• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2010. október 1. péntek

Polgármester-jelöltek vitája – percről-percre

Posted on 2010. október 1. péntek by agria

A már korábban több helyütt is felvázolt programjukból adtak ízelítőt ma a polgármesteri székért küzdők a Városháza Dísztermében. Mind az öt polgármester-jelölt részt vett a vitán. A kisebb szócsatákat leszámítva kulturált és higgadt hangnemben zajlott a moderátor által vezetett esemény.

Az egri jelöltek – Bányász Róbert (EFV), Habis László (Fidesz-KDNP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Nagy István (MSZP) és Tarsoly József (független) – a gazdaság; sport, oktatás, ifjúságpolitika; szőlő- és bortermelés, idegenforgalom és egészségügy témákban vitáztak.
Az öt témához a jelöltek egyenként két percben nyilatkozhattak, majd egy perc állt rendelkezésükre, hogy reagáljanak a korábban elhangzottakra. Tarsoly Józsefet leszámítva minden polgármester-jelölt hozott magával egy 20 fős csapatot.
18.05: Kisorsolták az ülésrendet. A jelöltek jelenleg néhány mondatban bemutatkoznak. Mind az 5 polgármester-jelölt megjelent. Mirkóczki Ádám bejelenti, hogy tegnap született meg első gyermeke.
18.10:  Tarsoly József elmondta, hogy azért nem hozott magával szimpatizánsokat, mert annyian támogatják őt, hogy senkit nem akart megbántani azzal, hogy csak húsznak ad lehetőséget közülük.
18.15: Az első téma a gazdaság. Nagy István (MSZP) szerint az önkormányzatnak sok eszköz van a kezében, hogy segítse a vállalkozókat. A városi cégekben való aktív részvétel és azok fejlesztése kiemelten fontos feladat. Az elmúlt 4 év szerinte az elhibázott szerződések ciklusa. A szemétszállítás díja is azért ilyen magas, mert a város rossz szerződést kötött. A biomassza fűtőmű is egy olyan szerződés, amelyet nem gondoltak eléggé át.
18.18: Mirkóczki Ádám (Jobbik) egy teljes vagyonleltár elkészítését szorgalmazná. Az elmúlt 20 évet átvilágítaná a nyilvánosság bevonásával. Csak ezután válnának realitássá a gazdasági lépések – mondta. A munkahelyteremtést is fontosnak véli. A laktanya és az Egervin szerinte közel ezer új munkahelyet jelenthetne a jövőben.
18.20: Habis László (Fidesz-KDNP): Az M3-as autópálya és Eger közötti összekötő utat megvalósítja a következő választási ciklusban. Az Intermodális csomópontot is említi. Ebben a témában is jól haladnak az előkészületek. Egy helyi Széchenyi tervet is szeretnének kidolgozni. A helyi vállalkozóknak sok kedvezményt kívánnak nyújtani. A szemétszállítási helyzetet örökölték Habis szerint.
18.22: Bányász Róbert (EFV): Élhető Egert szeretne, jó közérzettel. Ezt a gazdaság fellendítésével érnék el. A munkahelyteremtés feltételeinek javítását szorgalmazná. Ezen kívül a fiatalok itthon tartását is lényegesnek tartja. Kidolgozták, hogy a rászorulóknak ingyenes legyen a szemétszállítás.
18.25: Tarsoly József (független): Szerinte túl sok a város adósságállománya. Ezt kezelni kell, s nem úgy, hogy megaberuházásokkal terhelik az egrieket. Munkahelyteremtésről azt mondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat kell segíteni, nem a kirakat cégeket. Turizmus fellendítésével is javítana a gazdasági mutatókon.
18.24: Nagy István reagálásában elmondta, hogy a közösségeket segítené. A turizmust is fellendítené, de nem úgy, hogy 64 milliót ad filmek támogatására.
