• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. október 24. vasárnap

„Szomszédolás” a Harlekin Bábszínházban

Posted on 2010. október 24. vasárnap by agria

Október 25. és 29. között már hatodik alkalommal rendezik meg a „Szomszédolás” Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Fesztivált Egerben. Az öt napos rendezvényen a visegrádi országok Színművészeti Egyetemeinek bábtagozatos hallgatói is bemutatkoznak egy-egy előadással.

Hétfőn a győri Vaskakas Bábszínház a Fehérvarázs című darabját mutatja be, majd a Bialístoki Színművészeti Egyetem bábtagozata mutatkozik be. Kedden a besztercebányai Bábszínház a Keresztúton hozza el az Annácska Rózsácska és Bibis Tóni című produkcióját, majd a Prágai Színművészeti Egyetem bábtagozatáé a színpad. Szerdán a marosvásárhelyi Ariel Gyermekszínház hozza el a János Vitézt, s teret kapnak a Budapesti Színművészeti Egyetem bábtagozatos hallgatói is. Csütörtökön az egri Harlekin Bábszínház A libapásztorlány című előadása látható és a Pozsonyi Színművészeti Egyetem bábtagozata is elhoz egy darabot. Pénteken pedig a Szabadkai Gyermekszínház zárja a fesztivált a James és az óriásbarack című darabbal.

Az előadások helyszínei a Harlekin Bábszínház nagyszínpada és stúdiószínpada.

Forrás: Egriszín

Posted in Kultúra, Szabadidő |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. október
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« szept   nov »