa szerint a helyükön kellene megőrizni az Árpád-kori falmaradványokat. A régész úgy véli, hogy ez a lelet egy kiváló turisztikai attrakció is lehetne a főiskola számára. Hangsúlyozta, hogy abban az esetben, ha mindezt összekapcsolnák a Líceum többi, eddig is látogatható értékeivel, biztosan nőne az épületbe a helyszínre látogató turisták száma is.
Rengeteg a lelet: török edények, magyar pénzérmék
A régészeti megfigyelések során egyre több középkori maradványt találnak. Lapunk megtudta azt is, hogy ezek közül az egyik legértékesebb az a III. Béla korából származó pénzérme, amely az Árpád-kori házmaradvány mellől került elő. Ezenfelül számos török kori magyar és török edényre leltek a munkások. A muzeális értékeket a régészek egy, a helyszínhez közeli raktárban tárolják.
Az elhúzódó régészeti munkálatok, megfigyelések miatt a területet még nem adták át. Heim Imre, a HUNÉP Universal Zrt. és az Imola Építő Kft. által létrehozott mérnöki iroda vezetője kifejtette ezzel kapcsolatban azt is, hogy a mélyföldszinti régészeti munkálatok jelentős késést okozhatnak a kivitelező számára, amelyet a továbbiakban mindenképp be kell majd hozni, ha tartani akarják magukat a határidőkhöz.
A kivitelező is segíti az örökségvédelmet
Eszterházy Károly gróf több lépcsőben építette fel a Líceumot, menet közben még építészt is váltott. A régészek szerint a munkálatok közben nem volt elég kőanyaga, így az itt lévő házak falaiból és a várból származó köveket is beépíttetett a Líceum épületébe. A jelenlegi rekonstrukció során több tonna, a várból származó kő is előkerült, amelyet a kivitelező saját költségén visszaszállított az egri várba, ahol az elképzelések szerint a későbbi felújítások során felhasználják majd azokat.
– A főiskola a Líceum revitalizációja kapcsán nagy hangsúlyt fektet a kulturális örökségek védelmére – hangsúlyozta dr. Hauser Zoltán, az EKF rektora. De kiemelte, hogy az elnyert projekt a magyar felsőoktatás infrastruktúra-fejlesztésének bővítéséről szól, nem pedig műemlékvédelmi programra kapott forrást az iskola. Szerinte attól gondosabban nem lehet kifejezni a felelős gondolkodást az örökségvédelem kapcsán, hogy a Líceum patinás épületét a lehető legkörültekintőbben kezelik. Emellett természetesen törekednek a kiváló kapcsolatra a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal. Hajlanak arra, hogy a dokumentált tárgyakat, eredményeket valamilyen formában a későbbiekben bemutassák. A rektor hozzátette, hogy ők a jövőnek építenek úgy, hogy közben a múltat is tisztelik, de a programnak nincs lehetősége arra, hogy a régészeti eredményeket a helyükön tegyék láthatóvá.
Forás :Heol
Az íróra emlékeztek és az adományozókat köszöntötték a Gárdonyi ház közadakozásból felújított kerítésének ma délelőtti átadásán. A Gárdonyi Géza Emléknapon kiállítással és irodalmi teadélutánnal várja az érdeklődőket a Dobó István Vármúzeum.
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Magyarországon élő iskoláskorú sérült, halmozottan sérült és egészséges gyermekek részvételével az Országos Nonverbális Diáktalálkozót Egerben október 29 és 31 között.
Az Eszterházy Károly Főiskola az Egri Kulturális és Művészeti Központtal együttműködve UNICULT összefoglaló címmel sorozatot indított, melyben a főiskola művészeti értékei kívánják bemutatni. A sorozatban az ének-, zene-, tánc- és színházművészeti közösségek szerepelnek az őszi félévben.