• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. október 11. hétfő

Eger kiváló házigazdának bizonyult

Posted on 2010. október 11. hétfő by agria

Minden idők legjobb világkupa rendezése! – így értékelte a három napig tartó kerekesszékes vívó Világkupa-versenyt Vittorio Loi, a nemzetközi szövetség technikai delegáltja. A Hotel Eger&Parkban megrendezett eseményen a szervezők és a magyar versenyzők egyaránt kiválóan vizsgáztak.

Minden napra jutott aranyérem, összesen pedig négy került a magyar csapat tarsolyába a legfényesebb medáliából a hétvégi egri világkupán. Ha ehhez hozzávesszük, hogy három ezüstöt és öt bronzot is szereztek a mieink, akkor elmondható, hogy igazi éremesőt rendeztek a hevesi megyeszékhelyen a fogyatékkal élő sportolók. Kiválónak tartja a magyarok szereplését Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke is. Mint azt portálunk érdeklődésére elmondta, az eredmény bíztató a novemberi párizsi világbajnokságra nézve, hiszen egyrészt tudomást szereztek arról, hogy jól halad a felkészülés, másrészt pedig az ellenfelekben is kelthet némi izgalmat, feszültséget, sőt talán kisebb félelmet is a magyarok remeklése.
Nemcsak a sportolóknak volt ez egy megmérettetés, hiszen nyolc év után először sikerült ismét kerekeszékes vívó világkupa versenyt rendezni Magyarországon. Az elnök kiemelte, hogy habár az év elején a pályázat még budapesti helyszínnel szerepelt, jó döntést hoztak akkor, amikor Egert választották a házigazdának. Egy ilyen rangos eseményen fontos, hogy a sportolók, edzők hogy érzik magukat, a verseny mennyire rugalmas és gördülékeny, illetve hogy megfelel-e a szigorú feltételeknek és előírásoknak. Ennek megítélésére a Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWFC) hivatott, melynek elnöke Alberto Martinez Vassallo, és technikai delegáltja Vittorio Loi is elismeréssel nyilatkozott. Vassallo szerint egyértelműen a sportolók kényelmét és a rugalmasabb lebonyolítást eredményezte, hogy nem egy sportcsarnok, hanem egy szálloda adott otthont a versenynek. Vittorio Loi pedig egyenesen „minden idők eddigi legjobb világkupa versenyének” titulálta a sporteseményt.
„Természetesen nem a körítésre és a látványra kell gondolni Vittorio Loi értékelésénél” – szögezte le Gömöri Zsolt. Inkább a zavartalanság, a komfort, az egymásra épülő folyamatosság és az a fajta figyelem, ami az eseményhez kapcsolódott emelhető ki.
Vittorio Loi egyébként személyesen is tapasztalhatta a törődést és a vendégszeretet: Miután arra panaszkodott a szálloda vezetésének, hogy magas az ágya, a személyzet nem habozott, egyszerűen levágta az ágy lábát a delegált nagy megelégedésére.

Bár a program feszített volt, azért maradt némi idő a város nevezetességeinek megtekintésére. A versenyzők a MPB elnöke felé fejezték ki köszönetüket, hogy tolmácsolja azt a város és a hotel vezetésének. És még egy adalék arra, hogy a versenyzők jól érezték magukat a városban: A mai hazautazáskor a kuwaiti csapat jelezte, hogy ha vallásuk nem tiltaná, akkor kezet ráznának minden, a rendezésben és a lebonyolításban segédkező hölggyel. Gömöri Zsolt szerint ettől nagyobb dicséret nem is kell!

Forrás: Egriszín

Posted in sport |

Holnaptól járható a Tetemvár utca

Posted on 2010. október 11. hétfő by agria

Az eredeti menetrend és útvonal szerint járnak a 37-es autóbuszok október 12-én üzemkezdettől. Kedden átadják a forgalomnak a Tetemvár utcát, így megindulhat a gyalogos és a gépjárműforgalom a korábban lezárt szakaszokon is.

A Vécseyvölgy Tetemvár utcai csapadékvíz rendezés munkálatai, az aszfaltozás és a buszöböl kialakítás várhatóan a héten befejeződnek. A ma délelőtti a műszaki átadás – átvételi eljárás követően kedd reggeltől a Tetemvár úton már zavartalanul folyhat a gyalogos és a gépjármű közlekedés.
Eredeti útvonalon jár reggeltől a 37-es autóbusz a Széchenyi úton át. A buszok a korábbi terelő útvonal, Gárdonyi ház, Szarvas tér, Uszoda, Főiskola, Egészségház út megállóhelyeket nem érintik.

