Magyarország-Szlovákia junior válogatott mérkőzések a Körcsarnokban, együttműködés a Magyar Kézilabda Szövetséggel. Az egri kézilabda jó úton jár, ennek egyik kezdete volt a mai megállapodás aláírása.
A sportdiplomácia után a játéké volt a főszerep a Körcsarnokban, ahol a magyar és a szlovák férfi junior kézilabda válogatott mérkőzött egymással. A találkozó mindkét fél számára a 2011-es görögországi világbajnokság selejtezőire való felkészülést szolgálta. Rosta István és Kanyó Árpád nemzeti csapata 700 néző előtt, jó hangulatú mérkőzésen, 16:11-es félidőt követően 29-28-ra győzött. A magyarok közül a dunaújvárosi Takács Bence volt a legeredményesebb 9 góllal, de az egri illetőségű, Mezőkövesden kézilabdázó Zele Dániel is maradandót nyújtott a maga 5 találatával. Rosta István örült, hogy győzelemmel mutatkoztak be a fiatalok, elégedett volt az elszántsággal, a játékon még lehet javítani. Akár már holnap is a 11-kor kezdődő összecsapáson, ahol mégegyszer farkasszemet néz egymással a két együttes.
Az európai gyakorlatnak megfelelően Október 31-én vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kell átállítani az órákat, mivel kezdetét veszi a téli időszámítás.