18.26: A multik és a helyi kisvállalkozások életterét felülvizsgálná Mirkóczki. Úgy véli, hogy a nagy cégek monopolhelyzetbe kerültek a városban
18.28: Habis László sajnálatát fejezi ki, hogy az MSZP lejárató kampányt indított ellene. Elmondta, hogy ők leszámoltak  az előző városvezetés szélhámosságával.
18.30: Bányász Róbert szerint be kéne fejezni néhány nagyberuházást. A humánerőforrást fejlesztené. Az egri kereskedők helyzetét segítené.
18.32:  Tarsoly József elmondta, hogy az ide települő cégeknek az elmúlt 4 évben több, mint 900 milliós adókedvezményt adott a város. Szerinte ez nem érte meg. Az Agora túl drága – modta.
18.33: Oktatás, sport, ifjúságpolitika a téma.
18.34: Mirkóczki úgy véli, az egri sportlétesítmények nem alkalmasak a tömegsportok végzésére. A városi stadion rossz állapotban van – mondta. Az oktatásban nem tartja jónak az erőltetett integrációt. Az erőszak terén zéró toleranciát  hirdetnének. Az első lakáshoz jutás segítését fontos feladatnak tartják.
18.37: Habis László tovább támogatná a sikeres sportágakat. Az utánpótlás nevelése szerinte kiváló Egerben, ezt a jövőben is segítené. Büszke arra, hogy Eger a régió szellemi központja, és hogy a megyeszékhely egy igazi iskolaváros. Lehetővé tenné, hogy Eger egyetemi város legyen. Fontosnak véli, hogy a szakképzést erősítsék.
18.40: Bányász Róbert olvassa a mondatait. Azt is akadozva. Azt mondja, hogy minden lehetőséget megragadna, hogy fejlesszék az oktatási intézményeket. Megfelelő programokat kínálna a szabadidő eltöltéséhez.
18.42: Tarsoly József úgy véli, Egerben nincs elég ifjúsági program. A szabadban eltölthető szabadidős tevékenységeket szorgalmazza, ezeket is támogatná. A környezettudatos szemléletmód kialakítását szeretné az iskolákban. A szakképzés helyzetén javítana. A fiatal szakembereknek nagyobb teret adna, és itt tartaná az ifjúságot a városban.
18.45: Nagy István szerint ciklusokon átívelő programokra van szükség. Esélyt teremtene a rászorulóknak, lehetőséget a tehetségeknek. Az oktatási intézményeket felújítanák. Szerinte az 1,7 milliárd elég az Agora megvalósítására. Ő is helyben tartaná a fiatalokat. Munkahelyet és otthont teremtene számukra.
18.47: Mirkóczki reagál: szakmai fórumokat hozna létre, amely a frissen végzett szakembereket tömöríti. Nagyobb teret adna nekik.
18.48: Habis László elmondta, hogy fejlett, kiterjedt a város ösztöndíj rendszere. De ezt tovább javítaná. Fedett jégpályát hozna létre, és a stadion futópályáját is renoválná.
18.49: Bányász Róbert olcsóbbá tenné az uszoda használatának díjait.
18.50: Tarsoly József: mindenképpen kell jégpálya, mert a mosanit eltüntette a városvezetés. A fiataloknak családbarát munkahelyeket hozna létre.
18.52: Nagy István a tömegsportra nagyobb figyelmet fordítana.
18.52: Szőlő- ás bortermelés az új téma.
18.53: Habis lászló hatékonyabb összefogást, nagyobb támogatást ígér. Az Egervinről is szól. Mindenképp megoldást fog találni a helyzet kezelésére. Kutató intézetet korábban egy politikai döntés hozta nehéz helyzetbe – mondta.
18.55: Bányász Róbert hozzászólása enyhén szólva sem összeszedett. Említi, hogy a szőlőtermelők támogatását újragondolná
18.57: Tarsoly József: Eger óriási adottságokkal rendelkezik a szólótermeléssel kapcsolatban. Az Egervinről azt mondja, hogy a város elszalasztott lehetőségei miatt jutott a már-már kezelhetetlen helyzetbe a cég.  A borturizmusban nagy lehetőség van, ezeket kiaknázná.
