• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. október 21. csütörtök

Nemzetközi mérkőzések a Körcsarnokban

Posted on 2010. október 21. csütörtök by agria

Kézilabdában és asztaliteniszben is nemzetközi mérkőzéseknek ad otthont a közeljövőben az egri Dr. Kemény Ferenc sportcsarnok. A magyar és a szlovák férfi junior kézilabda válogatott a jövő hét végén kétszer néz farkasszemet egymással, míg a pingpong-barátok nagy örömére a megyeszékhelyen rendezik a magyar-olasz női Európa Liga találkozót is.

A sportdiplomáciai sikerről ma délután tartottak sajtótájékoztatót a Senator Házban, ahol első alkalommal beszélt a város sportot érintő kérdéseiről Rázsi Botond alpolgármester. Véleménye szerint a sportirányításban nem lesz számottevő változás, annak ellenére, hogy nem hoztak létre külön sportbizottságot. A felnőtt sport mellett fontosnak tartják az utánpótlás nevelést, a diák- és szabadidősportra is kiemelt figyelmet fordítanak. „Iskolaigazgatóként igyekeztem sokat tenni a színes sportéletért, alpolgármesterként pedig ezt a vonalat kívánom folytatni kiterjesztve egész Egerre” – mondta Rázsi Botond.
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Az első ilyen alkalomra hamarosan lehetőség nyílik, hiszen október 30-án és 31-én hivatalos nemzetek közötti felkészülési mérkőzést vív Egerben a Rosta István és Kanyó Árpád irányította junior válogatott a szlovák nemzeti csapattal. Szombaton 17:30-kor, vasárnap pedig 11 órától kezdődnek a találkozók, az edzéseket a Leányka úti Eszterházy csarnokban vezényelhetik a mesterek. Kovács Géza az Egri Városi Sportiskola igazgatója szerint a kézilabda az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág Egerben, 200 gyerek kézilabdázik a sportiskola szakosztályában, a legkisebbeknek előkészítő tanfolyam indult. A felnőtteknél is bíztató a helyzet, a női csapat idén már a másodosztályban kezdte meg a küzdelmeket, a férfiak pedig szeretnék követni az ő példájukat, amit Iványi Bálint a csapat edzője, az EVSI kézilabda szakosztályának vezetője is megerősített. Úgy látja, hogy rendkívül fontos a sportág szempontjából az az együttműködési megállapodás, amit a jövő hét végi program keretében ír alá az önkormányzat részéről Habis László polgármester, illetve a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára, Sinka László. Az esemény kísérőprogramja az Experidance táncegyüttes 69:09 című péntek esti műsora lesz az EKMK szervezésében.

Két másik sportág is szóba került a sajtótájékoztatón. Asztaliteniszben november 23-án 17 órától Európa Liga mérkőzésen Olaszországgal játszik a Bátorfi Csilla által irányított magyar válogatott. Az egri „tenisztársadalom” kérésének eleget téve pedig az EVSI hamarosan felállítja a teniszsátrat az Érsekkertben, melyben akár már hétfőtől kezdhetik a játékot a sportolni vágyók.

Forrás: Egriszín

Posted in sport |

MSZP frakció: szakmaiság és együttműködés

Posted on 2010. október 21. csütörtök by agria

Dr. Nagy Imrét választották az MSZP frakció vezetőjének, szakmaiságra és együttműködésre törekednek a megyei közgyűlésben. Erről és a héten aláírt kórházi támogatásról tartott sajtótájékoztatót ma a párt Dobó utcai irodájában Sós Tamás és dr. Nagy Imre.

Mint ahogy ígéretet tett, lemond közgyűlési tagságáról Sós Tamás, aki a megyei közgyűlés alakuló ülése után ezt már jelezte a választási bizottságnak és a közgyűlésnek is. Október 28-ig közgyűlési tag, mivel másnap ülésezik a testület. Helyette a 21 fős MSZP listán a 12. sorszám alatt szereplő dr. Nagy Imrét jelölték. A közelmúltban tájékoztatták a közgyűlés vezetését, hogy megalakult az MSZP frakció, melynek tagjai Szabó Gyula, Korózs Lajos, Fekete László és dr. Nagy Imre. A külső bizottsági tagok Kontra Gyula, Holló Imre és Hiesz György. Frakcióvezetőnek dr. Nagy Imrét, Eger korábbi polgármesterét választották, aki a ma délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szakmaiságra helyezik a hangsúlyt.
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Amellett, hogy támogatni fognak minden olyan dolgot, ami a megye szekerét előbbre viszi, mint legnagyobb ellenzéki frakciónak, nekik kell az egyensúly szerepét betölteni, őrködni azon, hogy valóban szakmai és megalapozott döntések szülessenek a megyében – közölte dr. Nagy Imre. Hozzátette, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a megyei önkormányzatban végezhet munkát, melyben Sós Tamás elnökletével az előző ciklusban soha nem látott mértékű fejlődés, fejlesztés volt tapasztalható Heves megyében.  „Az élet természetes része, hogy szívós munka és lobbi tevékenység után mások fejeznek be beruházásokat” – mondta a politikus, utalva ezzel a kedden aláírt kórházi szerződésre. Mint képviselő, felelősséget érez az iránt is, hogy szűkebb hazánkban milyen irányba és miként építik újjá a baloldalt. Nem szeretnének a demagógia útjára lépni és ebben felvenni a versenyt a Fidesszel – zárta szavait dr. Nagy Imre.

A közgyűlés átadás-átvétele egyébként jelenleg is folyamatban van, sorozatos megbeszélések zajlanak az új elnök Horváth László és Sós Tamás között. Azokra a kérdésekre is kitérnek a jogászok, melyeket Horvát László eljuttatott szempontrendszerként a főjegyzőhöz. Sós Tamás kiemelte, hogy a kórházi szerződés aláírása –melyről a döntés a Bajnai kormány idején született – azért is volt fontos, mert ha nem így történik, akkor a megye elveszítette volna az 5 milliárdos fejlesztési lehetőséget. Ebből 4,5 milliárd a támogatás a fennmaradó 500 milliót pedig a megye biztosítja. Mint elmondta, korábban tárgyaltak Eger MJV önkormányzatával, hogy szálljon be az önerőbe, ez azonban nem történt meg, de úgy gondolja, hogy még jelezheti szerepvállalását a város. Minden lehetőség adott ezáltal, hogy a kórház még magasabb színvonalon tudjon megfelelni a betegek elvárásainak, az egri illetve a Heves megyei betegek érdekét szolgálja. Horváth Lászlótól azt kérte, hogy a kiemelt projekteket, fejlesztéseket valósítsák meg. A kórházon és sok kisebb projekten túl még az egri várat emelte ki.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. október
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« szept   nov »