Korábbi cikk:

http://www.egriszin.hu/index.php?c=cikk&searchthis=Tetemvár&id=6137

Forrás: Egriszín

Posted in Belföld |

Az egészség hídja – mozgósító séta Egerben

Posted on 2010. október 11. hétfő by agria

A mellrák elleni küzdelem jegyében „Mozgósító sétát” rendez Egerben a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete, az Egri Kulturális és Művészeti Központ, az egri Esélyek Háza, az Amazonok Klubja október 12-én kedden, a belvárosban. Az Egészség Hídja Összefogás kampánya a demonstráció mellett előadásokkal, a rák elleni küzdelemre kívánja felhívni a figyelmet.

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület célja, hogy a társadalom figyelmét az egészséges életmód, a stressz helyes kezelése és a megfelelő táplálkozás révén a mellrák betegség elkerülésére irányítsa, egyúttal tudatosítsa a szűrővizsgálatok jelentőségét. A korai felismerés fontos, hiszen az időben felismert mellrák 90%-os biztonsággal gyógyítható.
Több egri egyesület, alapítvány és az ügyért tenni akaró egri nők és férfiak közösen demonstrálnak a mellrák elleni küzdelem jegyében holnap Eger belvárosában.
Üzenetüket mindenkihez igyekeznek eljuttatni. A betegség korai felismerése életeket menthet, az idejében felismert mellrák 90%-os biztonsággal gyógyítható.
A témáról előadásokkal várják az érdeklődőket kedden 13 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban. „Emlőrák a XXI. században címmel Dr. Kovács Kázmér a Markhot Ferenc Kórház Onkológiai osztály főorvosa tart előadást, majd Strommer Pálné a Magyar Rákellenes Liga lelki segélyszolgálat vezetője „Veszély vagy esély?” címmel a rákbetegség lelki vonatkozásairól beszél.
15 órakor kezdődik a Mozgósító séta, amelyre a Bartakovics Béla Közösségi Ház előtt, a Minaretnél várják az érdeklődőket. A séta során a Dobó téren neves szakemberek beszélnek a mellrák megelőzéséről, a szűrések fontosságáról.

Posted in Belföld |

Akár harminc százalékkal is drágulhat a távfűtés Egerben

Posted on 2010. október 11. hétfő by agria

Januártól úgy fest, hogy többet kell fizetnünk a távhőért Egerben. A jelenlegi 2950 Ft/GJ hődíjból minimum 3800 Ft/GJ lehet, és a 441 Ft/lm3/év alapdíj is növekedni fog – nyilatkozta szerkesztőségünknek Zsebe Albert, az EVAT Zrt. távhő divízióvezetője.