18.59: Nagy István is az Egervinről beszélt. Elmondta, hogy ők néhány éve szorgalmazták, hogy összefogással kezeljék a helyzetet. Az Egri Borok Gyertyás Házát a hegyközség kezelésében hagyná. Szerinte a bor vonzza Egerbe az embereket, ezért mindent meg kell tenni a szőlő- ás borágazat fejlesztéséért.
19.02: Mirkóczki Ádám úgy látja, hogy állami segítséggel meg lehetne menteni az Egervint. A Jobbik nem csupán a lobbi által előtérbe került borászokra figyelne. Újrapozícionálná az egri borok marketingjét.
19.05: Habis reagál. Állami közreműködéssel kell megoldást keresni az Egervin megmentésére úgy, hogy a város is az ügy mögé áll. Büszke arra, hogy a város külterületei rendezettek.
19.06: Bányász Róbert egy olyan céget hozna létre, amely középkategóriás borokat állítana elő, és a helyi szőlőermelők szőlőjét vásárolná meg.
19.07: Tarsoly József úgy látja, hogy minden évnek a bor évének kellene lennie. Szerinte Habis nincs tisztában a külterületi utak állapotával.
19.08: Nagy István szerint, ha a város megvenné az Egervint, nem járna rosszul.
19.09: Mirkóczki Ádám a marketingre helyezne sokkal nagyobb hangsúlyt.
19.10: Az újabb téma a turizmus.
19.10: Bányász Róbert kiemelte, hogy Eger az értékek tárháza. Mégis csökken a turisták száma. Külföldön népszerűsítené a várost.
19.13: Tarsoly József azt említette, hogy a parkolók kérdése és az alternatív helyi közlekedés fejlesztése kiemelten fontos területek a turizmus témájában. A bor, a vár, a park, a környezet külön-külön nem egyedi, de ezt jól ötvözve, komplex kínálatot kell felmutatni. Egerben most nincs jó turisztikai koncepcó véleménye szerint.
19.15: Nagy István tenni kíván a turizmus fellendítéséért. A TDM-mel kapcsolatban azt mondta, hogy a szervezetben az EVAT Zrt. dönti el a fontosabb kérdéseket a szakemberek helyett.
19.17: Mirkóczki Ádám a marketing online formáját elégtelennek tartja Eger esetében. Ezt fejleszteni kell. Egernek a legjobb pr szakembere még mindig Gárdonyi Géza. De erre az ágazatra többet kellene költeni, igazi szakembereket alkalmazni.
19.19: Habis László a meglevő értékeket újrafogalmazná. A gyógyidegenforgalom fellendítésére egy 1,8 milliárdos beruházást valósítanak majd meg. Nemzetközi rendezvényeket, konferenciákat hozna Egerbe.
19.22: Bányász Róbert kezdi a reagálást. Fejleszteni kellene a nyitvatartási időket és a lehetőségéket – hangsúlyozta. „Bizonyos változtatásokat kellene kieszközölni.”
19.23: Tarsoly József szerint a beruházások nem elegendőek, hiszen az intézményeket meg kell tölteni tartalommal.
19.24: Nagy István szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Habis által említett 1,8 milliárdos beruházás meg fog valósulni.
19.25: Mirkóczki nem érzi, hogy a Kepes-hagyaték tömegeket vonzana Egerbe.
19.26: Habis László kéri, hogy a pocskondiázást fejezzék be. Eger nincs olyan rossz helyzetben, mint ahogy azt a többi jelölt mondja.
19.27: Az utolsó téma következik: az egészségügy.
19.27: Tarsoly József kettéosztaná a beteg emberek kezelését és az egészségmegőrzést. Az egri kórház helyzetét mindenképp rendezni kell. Vissza kell szerezni az emberek bizalmát, hiszen aki teheti, az nem Egerben kezelteti magát. Egészségmegőrző programokat kezdeményezne.
19.30: Nagy István is a prevenciót tartja a legfontosabbnak. Ennek legjobb eszközének a tömegsport feltételeinek javítását gondolja. Egészségesebb élelmiszereket tenne az egri boltok polcaira. Az oktatási intézményekben fejlesztené a sportolási lehetőségeket.
19.32: Mirkóczki Ádám úgy véli, hogy az egészségügy azért lehetett most téma, mert nehéz helyzetbe hozták korábban a kórházat. Visszahozná az egri egészségügyi intézményekbe a közelmúltban elvándorolt szakembereket.
19.34: Habis László az alapellátás helyzetét javítaná. Kiemeli, hogy már eddig is ezen dolgoztak, bíztató eredményekkel. A Lajosvárosban javítanák a betegellátás feltételeit a következő lépésben. Biztos abban, hogy rendezni tudják az egri kórház helyzetét.
19.36: Bányász Róbert szerint a kórház esete példátlan volt annak idején. Úgy véli, hogy rossz megoldást hozott a megye vezetése akkor, amikor engedte privatizálni a kórházat. Visszahozná a régi szakorvosokat Egerbe, akik közül szerinte sokan világhírűek. Fejlesztené a kórház műszaki felszereltségét.
19.38: Taroly József kezdi a reagálásokat.  Az idősebbeknek is kínálna aktív programokat. Fejlesztené a kerékpárút hálózatot. Polgárbarát városházát hozna létre, hogy kevesebb pszichiátriai beteg legyen Egerben.
19.39: Nagy István azt mondja, rossz döntést hozott a megyei önkormányzat a kórház ügyében anno.
19.40: Mirkóczki Ádám reméli, hogy felelősebb döntéseket hoznak majd a megye vezetői a jövőben.
19.41: Habis László elmondta, hogy hazaárulással ért volna fel, ha nem fordulnak el a megye vezetésétől a kórházügyben.
19.42: Bányász szerint az egészségügyet nem azért találták fel, hogy azt politikai célokra használják.
19.43: 2-2 percben még szólhatnak a jelöltek.
19.43: Tarsoly József: „Tarsolyban a város jövője!” – kezdi. Azt mondja, hogy a jelenlegi városvezetés stílustalan és középszerű. Pártérdekek helyett a város lakóinak érdekeit venné alapul. Össze kell fogni szerinte Egerért. Holnap koncertekkel és borkóstolóval várja a választókat délután az Eszterházy téren.
19.45: Bányász Róbert nem akar megalázó és nem emberhez méltó küzdelmeket. Az embereket akarja képviselni. Nem fognak figyelembe venni pártérdekeket a jövőben sem.
19.47: Habis László kiemeli, hogy az elmúlt négy évben mindenben arra törekedett, hogy Eger fejlődjön és jól működjön. Országgyűlési képviselőként is a város érdekeit tartja szem előtt, és ezt kívánja a jövőben is polgármesterként újra, ha megkapja a bizalmat.
19.49: Mirkóczki Ádám azt mondja, hogy a Jobbik az élő lelkiismeretet jelenti. Szerinte az igazság akkor is igazság marad, ha a tenger fenekére süllyesztik. Ők azon lesznek, hogy ezek az igazságok mindenképp a felszínre kerüljenek.
19.51: Nagy István: „Látványberuházás helyett munkahelyteremtést!” Olcsóbb közszolgáltatásokat akar Egerben, s nem csak a belvárosra koncentrálna. Felújítaná a járdákat és az utakat, és  a hétköznapi emberek érdekeit tartjaná szem előtt.
19.52: A vita befejeződött.
Forrás: Egriszín
Nagy István:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Mirkóczki Ádám:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Habis László:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Tarsoly József:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Bányász Róbert nem kívánt nyilatkozni.