A fogyasztóknak fűtés kapcsán alapdíjat és hődíjat kell fizetniük. Az alapdíj a szolgáltató állandó költségeire nyújt fedezetet: a szolgáltatói berendezések üzemeltetése, fenntartása, javítása, stb. Ezt a díjat akkor is ki kell fizetni, ha nem vételez hőt a felhasználó. Az alapdíjat a használatban álló, fűthető helyiségek légtérfogata után kell fizetni havonta egyenlő részletekben. Egy átlagos, közepes méretű egri lakás (135 lm3) alapdíja 62.512 forint évente, ami két éve nem emelkedett. A jelenlegi összeg már nem tartható. Nem csak az általános árdrágulás vagy infláció miatt, hanem mert nagyon komoly változás történt az egész energiaellátásban – mondta Zsebe Albert.
Egerben és sok más városban a hő jelentős része kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés keretében kerül ki, azaz gázmotorokat működtettek. Alapvetően villamosenergiát termeltek, amit közcélú hálózatban értékesítettük, s az eközben keletkezett hőt hasznosítottuk a távfűtési rendszerben. Egyrészt ez a hő így olcsóbb volt, mintha pusztán gázból állítottuk volna elő, másrészt egy idegen befektető tulajdona a gázmotoros kiserőmű, vállalva az üzemeltetési feladatait a távhő bevételekhez jutott, s ez az alapdíjat csökkentette – tudtuk meg a divízióvezetőtől.
A jogszabályok változása miatt 2011. január 1-jén a kötelező átvételi rendszer megszűnik. Ez azt eredményezi – miközben a válság miatt a világ villamosenergia-fogyasztása mélyponton van –, hogy nem szabad a gázmotoros erőművet elindítani, mert veszteséget termel. Elveszik az az olcsó hőhányad is, amely a kapcsolt energiatermelésből született, ami pedig a hődíjra volt hatással. A hődíj a hőfogyasztás nagyságától függ, a hőközpontban mért távhő mennyisége után kell fizetni. Most zajlanak a számítások, keressük a megoldás lehetőségét – informálta az egriszin.hu-t Zsebe Albert.
A megoldás egyik lehetőségének egy alternatív hőforrás hadrendbe állítása tűnt, ami itt a Bükk környékén, az erdők környezetében a tervszerű gazdálkodás következtében keletkezett faapríték tüzelésével lenne megoldható. De lehet a mezőgazdasági hulladékot, például a szőlővesszőt is hasznosítani energetikai céllal. Sajnos már most késlekedik a biomassza, de a meglévő fűtőműnek a bővítése is, amiben elhelyezhető néhány faapríték tüzelésére alkalmas kazán. Ha ez ellen sokat tiltakozunk, a mai 2950 Ft/GJ árból januárban alsó hangon is 3800 Ft/GJ lesz, mert tisztán földgázból a mai árat ennyiből lehet majd kihozni, s ezt terheli még 5% áfa. A földgáz ára ma a világpiaci gázáraktól és a forint árfolyamától függ a dollárhoz képest. Ha kezdünk kilábalni a válságból, a nyersanyagárak emelkedni fognak, a forintárfolyam is magas, s senki nem tudja garantálni, hogy hol köt ki hosszú távon – állapította meg Zsebe Albert.
Kerestünk olyan befektetőt, aki viszonylag rövid idő alatt megépítené ezt a bővítést, ami ha belátható időn belül megépül, nem biztos, hogy már januárban fel kell emelni az árat a drágább szintre, hanem a mostani számításaink szerint olyan 3200-3300/GJ forint közötti összegből átvészelhető a 2011-es év. Ráadásul az EU előrevetítette, hogy minden országnak vállalnia kell valamilyen arányú megújuló energiának a beépítését a hazai energiaellátó rendszerébe, s ha ezt a vállalást nem teljesíti, azt előbb vagy utóbb elkezdik büntetni. Ha valaki gázbázison marad, nem felel meg a megújuló hányadra vonatkozó kritériumoknak, akkor nemcsak az eredendően magas nyersanyagár, hanem a rárakódott büntetés is a fogyasztói terheket fogja növelni – mondta a divízióvezető.
A környező települések közül jelenleg is Egerben a legmagasabb a távhőszolgáltatás alapdíja: 441 Ft/lm3/év. A fűtési hődíj viszonylag alacsony: 2950 Ft/GJ. Gyöngyösön a gyöngyösi Városgondozási Zrt. alapdíja csupán 339, 6 Ft/lm3/év, a fűtési hődíj viszont 3276 Ft/GJ. Szegeden is magasabb a fűtési hődíj, 3307 Ft/Gj-t fizetnek a fogyasztók a Szegedi Hőszolgáltató Kft-nek, viszont az alapdíj alacsonyabb, csupán 328 Ft/lm3/év. Miskolcon csupán 5 forinttal drágább az alapdíj, mint Egerben, 2956 Ft/GJ, de az alapdíj jelentősen olcsóbb: 337,56/lm3/év. Tiszaújvárosban a legolcsóbb a távfűtés, a Tiszaszolg 2004 Kft. alapdíja 314 Ft/lm3/év, s a fűtési hődíj is csak 2650 Ft/GJ.
Forrás : Egriszín

Posted in Belföld |

Egri aranyak az Aerobik Országos Bajnokságról

Posted on 2010. október 11. hétfő by agria

A hétvégén Pécsett rendezték meg az országos magyar aerobik bajnokság harmadik fordulóját. A népes mezőnyben két egri érem is született.

Az egriek közül Tóth Boglárka új gyakorlatával megőrizte első helyét felnőtt kategóriában, és Szabó Réka junior egyéniben szintén újból aranyérmes lett.
Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola ismét a második helyen végzett. A csoport rosszabbul szerepelt, és a kicsiknél – a korábbiakhoz hasonlóan – ruházatért, hajért vontak le a bírók.
EREDMÉNYEK:
FELNŐTT NŐI EGYÉNI 1. hely: TÓTH BOGLÁRKA (Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola)
JUNIOR EGYÉNI 1. hely: SZABÓ RÉKA (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium)

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY GYAKORLÓISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI:

UPII. TRIÓ 2. hely:
SÜTŐ ESZTER – SERES ZSÓFIA – CSIKÓS NÓRA

UPII. CSOPORT 6. hely:
DÁVID ANETT – PENCZU DÓRA – SMUCZER ORSOLYA – SÜTŐ ESZTER -CSIKÓS NÓRA – SERES ZSÓFIA
UPII. EGYÉNI 15. hely: SMUCZER ORSOLYA
UPIII. TRIÓ 12. hely: LAURINYECZ EMESE – SERES VIKTÓRIA – MOLNÁR ANNA
UPIII. CSOPORT 9. hely:
VAS NIKOL – ZVARA PANNA – MOLNÁR ANNA – LAURINYECZ EMESE-SERES VIKTÓRIA

FELKÉSZÍTŐ EDZŐ: ÓDOR VIKTÓRIA

Forrás: Egriszín

Posted in sport |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. október
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« szept   nov »