Posted in Politika |

Szemléletváltást sürget a Jobbik

Posted on 2010. október 1. péntek by agria

Bognár Ignác szerint a Fidesz most azt csinálja a Jobbikkal, amit az MSZP-től kellett elszenvednie. Botrányos, amit a média művel a Jobbikkal, fogalmazott Bognár Ignác, a Jobbik városi elnöke és listavezetője sajtótájékoztatón pénteken Egerben. A párt kampányfilmjének letiltása miatti felháborodás mellett rámutatott arra is, hogy szerinte a Fidesz most azt csinálja a Jobbikkal, amit az MSZP-től kellett elszenvednie, amikor az kormányon volt. Úgy véli, hogy a Fidesz szeretné a Jobbikot kiirtani a közéletből. Bognár elfogadhatatlannak tarjta, hogy a hatalmon lévők a választás előtti utolsó hetekben játszóterek, utak átadásával kampányoltak. Szerintük komoly szemléletváltásra van szükség az önkormányzatban, vállalkozóként kell kezelni a városi cégeket, hatalomra kerülésük esetén vagyonleltár készítésével kezdenének.

Forrás: Heol

Posted in Politika |

Bányász Róberték szerint a pártoknál hiányzik a tudás

Posted on 2010. október 1. péntek by agria

„A pártok átvették a programunkat” – hangzott el többször is az Együtt a Fejlődő Városunkért Egyesület ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Bányász Róbert, az Egyesület polgármester-jelöltje szerint a megkeresett választópolgárok nagyon jól reagáltak a 3-4 hónapos munkájuk eredményére, ezért szombat estig az utcán, a városlakók között töltik az idejüket.

Deák Boldizsár, az Egyesület alelnöke hangsúlyozta, hogy kiemelten kell foglalkozni az Északi lakótelep hátrányosságaival. Jelenleg olyan, mintha a viadukt után megszűnne a város – például nincsenek utána kihelyezett szemétlerakók. Az Egyesület azt is szorgalmazná, hogy 1,5 órát ingyen lehessen parkolni a belvárosban, amire a főváros egyes kerületeiben már van néhány jó példa. Meg kell oldani a busz és vasúti kereszteződések problémáját, s a jégpályát átépíteni a Nagylaposra, mert a jelenlegi helye mellett Biomassza-üzemet fognak létesíteni.

„Biztos vagyok benne, hogy egyik párt sem rendelkezik megfelelő költségvetési alappal ahhoz, hogy a mi programunkból átvett pontokat megvalósítsák, ráadásul ennek a lebonyolításához az önkormányzat támogatása és megfelelő tudás is kell.” – mondta Bányász Róbert.  Majd hangsúlyozta, hogy az Együtt a Fejlődő Városunkért Egyesület  olyan, a jövőt látó, a jövőt érzékelő egyesület, amely a város nagy részét meg tudja győzni arról, hogy sokkal jobb, mint a pártok. „Célunk 2014! Ha most nem győzünk, 2014-ben akkor is és azért is győzni fogunk!” – zárta szavait a polgármester-jelölt.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Rendőrségi feljelentést tett Császár Zoltán

Posted on 2010. október 1. péntek by agria

Becsületsértésért és rágalmazásért tett rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes ellen Császár Zoltán, az 1-es számú választókörzet független jelöltje. Mai tájékoztatóján elmondta, hogy nem tűri tovább az ellene indított lejárató kampányt.

Az önkormányzati képviselő az eljárás szükségességét azzal magyarázza, hogy szórólapos és telefonos lejártó kampányt indítottak ellene a választókörzetében. Császár Zoltán fájlalja, hogy Habis László nem adott hangot annak, hogy ilyen és ehhez hasonló etikátlan eszközökkel senkivel szemben se lehessen fellépni. Mindemellett a körzetének többi képviselőjelöltje sem tette ugyanezt.
„Ne ravatalozzuk fel a polgári békét Egerben! Ki fog derülni, hogy ki a felelős!” – mondta Császár Zoltán.
Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Polgárbarát önkormányzatot akar a polgármester

Posted on 2010. október 1. péntek by agria

A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő-jelöltjeinek legfontosabb célkitűzéseiről, munkahelyteremtésről és egri honvédségi ingatlanok városi tulajdonba kerüléséről számolt be ma délutáni tájékoztatóján Habis László polgármester és Dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Habis László hét pontban foglalta össze a Fidesz-KDNP egri önkormányzati képviselő-jelöltjeinek programját. A legfontosabb teendők között a kórház újjászervezését magában foglaló egészségmegőrző programot, a gyermekek jövőjére koncentráló, harmonikus légkörű oktatás megteremtését, a város és a közterületek üzemeltetését, valamint a szociális elképzeléseket említette.
A gazdasági kérdések között Habis László kiemelte, hogy a város összekötését az M3-as autópályával ebben a ciklusban tervezik. A beruházás előkészítése a tervek szerint 2012-ben fejeződik be. Az előkészítésre 2, 24 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 85 %-át az Európai Regionális Fejlesztési Alap fedezi. Az önkormányzat fejlesztési projektek esetében nagy hangsúlyt fektetnek a munkahelyteremtésre.
A polgármester megjegyezte, hogy a városnak hatvan pályázata van jelenleg folyamatban, a közéletben elhangzó látványberuházás kijelentés, a lakosság félretájékoztatása.
A közgyűlési munkával kapcsolatban kijelentette, hogy egy konszenzusra képes, dolgos önkormányzatot és polgárbarát önkormányzatot szeretne, ami garancia a konstruktív együttműködésre.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A lakosságot is erősen foglalkoztató kérdés a honvédségi ingatlanok rendezése, melynek kapcsán egy megnyugtató lépés született a nap folyamán, számolt be Nyitrai Zsolt államtitkár. Eger Város Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. között kölcsönös kompromisszum alapján létrejött az ügyben egy konszenzus, mely szerint Honvédségi ingatlanok önkormányzati tulajdonba kerüléséről született megállapodás.
Jelentős alapterületű kül- és belterületi ingatlanról van szó, ezek közül eddig egyetlen ingatlannak, a magántulajdonba került, volt gépjármű telephelynek a sorsa rendeződött.  A laktanya bezárás által közvetlen és közvetett módon megszűnt több száz munkahely kompenzációjaként ígérte meg a korábbi honvédelmi vezetés, hogy a Kossuth Zsuzsa Szakiskolához kapcsolódó két ingatlanrész  önkormányzati tulajdonba kerül. Az 1,6 hektár területű sportlétesítményeket tartalmazó nagyobb terület fenntartásáról jelenleg a város gondoskodik.
A mostani megállapodás alapján a parlament elé kerülhet a két terület átadásáról szóló előterjesztés.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Ötezer aláírás a lovasszoborért

Posted on 2010. október 1. péntek by agria

Nagy István, szocialista polgármester-jelölt szerint vasárnap arról döntenek majd az emberek, hogy látványberuházásokat vagy munkahelyteremtéseket és olcsóbb közszolgáltatásokat akarnak Egerben.

Az MSZP jelöltje ma délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy augusztus óta több tízezer emberrel találkozott ő és a párt egri képviselőjelöltjei is. Megköszönte az egrieknek, hogy segítették munkájukat, és javaslataikkal hozzájárultak ahhoz, hogy egy olyan programot tudjanak összeállítani, amely valóban a helyiek érdekeit szolgálja.
Nagy István bemutatta annak a több, mint ötezer embernek az aláírását, akik támogatták, hogy a lovasszobor a Dobó téren maradjon. De kiemelte, hogy igazi diadalt csak akkor arathatnak, ha ezek az emberek szavazatukkal a választásokon is támogatják őket.

„Az egriek október 3-án arról fognak dönteni, hogy látványberuházásokat szeretnének-e, vagy munkahelyteremtést és az emberek hétköznapi problémáinak megoldását. Mi az utóbbiak pártján állunk.” – hangsúlyozta Nagy István.

Forrás: Egriszín

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Politika |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. október
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« szept   nov »